A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
Van egy matematikai egyenlet, amire évek óta nem jön ki a helyes megoldás.
Munkám során mindennapos, visszatérő jogsegély-kiáltások érkeznek hozzám kétségbeesett, családoktól, szülőktől, hogy a folyamatos egzisztenciális harcuk közepette a közmunka, vagy a több száz kilométerre vállalható feketemunka mellett, a létfenntartásért küzdve nem tudják megakadályozni, hogy a kamaszodó gyerekeik elkerüljék az elkerülhetetlent: a falvakban dübörgő drogterjesztés hatását, azt, hogy a bandázó gyerekek lassan kipörögnek a folyamatos kudarcot jelentő iskolából, és mindenfajta kulturális, intellektuális inger híján egyre veszélyesebb helyzetbe sodorják magukat.
Ilyenkor előbb-utóbb olyan gyámhatósági döntéseket olvasok, melyek szerint „a szülők teljesen alkalmatlanok” a gyermekeik gondozására, a szülői kompetencia súlyos hiányának jele, hogy nem tudják elérni kamasz fiaiknál, hogy azok kihúzott derékkal üljenek az iskolapadban, hallgassák az alázást; udvariasan visszautasítsák a haverok nyomását, hogy mi lenne, ha inkább herbáloznának, mint hogy itt szívjanak a suliban; hogy nem tudnak kellő intellektuális ingert nyújtani, és a többi. Ezért a gyermekeket el kell szakítani szüleiktől, hiszen azok teljességgel alkalmatlanok a szülői szerep betöltésére. Hiszen egy kompetens szülő el tudja érni a gyerekénél, hogy felhagyjon az iskolakerüléssel, a drogozással, a bandázással. Ezt hívják szülői kompetenciának, ugyebár.
Ez eddig egész egyszerű, logikus okfejtés. Csak aztán olvasom a speciális gyermekotthonokban élő kamaszokról szóló beszámolókat is, és ettől viszont megzavarodom.
A speciális gyermekotthonok azok az intézmények, amelyek a problémás, droghasználó kamaszoknak nyújtanak – szüleik helyett – otthont, gondozást. Arra vannak kitalálva, hogy amit a – fentiekben bemutatott inkompetens, elhanyagoló, felelőtlen - szülők nem tudnak megoldani, azt a kompetens szakemberek megoldják. Pszichológussal, pszichiáterrel, nevelőkkel felszerelve jó útra tereljék a megtévedt, lecsúszott gyerekeket. És akkor ilyen beszámolókba ütközöm a gyerekotthonokról:
„A gyermek a gondozási helyre nem illeszkedett be, azt nem fogadja el, társaival nincs kapcsolata, legtöbbet az édesanyjánál tartózkodik. Úgy látták, hogy szükséges lenne fejlesztő foglalkozásokon részt vennie, és további pszichológusi-pszichiátriai terápiára, de sajnos együttműködése hiányában ezeken nem vesz részt. A gyermekvédelmi gyám véleménye szerint a gyermeknek értelmi fejlődése elősegítésére szükség lenne gyakoribb kulturális, illetve közösségi összejövetelekre, programokra, de ezt nem kapja meg.”
Kérdem én: mi az hogy „sajnos” nem működik együtt a gyerek, ezért nem tudnak segíteni rajta? Mi az, hogy „sajnos” folyton az anyjánál van, szökésben? Kinek a feladata lenne itt elérni, hogy a gyerek a zárt gyermekotthonban legyen, ne szökdössön, és megkapja végre az iszonyú fontos támogatást, ellátást, segítséget? Mi az, hogy az új szülője (a gyámja) annyit közöl kérdésre, hogy ‘jó lenne, ha részt venne a programokon, de ezt sajnos nem sikerül elérni’?
Egyszerűen nem jön ki a matek. Ez a gyerek nem ugyanaz a gyerek, akinek a drogproblémája miatt tegnap még a törvényes képviselőjét (a szülőjét) tették felelőssé? Ma már nem az új törvényes képviselője (a gyámja) felelős ugyanezért? Hirtelen ő, a szerencsétlen gyerek lett a hibás, ő nem elég „együttműködő”? A szülő nem tudott elég kulturális ingert adni, de bezzeg a ….? Ja, nem.
Na ez az, amit nem értek. És hogy a lehető legrosszabbul jöjjön ki belőle a végén a gyerek, egy pár év múlva (mire a maradék biztonsága, kötődése is végképp szétzilálódott), vissza fogják küldeni a családjába, mint hibás terméket, akin „sajnos” nem lehetett segíteni, nem tudtak vele mit kezdeni, de végre nagykorú lett – mehet amerre lát.
Most akkor mire is volt jó ez az egész?
A speciális gyermekotthonok, melyek kifejezetten a pszichés problémákkal, agressziókezelési nehézségekkel küzdő, vagy droghasználó gyermekek ellátására vannak kitalálva, leggyakrabban sajnos a további devianciába belecsúszás helyszínei. Számos ombudsmani jelentés állapította meg, hogy az oda kerülő gyermekek még kitettebbé válnak a függőségeknek, gyakran attól sem tudják megvédeni a gyermekeket, hogy az emberkereskedelem és gyermekprostitúció felvevő-helyeivé váljanak. Ezért is fogalmazhatta meg az ombudsman a fenti felvetésemhez hasonlóan: “Álláspontom szerint azáltal, hogy a családjukból kiemelt, az állam gondoskodásában lévő gyermekek olyan körülmények között kénytelenek élni, amelyek nem jobbak, adott esetben még rosszabbak is, mint azon körülmények, ahonnan kiemelték őket, szembe megy az Egyezményben vállalt kötelezettségekkel. Sérti az Egyezmény 20. cikkben deklarált, a családi környezetétől megfosztott gyermek jogát az állam különleges védelmére és segítségére.
Boros Ilona
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.