Az iskolában nincs helye az erőszaknak – a gyerekeket és a pedagógusokat egyaránt meg kell védeni. Szakértő segítség helyett azonban bilinccsel és gumibottal felszerelt rendészek kényszerítenék ki a fegyelmet a kormány elképzelése szerint. Ezzel a javaslattal egyetlen elfogadható dolgot lehet tenni:…
Egy héten belül két előremutató gyámhivatali döntés is született a hozzánk forduló családok ügyeiben, az érintett gyermekek így hazatérhettek otthonaikba. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy minden alkalommal felhívjuk a figyelmet arra is, amikor lelkiismeretes és helyes döntések születnek ügyfeleink…
Hogy hogy jutottunk el idáig? Az egész gyerekkoromban indult. Apu meg anyu soha nem voltak jól, mindkettőjüknek volt alkohol problémájuk. Mindennapos volt a vita és a verekedés. Döcögős volt eddig az életem, de most érkeztem el oda, hogy már a jövőt sem látom borúsan. Ezért örülnék, ha több emberhez…
Legenda járja át a magyar gyermekvédelem lassan minden szintjét: eszerint a törvény új keletű szabályozása miatt két év sikertelen védelembe vétel után, még a legjobb szándék mellett is muszáj kiemelni a gyermekeket családjukból. Olyan gyerekekről van jellemzően szó, akiket nem bántalmaznak, nem is…