Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?

Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?

Boros Ilona
Tetszik
0
2020. július 2. csütörtök, 17:00
drog gyermekvédelem intézet Részvényes leszek

drog_kamasz_stock_2.jpg

A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.

Van egy matematikai egyenlet, amire évek óta nem jön ki a helyes megoldás. 

Munkám során mindennapos, visszatérő jogsegély-kiáltások érkeznek hozzám kétségbeesett, családoktól, szülőktől, hogy a folyamatos egzisztenciális harcuk közepette a közmunka, vagy a több száz kilométerre vállalható feketemunka mellett, a létfenntartásért küzdve nem tudják megakadályozni, hogy a kamaszodó gyerekeik elkerüljék az elkerülhetetlent: a falvakban dübörgő drogterjesztés hatását, azt, hogy a bandázó gyerekek lassan kipörögnek a folyamatos kudarcot jelentő iskolából, és mindenfajta kulturális, intellektuális inger híján egyre veszélyesebb helyzetbe sodorják magukat. 

Ilyenkor előbb-utóbb olyan gyámhatósági döntéseket olvasok, melyek szerint „a szülők teljesen alkalmatlanok” a gyermekeik gondozására, a szülői kompetencia súlyos hiányának jele, hogy nem tudják elérni kamasz fiaiknál, hogy azok kihúzott derékkal üljenek az iskolapadban, hallgassák az alázást; udvariasan visszautasítsák a haverok nyomását, hogy mi lenne, ha inkább herbáloznának, mint hogy itt szívjanak a suliban; hogy nem tudnak kellő intellektuális ingert nyújtani, és a többi. Ezért a gyermekeket el kell szakítani szüleiktől, hiszen azok teljességgel alkalmatlanok a szülői szerep betöltésére. Hiszen egy kompetens szülő el tudja érni a gyerekénél, hogy felhagyjon az iskolakerüléssel, a drogozással, a bandázással. Ezt hívják szülői kompetenciának, ugyebár. 

Ez eddig egész egyszerű, logikus okfejtés. Csak aztán olvasom a speciális gyermekotthonokban élő kamaszokról szóló beszámolókat is, és ettől viszont megzavarodom. 

A speciális gyermekotthonok azok az intézmények, amelyek a problémás, droghasználó kamaszoknak nyújtanak – szüleik helyett – otthont, gondozást. Arra vannak kitalálva, hogy amit a – fentiekben bemutatott inkompetens, elhanyagoló, felelőtlen - szülők nem tudnak megoldani, azt a kompetens szakemberek megoldják. Pszichológussal, pszichiáterrel, nevelőkkel felszerelve jó útra tereljék a megtévedt, lecsúszott gyerekeket. És akkor ilyen beszámolókba ütközöm a gyerekotthonokról:

„A gyermek a gondozási helyre nem illeszkedett be, azt nem fogadja el, társaival nincs kapcsolata, legtöbbet az édesanyjánál tartózkodik. Úgy látták, hogy szükséges lenne fejlesztő foglalkozásokon részt vennie, és további pszichológusi-pszichiátriai terápiára, de sajnos együttműködése hiányában ezeken nem vesz részt. A gyermekvédelmi gyám véleménye szerint a gyermeknek értelmi fejlődése elősegítésére szükség lenne gyakoribb kulturális, illetve közösségi összejövetelekre, programokra, de ezt nem kapja meg.”

Kérdem én: mi az hogy „sajnos” nem működik együtt a gyerek, ezért nem tudnak segíteni rajta? Mi az, hogy „sajnos” folyton az anyjánál van, szökésben? Kinek a feladata lenne itt elérni, hogy a gyerek a zárt gyermekotthonban legyen, ne szökdössön, és megkapja végre az iszonyú fontos támogatást, ellátást, segítséget? Mi az, hogy az új szülője (a gyámja) annyit közöl kérdésre, hogy ‘jó lenne, ha részt venne a programokon, de ezt sajnos nem sikerül elérni’? 

Egyszerűen nem jön ki a matek. Ez a gyerek nem ugyanaz a gyerek, akinek a drogproblémája miatt tegnap még a törvényes képviselőjét (a szülőjét) tették felelőssé? Ma már nem az új törvényes képviselője (a gyámja) felelős ugyanezért? Hirtelen ő, a szerencsétlen gyerek lett a hibás, ő nem elég „együttműködő”? A szülő nem tudott elég kulturális ingert adni, de bezzeg a ….? Ja, nem. 

Na ez az, amit nem értek. És hogy a lehető legrosszabbul jöjjön ki belőle a végén a gyerek, egy pár év múlva (mire a maradék biztonsága, kötődése is végképp szétzilálódott), vissza fogják küldeni a családjába, mint hibás terméket, akin „sajnos” nem lehetett segíteni, nem tudtak vele mit kezdeni, de végre nagykorú lett – mehet amerre lát. 

Most akkor mire is volt jó ez az egész?

A speciális gyermekotthonok, melyek kifejezetten a pszichés problémákkal, agressziókezelési nehézségekkel küzdő, vagy droghasználó gyermekek ellátására vannak kitalálva, leggyakrabban sajnos a további devianciába belecsúszás helyszínei. Számos ombudsmani jelentés állapította meg, hogy az oda kerülő gyermekek még kitettebbé válnak a függőségeknek, gyakran attól sem tudják megvédeni a gyermekeket, hogy az emberkereskedelem és gyermekprostitúció felvevő-helyeivé váljanak. Ezért is fogalmazhatta meg az ombudsman a fenti felvetésemhez hasonlóan: “Álláspontom szerint azáltal, hogy a családjukból kiemelt, az állam gondoskodásában lévő gyermekek olyan körülmények között kénytelenek élni, amelyek nem jobbak, adott esetben még rosszabbak is, mint azon körülmények, ahonnan kiemelték őket, szembe megy az Egyezményben vállalt kötelezettségekkel. Sérti az Egyezmény 20. cikkben deklarált, a családi környezetétől megfosztott gyermek jogát az állam különleges védelmére és segítségére.

Boros Ilona

drog gyermekvédelem intézet Boros Ilona 2020. 07. 02. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
  • Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt
  • A koronavírus-járvány még jobban megmutatja, hogyan akadályozza az állam a sajtó munkáját A koronavírus-járvány még jobban megmutatja, hogyan akadályozza az állam a sajtó munkáját
  • Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni
  • Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr5715978776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

DZSANGALA - GREGORY FÁJA Szerelmes kamaszként jópáran véstük bele a fákba kedvesünk és saját nevünk kezdőbetűjét, valamint az aktuális dátumot, így kifejezve szerelmünket egy szemmel látható és fogható bizonyíték formájában. Az angliai születésű ausztrál utazó, Gregory bár nem egészen ilyesfajta indíttatásból, de… geogulliver.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard