Képzeljük el, hogy az autó szervizben közlik az elvégzett karbantartási munkáért fizessünk X ezer forintot. Nyilvánvaló, hogy rákérdezünk: pontosan milyen szolgáltatásért fizetünk, milyen javításokat eszközöltek karbantartás címén. Egy nem teljesen balek autótulajdonos nem fizet egy fillért sem, ha nem kap részletes tájékoztatást. Az állam azonban nem feltétlenül ilyen makacs tulajdonos. A Fővárosi Önkormányzat példának okáért egy híd felújítására szerződött három nagy céget tömörítő MH 2010 konzorciummal, amely negyedévente ad teljesítési igazolást a megrendelőnek. A mindössze egy oldalas, második részszámla általános kiadásként 695 millió forintos tételt tartalmaz – hogy pontosan ez mit takar, azt nem lehet tudni. Ezt látván felmerül: az ország legnagyobb önkormányzata megelégszik az ellenőrzésnek ezzel a bemondásos formájával? A válasz az, hogy igen: mivel fix áras megrendelésről van szó, nem bajlódnak a részletekkel, hiszen többet úgyse kérhetnek. A gondos gazda ideájától kissé távoli kép komoly aggályokat kelt. Öröm az ürömben, hogy a magyar jog szerint a közvagyonnal való gazdálkodás ellenőrzése – éppen az ilyen nemtörődömség miatt - nem az állam monopóliuma. A közpénzek átláthatóságának igen progresszív szabályozása révén - elméletileg! – mindenki jogosult tájékozódni, akár az önkormányzat helyett is. Így tett Tenczer Gábor újságíró is, aki többek közt arra kérdezett rá az MH konzorciumnál, hogy ez a 695 millió forintos általános kiadás mit takar pontosan. Az adatok nem léteznek, a konzorcium nem perelhető, egyébként is titoktartási kötelezettség terheli, hiszen az információ üzleti titok – lényegében így foglalható össze a felújítást végző cégeket tömörítő szervezet álláspontja. Az eset a bíróság elé került, hiszen ha a konzorcium nem hajlandó tájékoztatást adni, a városvezetés nem rendelkezik releváns adatokkal, akkor nem fog egyhamar tisztulni a kép.