Mire valók a jogaink?

Dr. Halmos Szilvia – Dr. Jónás Tünde (2010):
Hogyan csináld? Jogsegély első kézből.
Budapest, Autisták Országos Szövetsége. 143 oldal.

Az Autisták Országos Szövetsége gondozásában látott napvilágot a Hogyan csináld? Jogsegély első kézből című kiadvány. A vaskos füzet célja, hogy fogyatékossággal, autizmussal élő személyek és családtagjaik, szüleik számára konkrét helyzetekben adjon kézzel fogható tudást akkor, ha hátrányos megkülönböztetés éri őket, vagy ha valamely közszolgáltatás igénybe vétele során elutasítással, megalázó bánásmóddal találják szemben magukat. A feladat cseppet sem könnyű: a gyakorta szegénységben élő, jogi tudással nem rendelkező, esetenként alul-iskolázott és a helyi önkormányzat vagy az oktatási intézmények világában nehezen tájékozódó, megannyi megaláztatást megélt személyek számára kellett a szerzőknek olyan információt nyújtaniuk, amely lehetővé teszi számukra, hogy gyermekük iskoláztatásáért, orvosi ellátásáért vagy valamely szociális juttatás megszerzéséért önállóan is tenni tudjanak, vagy legalább egyértelmű legyen számukra, hogy kihez fordulhatnak, és hol számíthatnak segítségre.

Érthető tehát, ha a füzet által megoldani kívánt legnagyobb feladat az információk tömörítése, konkretizálása, és a lehetséges megoldási alternatívák lehető legegyszerűbb megfogalmazása. A füzet első része ebben a tekintetben jelesre vizsgázik. 33 kártya sorolja az életszerű helyzeteket: „A kijelölt iskola túl messze van a lakóhelyünktől”, „Istvánt a bentlakásos intézményben valószínűleg erőszak, zaklatás éri”, „az orvos nem vállalja Kata kezelését” stb. A kártyákról nyilak mutatnak a füzet második részének megfelelő szakaszaihoz, ahol a konkrét problémával kapcsolatos jogok, jogszabályok és lehetséges megoldási módok leírásait találjuk meg. Az itt található szövegek értelmezése természetesen nehézkesebb, hiszen itt gyakorta a törvényekből vett hosszas idézeteket (is) találunk. Talán helyenként érdemes lett volna ezeket a meghatározásokat egyszerűsíteni, kiemelni a lényeget, képekkel vagy piktogramokkal segíteni az olvasó tájékozódását. Mindazonáltal a munka jól – az eddigi általam ismert hasonló kiadványoknál pedig mindenképpen jobban – használható számos probléma megoldására.

Ha helyenként mégis hiányérzetem volt a munka olvasásakor, annak az a benyomásom volt az oka, mintha az főképpen a szülők által felvetett problémának a szülők szempontjából kívánatos megoldására összpontosítana. Ezek az esetek döntő többségében egybeesnek a fogyatékos családtag kérdéseivel és problémáival, de nem mindig, hiszen előfordulhat, hogy a családtagok és a fogyatékos személy között érdekkonfliktus keletkezik – ezekben a helyzetekben pedig a füzet inkább a családtagoknak, s kevésbé a fogyatékos személynek ad segítséget. Lássunk két példát!

A Cselekvőképesség, gondnokság és szerződéskötés című szakasz (15-16. oldal) négy problémát kínál fel: (1) „Szabolcs nem a megfelelő gondnoksági státuszban van.” (2) „Én szeretnék Szabolcs gondnoka lenni.” (3) Szabolcs gondnokság alatt áll, és aláírattak vele olyan szerződést, amelyben túl terhes kötelezettséget vállalt.” (4) „Szabolcs nem áll gondnokság alatt, és aláírattak vele egy olyan szerződést, amelyben túl terhes kötelezettséget vállalt.” Úgy vélem, a kérdések között helye lenne annak a mondatnak is, hogy „Családom akaratom ellenére gondnokság alá akar helyezni”, vagy annak, hogy „Évek óta gondnokság alatt állok, és vissza akarom szerezni a cselekvőképességemet.” Az első és a második esethez tartozó egyik nyíl a gyámhatóság által megindított polgári peres eljárást ajánlja az olvasó figyelmébe, ahol a szerzők „jogi segítő, ügyvéd közreműködését nem feltétlenül javasolják” (37. oldal). Ezzel a mondattal aligha érthetünk egyet, hiszen a fogyatékos alperesnek nem lehet az az érdeke, hogy a bírósági eljárásban őt ügyvéd ne képviselje. Ilyen érdek csak a család vagy gyámhivatal részéről merülhet fel, mondjuk azokban a helyzetekben, amikor a fogyatékos családtagot szülei gondnokság alá kívánják helyezni, hogy bentlakásos intézménybe utalják. S – iménti példánknál maradva – míg a Személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények című fejezethez lapozva (18-19. oldal) számos fontos és életszerű problémakártyát találunk (az intézményen belüli zaklatás eseteitől a család látogatásának megakadályozásáig), közöttük nem leljük meg az „Akaratom ellenére bentlakásos intézménybe akarnak vinni” feliratú kártyát, amelyre a hazai fogyatékossággal élő személyek sokaságának lenne  szüksége.

Második példa: Az Egészségügyi ellátás című szakasz négy problémát sorol fel: (1) „Az orvos nem vállalja Kata kezelését.” (2) „Kata egészségügyi állapotával kapcsolatban nem kap/kapunk megfelelő tájékoztatást”. (3) „Kata betegjogait sérti az egészségügyi szolgáltató eljárása: megalázóan bánnak vele.” (4) „Kata számára időpontot kértünk, de nem kaptunk / nem tartották be. Úgy vélem, hogy e mondatok mellett helye lenne annak a mondatnak is, hogy „akaratom ellenére akarnak orvosi beavatkozást végrehajtani rajtam”, vagy annak, hogy „akaratom ellenére művi meddővé tételemet akarják elvégezni.”

A példák sorolhatók, de nem a végtelenségig. Mert ha a füzet esetenként nem kellően érzékeny a család és a fogyatékos családtag érdekeinek szétválasztására, a legtöbb kártya és a hozzájuk tartozó leírások valós és tényleges helyzetekre hathatós megoldási ötleteket, utakat kínálnak fel.

S talán ennél is fontosabb az, hogy a füzetet végigolvasva láthatóvá válik, hogy a fogyatékos személyeket sújtó jogsértések jelentős részére a magyar jogrendszer kínál valamilyen megoldást. Ezek gyakorta félmegoldások, rossz vagy megalázó kompromisszumok, akár az érintettek valós problémáját csak alig-alig érintő alternatívák. Tapasztalataim szerint azonban már ezek bejárása is sokak ügyét előre lendítheti: a hatóságok felé küldött jelzések, a megindított eljárások, a  jogsértések bíróság elé vitele sokszor segíthetnek abban, hogy a családok életminősége és önbecsülése legalább minimális mértékben javuljon. A füzet pedig éppen ezt mutatja meg, és ad hozzá kézzel fogható támpontokat. Olvasatomban az egész munka arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy a jogok nem önmagukban léteznek, hanem csak akkor, ha azokat használják, számon kérik, peresítik vagy követelik. A törvényeken van mit módosítani és csiszolni, de a Magyarországon élő fogyatékos állampolgárok kezében számos jogi lehetőség van, amellyel élhetnek, és amellyel jobbra fordíthatják sorsukat. Ez a füzet ebben nagyon sokat segíthet nekik.

Verdes Tamás