Mi lenne, ha a szemüvegesek nem járhatnának iskolába?

Mi lenne, ha a szemüvegesek nem járhatnának iskolába?

A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek elemi oktatási jogait sodorja veszélybe Lázár János múlt héten benyújtott törvénymódosítási javaslata (pdf). A Fidesz frakcióvezetője eltörölné a minimális óraszámokra vonatkozó előírást megfosztva a leginkább rászorulókat a pedagógiai, gyógypedagógiai ellátás minimális garanciáitól is. Az indoklás szerint a lépéssel az lenne a cél, hogy szakemberek dönthessenek az adott fogyatékosság alapján a gyermek terhelhetőségéről. Dr. Márkus Eszter főiskolai docenssel, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatási dékánhelyettesével arról beszélgettünk, hogy ez mit jelent a gyerekek számára.

 

"Az MDMA segített a lányomnak méltósággal meghalni"

"Az MDMA segített a lányomnak méltósággal meghalni"

Az Ecstasy-ra a legtöbb ember úgy tekint, mint “diszkódrogra” – elektronikus zenére és vibráló fényekre ugrabugráló fiatalok képét társítja hozzá. Kevesen tudják, hogy az Ecstasy tabletták fő hatóanyagára, az MDMA-ra már akkor is ígéretes gyógyszerként tekintettek a pszichiáterek, mielőtt az betört volna az elektronikus tánczenei kultúrába. Bár a drogot már 1912-ben felfedezték, az MDMA hatásmechanizmusának első igazi felfedezője Alexander Shulgin volt, aki 1976-ban szintetizálta és saját magán tesztelte a szert, ami hamarosan a pszichoterapeuták figyelmét is felkeltette. Lenyűgözték őket ugyanis az MDMA kommunikációs és empátiás készségekre gyakorolt hatásai. Az addig bezárkózó és szűkszavú páciensek megnyíltak és beszélni kezdtek a problémáikról, ez pedig óriási előrelépést jelentett a pszichoterápiás folyamatban.

293 képviselő szerint a szegények bűnözők

293 képviselő szerint a szegények bűnözők

Hétfő este hat órakor a Parlament elfogadta azt a törvénymódosító javaslatot, ami alapján az, akit 6 hónapon belül kétszer azon kapnak, hogy életvitelszerűen az utcán tartózkodik, 150.000 forintig terjedő pénzbírságra vagy akár elzárásra is büntethető. A javaslatot annak ellenére szavazta meg 293 választott országgyűlési képviselő, hogy rengetegen tiltakoztak ellene, változatos formában.

Ehhez képest Magyarország semmi

Ehhez képest Magyarország semmi

Egy augusztusi estén két buldózer jelent meg Baku egyik házánál, és előzetes értesítés nélkül elkezdték lerombolni az épületet. Az azerbajdzsáni hatóságok nem engedtek be senkit, így a bent lévő értékeket nem lehetett kimenteni.

Az épületben volt a székhelye a Béke és Demokrácia Intézetnek (Institute of Peace and Democracy), és további jogvédő civil szervezeteknek, így például egy női kríziscentrumnak, ami otthont is adott traumán átesett nőknek. A ház tulajdonosa annak a Leyla Yunusnak a családja, aki a Béke és Demokrácia Intézet igazgatója, és aki civil aktivistaként hosszú ideje kampányol az erőszakos kilakoltatások ellen. Tevékenységéről néhány órával a buldózerek megjelenése előtt közölt cikket a New York Times.

jogállam TASZ 2011. 11. 12. Tovább >
"Zaklatják a hajléktalan embereket!" - film és levélküldő akció

"Zaklatják a hajléktalan embereket!" - film és levélküldő akció

 

Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, országgyűlési képviselő és Fidesz hajléktalanügyi referens szerint a kormány és az ő lépései ellen tiltakozók a programjukat csak részleteiben szemlélik, emiatt bírálják őt. Ahogy az origo.hu-nak fogalmazott: „Rendszerében kell megérteni, hogy mit szeretnénk, különben félreviszik az értelmezést”.

Nézzük akkor a rendszert, hátha tényleg nem értjük és azért nem tetszik. 

A kormány továbbra sem áll ki minden magyarért

A kormány továbbra sem áll ki minden magyarért

„Amellett, hogy a Gyöngyöspata-bizottság határozatban foglalt feladatainak legalább a felét rendkívül aggályosnak tartjuk, súlyos hiányosságként tekintünk arra is, hogy ezek között nem szerepel a kormányzat, illetve a rendvédelmi szervek felelősségének vizsgálata” – mondta Jovánovics Eszter, a TASZ Romaprogram vezetője a szerdai meghallgatáson. A Gyöngyöspata-bizottság (teljes nevén Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság) szerdai ülésének napirendjén civil szervezetek meghallgatása szerepelt.

Tömegeknek nem tetszik a rendszer

Tömegeknek nem tetszik a rendszer

„Köszönöm, hogy ennyien eljöttek” – kezdte beszédét Dénes Balázs, a TASZ elnöke a Nem tetszik a rendszer tüntetésen. A hűvös, szürke idő ellenére az Erzsébet hídtól az Astoriáig állt a tömeg.

Dénes Balázs arról beszélt, hogy miért nem tetszik neki a rendszer: „a félelem, a fenyegetés, az izomból politizálás és a kiszolgáltatottság rendszere épül Magyarországon”, és az állam ahelyett, hogy védelmezné megtámadott kisebbségi polgártársait, inkább üldözi elesett szegényeit. Kritizálta a háborús retorikát, az erősödő Nyugat-ellenességet. Marhaságok rendszerének nevezte a rohamtempóban beiktatott törvényeket.

Idézett Ady Endrétől, aki azt írta a kormány példaképének megtett Széll Kálmánról, hogy „beváltatlan ígéretekkel vezette félre a közvéleményt, egyéni érdekek kielégítésével némította el az ellenőrzés kritikáját”. „Most őszintén, nem ismerős ez valahonnan?” – tette fel a kérdést.

A TASZ elnöke azt mondta, hogy még akár képes is lenne türelemmel élni, ha nem a kilátástalanság és a félelem határozná meg a közéletet. Hozzátette azt is, hogy ez nem kizárólag a jelenlegi kormány felelőssége, ez a 22 éves magyar demokrácia tragédiája, hiszen „a parlamentben a kormánypárton kívül csak egy vergődő, egy hitelét vesztett és egy elszabadult hajóágyúszerú párt ül”. „A jó hír azonban az, hogy ha elegünk lesz ebből, akkor ez a helyzet meg tud változni” – szólította fel cselekvésre az elégedetleneket. „Nem a kormánynak van országa, hanem az országnak kormánya!”

Felidézte Bibó Istvánt, akit a magyar demokrácia hősének nevezett, és aki arra emlékeztet, hogy a hatalom és a kormányrúd nem önmagukért való értékek, ahogy a kétharmados parlamenti többség sem. „Csak akkor érnek bármit, ha a korlátozott közhatalom, a polgárokat méltó emberként kezelő állam és a sokszínű demokrácia eszméi vezérlik”.

Dénes Balázs beszélt arról is, hogy milyen rendszert szeretne. Kitért a párbeszéd fontosságára, ahol a polgárokat felnőttként kezelik, és ahol senkit nem diszkriminálnak. Vezérelvnek nevezte az átláthatóságot, a szabadságot, az egyenlőséget és a szolidaritást.

Végül Thomas Jeffersontól, az amerikai demokrácia egyik atyjától idézett: „a diktatúrának nem kell más, hogy megvesse a lábát, mint a lelkiismeretes emberek hallgatása”. Arra szólított fel, hogy üzenjük meg a hatalomnak, milyen rendszert szeretnénk. „Éljen a szabadság, éljen a demokrácia, és éljenek a demokraták!” – zárta szavait.

 

Zsolt Melinda, TASZ

A Btk-t nem üzenő füzetnek kéne használni

A Btk-t nem üzenő füzetnek kéne használni

Ugyan a Nemzeti Drogstratégia célja a teljesen szermentes társadalom, ez mégsem reális célkitűzés, egyáltalán nem életszerű. Minden civilizáció kulturális vagy akár vallási hagyományaiba be vannak ágyazódva a kémiai tudatmódosítók, ez alól az egyetlen kivétel az észak-amerikai inuitok kultúrája, hangzik el az ELTE jogi karán, bár már este 6 óra van, és a tanításnak vége. A kriminológiai tudományos diákkör vendégeként Sárosi Péter, a TASZ Drogpolitikai Programjának vezetője tart előadást.

„A szermentes társadalom utópia” – magyarázza, közben egyre csak szállingóznak az előadóba a jogászhallgatók. Az ENSZ 1998-ban tartott közgyűlésén döntöttek arról, hogy 10 év alatt megszűntetik, de legalábbis csökkentik a világban a drogfogyasztást. Ez alatt a 10 év alatt globálisan 20 százalékkal nőtt a kokaintermelés, és megduplázódott a herointermelés.

Dénes Balázs: Az Orbán-kormány intézkedései a jogállam alapjaira törnek

Dénes Balázs: Az Orbán-kormány intézkedései a jogállam alapjaira törnek

Mára tarthatatlan helyzetet idézett elő, hogy a rendszerváltás óta minden kormány rettenetes mértékben húzta a nagy ellátórendszerek, az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakítását, a hatalmi elit minden fronton csődöt mondott, vélekedik Dénes Balázs. A TASZ elnöke szerint az Orbán-kormány közben szünet nélkül gondoskodik arról, hogy egyre több ember számára világos legyen, miért van szükség a TASZ-ra, a kérdés csak az, hogy miként lehet őket rábírni a munkába való bekapcsolódásra és a támogatásra. Interjú. 

süti beállítások módosítása