Már nem kérek semmit a Mikulástól, mert megkaptam Grétit

Hogy hogy jutottunk el idáig? Az egész gyerekkoromban indult. Apu meg anyu soha nem voltak jól, mindkettőjüknek volt alkohol problémájuk. Mindennapos volt a vita és a verekedés. Döcögős volt eddig az életem, de most érkeztem el oda, hogy már a jövőt sem látom borúsan. Ezért örülnék, ha több emberhez is eljutna, hogy van másik út. 

Miután elváltak, anyu össze-vissza költözött velem és a húgommal, évente, néha havonta változtattuk a lakhelyünket. Volt, hogy annyira összevesztem anyuval, hogy inkább apuhoz költöztem. Így ment: hol anyunál, hol apunál laktam. Óriási trauma volt az életemben, hogy az unokabátyám hétéves koromban többször is megerőszakolta a húgomat és engem is. Kicsi koromtól kezdve anyu rajtam vezette le a feszültségét. Azt hittem, hogy én vagyok a rossz. A válásuk után, 12 éves koromtól rendszeresen jártam pszichiáterhez. Miután depressziót állapítottak meg nálam számos gyógyszeres kezelésen estem át, több kevesebb sikerrel. 18 éves korom után nem járhattam tovább iskolába, dolgoznom kellett, mert anyu nem tudott minket eltartani, tele volt hitellel.

Hiába kerestem jól, anyu hiteleket vett fel a fizetésemre, amit nem tudott fizetni, így soha nem is tudtam élni az életem. Mindig gondoskodni kellett anyámról. Akkoriban lett beteg a nagymamám, az egyetlen, akire igazán tudtam támaszkodni, és aki gyerekkorom óta kiállt értem a szüleimmel szemben. Annyira a padlóra kerültem, hogy az alkoholban és a drogokban kerestem vigaszt. Próbáltam segítséget kérni, és néha egy kis időre sikerült is tisztának maradnom, de a nagymamám halálakor jött a teljes szétcsúszás, mintha képszakadás történt volna.

27 éves voltam, amikor terhes lettem Grétivel, és tudtam, hogy meg szeretném tartani, de azt is, hogy a kapcsolat, amiben éltem, nem működik. Végül úgy döntöttem, hogy megtartom annak ellenére, hogy egyedül maradok. Nagyon jól éreztem magam ebben a kilenc hónapban, leálltam mindennel, próbáltam rendezni az életem, és felkészülni az anyaságra. Miután Gréti megszületett, csak a GYES-t kaptam, ami nevetségesen kevés volt. Anyunál éltem, de nagyon frusztrált voltam a pénzhiány miatt, ezért amikor Gréti féléves lett, elkezdtem dolgozni. Viszont megint elkezdtem belefásulni abba, hogy mindig csak akkor vagyok jó anyuank, ha támogatom anyagilag és ellátom a ház körüli tevekénységeket.  Rövid idő után visszatértek a depresszió tünetei. Az életemben újra megjelent az alkohol, majd egy családi veszekedés alkalmával anyukám kihívta rám a rendőröket. A rendőrök azt mondták, hogy veszélyeztetem a saját gyerekemet. Azt ígérték, hogy ha elköltözöm és megmarad a munkám, akkor később visszakaphatom őt. Hát, nem így lett. A családsegítő már azt mondta, nem kaphatom vissza, hanem inkább kezeltessem magam. Meg is hozták a határozatot, hogy ideiglenesen elveszik tőlem Grétit, és anyu lett a gyámja.

Befeküdtem a kórházba, de rövid idő után kiderült, hogy az ottani közösség és a kezelések nem tettek jót nekem. Azt éreztem, nem erre van szükségem, hogy folyton kába legyek, és teletömjenek gyógyszerekkel. Mivel nem voltam elég “együttműködő”, az orvosom kiírt a kezelésről, lényegében gyógyultnak nyilvánított. A zárójelentést bevittem a gyámhivatalba, hogy lássák, tartottam a szavam. Végre visszakaptam Grétit. Apu felajánlotta, hogy velük lakhatunk egy darabig, de gyorsan kiderült, hogy nem működik az együttélés. Rengeteg konfliktusom volt az apámmal, és az anyagi bizonytalanság is gyötört, ezért újra rossz lelkiállapotba kerültem és ismét az alkoholhoz nyúltam, de Gréti előtt sosem ittam. Mikor elköltöztünk apukámtól, ő a gyámhatósághoz fordult, és azzal vádolt, hogy veszélyeztetem a gyermekem. Természetesen neki hittek, és Grétit ismét elvették tőlem.

Mélypontra kerültem, egyáltalán nem láthattam Grétit, így minden mindeggyé vált. Rendszeresen az utcán aludtam, hisz apám kirakott, és az anyám már azt sem engedte meg, hogy a kertjébe bemenjek. Akkoriban sokszor az öngyilkosság tűnt az egyetlen útnak, de mikor egy hónap alatt háromszor próbáltam megölni magam, akkor azt mondtam, hogy elég volt. Eljutottam odáig, hogy nekem kell változtatnom, mert a családomtól nem számíthatok segítségre, magamra maradtam. Egyedül kell megoldanom az életemet, a kérdés már csak az volt, hogy hogyan? A legnagyobb motivációm Gréti volt, nekem ő nagyon mást jelent, sokkal fontosabb, mint amennyire én voltam a szüleimnek. Ezért mentem be a Thalassa Házba, amire hosszas böngészés után találtam rá. A Thalassában egész más volt a rendszer, mint a kórházi körülmények között. Nem a gyógyszerekre bízták a gyógyulást, hanem a közösségi terápiák, beszélgetések kezdtek el valóban gyógyítani. Persze, az is más volt, hogy ebben már én is hinni tudtam, és nagyon motivált voltam, akartam, hogy ez működjön, mert tudtam, az ahogy addig éltem, nem volt élet. Végig az lebegett a szemem előtt, hogy Gréti ne úgy nevelkedjen, mint én. Miután jobban lettem, kiköltöztem a Móló lakásotthonba, és elkezdtem munkát keresni. Akkor már jól voltam, és folyamatosan kerestem a lehetőséget, hogy hogyan kaphatnám vissza a lányomat. De hiába mondták el a bölcsiben, hogy megbízhatónak tartanak, a gyámügyesek csak családomnak hittek és azt mondták, ne is álmodjak arról, hogy visszakaphatom a lányom. Nagyon megviselt, hogy nem tudok Grétiről semmit, de sokat segített, hogy végig ott állt mellettem  két terápiás munkatárs, akikkel a Thalassa-tól kezdve szorosan együttműködtünk. A lelki támogatásuk nagyon sokat jelentett, megerősítettek annyira, hogy kiálljak magamért és a kislányomért. Viszont a jogaimat nem ismertem.

Ekkor fordultam a TASZ-hoz, mert nem akartam elhinni, hogy hiába rendezte valaki az életét, nem kaphatja vissza a saját gyerekét. Betelt a pohár, nem akartam, több napot Gréti nélkül tölteni. A TASZ segítségével kérelmeztem, hogy Gréti kerüljön vissza hozzám. Az eljárásban a pszichiáterem által írt szakvéleménnyel és a terápiás munkatársak támogató leveleivel együtt bizonyítottuk, hogy már fél éve stabilan jól vagyok, a visszaeséstől már nem kell tartani, fixen dolgozom és önállóan élek.

Most úgy állunk, hogy dolgozom, és Gréti újra velem él. Azóta megismerte az apját is, úgy látszik, vele is rendeződik a viszonyunk. Grétit mindenki szereti, a szüleim is, ezért oda is elviszem, még ha én nem is akarom látni őket. Nem szeretném, hogy Gréti is olyan kitaszított legyen, mint én voltam. Vannak terveim is, be akarom fejezni az iskolát, és olyan szerencsém van, hogy a főnököm támogat ebben. Most annyira optimális minden, hogy szinte el sem hiszem. És ami szinte csoda: már egyetlen gyógyszert sem szedek, mindennel leálltam. Már csak az anyasággal küzdök, de ez egy kellemes, kifizetődő küzdelem.

Nem tudom, hogy Gréti mit fogott fel mindebből, de biztos, hogy neki is nehéz volt. Viszont a pszichológusok azóta is rendszeresen látogatnak minket a lakásunkban, szoros kapcsolatban vagyunk, és megnyugtattak, nem kell aggódnom érte, jól csinálom, amit csinálok. Gréti a múltkor azt kérdezte tőlem, hogy mit kérek a Mikulástól. Mondtam neki, hogy már semmit, mert megkaptam őt.