Üldözzük-e a nemzeti jelképek megsértőit?

Üldözzük-e a nemzeti jelképek megsértőit?

Kurjongatnak a kurucok, feljelentettek egy énekest. A Dopeman művésznévre hallgató gengszter-rapper bazmegol az egyik számában, plusz idéz a Kölcsey Himnuszából, bár ezt nem Erkel zenéjére teszi. A kurucok feljelentése, nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt, nem meglepő. Az már inkább, hogy az ügyészség nyomoz is. A büntetőtörvénykönyv alapján még akár gondolhatja is azt a kuruc, hogy itt bizony a vétség el lett követve.

Nem kell félni, nem fog fájni

Nem kell félni, nem fog fájni

Voltál már HIV-teszten? Tudod mi az az ablakperiódus? És azt tudtad, hogy a HIV-pozitívak esetében gyógyszeres kezeléssel 96 százalékkal csökkenthető a fertőzés szexuális úton történő átvitelének esélye?

A HIV-fertőzés ma még nem gyógyítható, de a rendelkezésünkre álló gyógyszerekkel az AIDS kialakulása megelőzhető, így a HIV-vel élők életkilátásai jelentősen javultak a 80-as évekhez képest, amikor a HIV-pozitív eredmény gyakorlatilag egyenlő volt a halálos ítélettel. Az orvostudomány mai állása szerint az időben megkezdett antiretrovirális (HIV-ellenes) terápiával 30-40 évvel megnőttek a HIV-vel élők életkilátásai, teljes életet élhetnek, tanulhatnak, dolgozhatnak és akár egészséges (HIV-negatív) gyermekük is születhet. A sikeresen kezelt betegek esetében a fertőzés szexuális úton történő átvitelének az esélye 96 százalékkal kevesebb, mint a nem kezelt fertőzötteknél, megfelelő orvosi felügyelettel és gyógyszeres kezeléssel pedig biztosítani tudják, hogy egy HIV-pozitív anyának teljesen egészséges kisbabája szülessen.

film hiv TASZ 2011. 12. 15. Tovább >
Lázár János emberséges javaslata

Lázár János emberséges javaslata

Lázár János a Népszabadság szombati számában közzétett nyílt levelében tett ígéretet arra, hogy a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek oktatási jogait veszélyeztető javaslatát visszavonja, és az oktatási jogokat kiterjesztő másik javaslatot terjeszt elő. Az ígéret egy részét tegnap délután váltotta be az Országgyűlés: a képviselők nem támogatták a módosító javaslat leginkább vitatott 7. pontját

A kirekesztésért az elmúlt 20 év minden kormánya felel

A kirekesztésért az elmúlt 20 év minden kormánya felel

„A roma kisebbség tagjai ma nem egyenlőek a törvény előtt, a megkülönböztetésük mindennapos, nem egyenlőek a munkaerőpiacon, az oktatásban, az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban, a rendőrök szemében” – sorolta Dénes Balázs, hogy mit jelent a gyakorlatban, hogy ma Magyarországon az egyes számú emberi jogi probléma a cigányság helyzete. „Ha valaki ma Magyarországon szegény roma családba születik, rá nem vonatkoznak azok a cikkelyek, melyeket 63 évvel ezelőtt lefektettek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában.”

63 éve csak beszélünk róla

63 éve csak beszélünk róla

Az ENSZ Közgyűlése 1948. december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, két évvel később pedig úgy döntöttek, ez a nap lesz az emberi jogok világnapja. A bevezetést és a 30 cikket átfutva semmi meglepővel nem találkozunk, 63 évvel a megalkotás után szeretnénk mindezt természetesnek kezelni. Pedig még Ruandáig vagy Azerbajdzsánig se kell elmennünk azért, hogy szembesüljünk, hány területen is sérülnek emberi jogaink: elég szétnéznünk Magyarországon, a középkor felé tartunk.

Magukra hagyják a HIV-vel élőket

Magukra hagyják a HIV-vel élőket

Magyarországon nem léteznek pontos adatok arról, hogy a HIV-vel élők milyen mentális állapotban vannak. Hazánkban HIV-vel élőket egyetlen kórházban gondoznak, kezelnek, az AIDS-osztály fekvőbeteg- és ambuláns részlegén foglalkoztatottak közt pedig egyetlen pszichiáter sincsen. Az 1000-1200 beteg mentális problémáiban való segítség nyújtására egy részmunkaidőben alkalmazott pszichológus áll rendelkezésre, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kórház egyik pszichológusa száll be, amikor ráér, azaz szükség esetén nem feltétlenül biztosított az azonnali segítség. A TASZ a Mental Health and AIDS projekt (MAIDS) keretében végzett kutatást a HIV-vel élők ellátásának jogi, intézményi és finanszírozási hátteréről. Csoportos interjúkon megkérdeztünk továbbá HIV-vel élőket, illetve szakembereket, hogy ők milyennek látják a magyar helyzetet, min lehetne és kellene javítani. Kutatásunk eredményét az AIDS Elleni Küzdelem Világnapján tesszük közzé.

Újra koncertezett a jobbikos kórus a Parlamentben

Újra koncertezett a jobbikos kórus a Parlamentben

„A jobbikos képviselőtársak mindjárt nem fognak mosolyogni” – kezdte egyik hozzászólását a fideszes Berényi László a Gyöngyöspata-bizottság szerdai ülésén. „Vajon mindenki örül annak, amit önök csinálnak? – célozta a kérdést Juhász Oszkárnak – Ön polgármesteri esküt tett, és azokért nem vállal felelősséget, akik csak simán élni szeretnék az életüket. Úgy gondolják, hogy büntetlenül meg lehet úszni, hogy ilyen eszközökkel akarnak rendet teremteni?” Szavai hallatán a hallgatóság soraiban helyet foglaló jobbikos országgyűlési képviselők, ahogy azt már korábban is tették, hőbörögni kezdtek. Amikor Berényi László párhuzamot vont a hitleri Németország és a Jobbik több településen alkalmazott rendteremtési eszközei között, a masírozástól kezdve a megfélemlítés számos módjáig, a jobbikos kórus egyszerre kezdett hangosan köhögni.

Luxus a padon

Luxus a padon

Miután áttekintette, miként történhetett meg a hajléktalanság szabálysértéssé nyilvánítása, arra kérjük, hogy írjon levelet Pintér Sándor belügyminiszternek és Kocsis Máté hajléktalanügyi referensnek arról, hogy a szegények nem bűnözők. Ha több ideje van és másképp is szeretne segíteni, akkor más lehetőségeket is ajánlunk.

Megszállják az államigazgatást a kémek

Megszállják az államigazgatást a kémek

A kormány rendvédelmi salátatörvény-javaslatot (pdf) nyújtott be, melyben egy Nemzetbiztonsági Információs és Bűnügyi Elemző Központ felállítása szerepel. A csúcsszerv az államigazgatás összes nyilvántartásában szabadon kutakodhat, és az így nyert információt korlátozás nélkül tárolhatja. A személyes adatokkal táplálkozó szörnyeteg újabb szeget üt a magánszféra koporsójába.

Eddig sem kellett a magyar nemzetbiztonsági szolgálatoknak pironkodniuk a külföldi társszervek előtt, ha az állampolgárok megfigyelésének nemzeti jogszabályi lehetőségeit taglalták. A szolgálatoknak a terrorelhárítás, bűnüldözés, bűnmegelőzés, vagy csak általánosságban a biztonság szavatolása érdekében ma is nagyon széleskörű felhatalmazása van a személyes adatok gyűjtésére. A jogalkotó a szolgálatok kényelmi szempontjait is messzemenően figyelembe veszi, hiszen gyakorlatilag teljesen ellenőrizhetetlen a személyes adatkezelési tevékenysége a minősített adatok (közkeletű, vagyis régi nevén: államtitok) alkotmányellenes szabályozása miatt. (Erről bővebben lásd a TASZ idevágó perét) Az év elején olyan törvényt fogadtak el, ami alapján a közszolgák önkéntesen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyeljék őket, vagy, ugyancsak önkéntesen, tudomásul vehetik, hogy a hozzájárulás megtagadása miatt elbocsátják őket. Ez még csak a közszolgálati dolgozók megfigyelése előtt tárta szélesre a kaput.

A halál méltóságáról

A halál méltóságáról

Az alábbi írás apropója az Uzsoki kórházban kipattant botrány, de nem a konkrét esetről szól. A méltóságteljes halál megválasztásának joga időről időre napirendre kerül minden demokratikus országban. A TASZ alapítása óta kiemelten kezeli az élet végén hozott döntések kérdését, az önrendelkezési jog minél szélesebb elismerése mellett érvel.

süti beállítások módosítása