Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Nem kell félni, nem fog fájni

Nem kell félni, nem fog fájni

TASZ
Tetszik
0
2011. december 15. csütörtök, 10:50
film hiv Részvényes leszek

Voltál már HIV-teszten? Tudod mi az az ablakperiódus? És azt tudtad, hogy a HIV-pozitívak esetében gyógyszeres kezeléssel 96 százalékkal csökkenthető a fertőzés szexuális úton történő átvitelének esélye?

A HIV-fertőzés ma még nem gyógyítható, de a rendelkezésünkre álló gyógyszerekkel az AIDS kialakulása megelőzhető, így a HIV-vel élők életkilátásai jelentősen javultak a 80-as évekhez képest, amikor a HIV-pozitív eredmény gyakorlatilag egyenlő volt a halálos ítélettel. Az orvostudomány mai állása szerint az időben megkezdett antiretrovirális (HIV-ellenes) terápiával 30-40 évvel megnőttek a HIV-vel élők életkilátásai, teljes életet élhetnek, tanulhatnak, dolgozhatnak és akár egészséges (HIV-negatív) gyermekük is születhet. A sikeresen kezelt betegek esetében a fertőzés szexuális úton történő átvitelének az esélye 96 százalékkal kevesebb, mint a nem kezelt fertőzötteknél, megfelelő orvosi felügyelettel és gyógyszeres kezeléssel pedig biztosítani tudják, hogy egy HIV-pozitív anyának teljesen egészséges kisbabája szülessen.

Ahhoz azonban, hogy időben megkaphassuk a kezelést, tudnunk kell HIV-státuszunkat, ehhez pedig HIV-szűrést kell végeztetnünk. Ha nem ismerjük HIV-státuszunkat, és nem jutunk gyógyszeres kezeléshez, az életkilátásaink sokat romlanak, kialakulhat az AIDS-stádium, amely halállal is végződhet. Magyarországon a rendelkezésünkre álló, ingyenesen igénybe vehető gyógyszeres terápia ellenére minden évben egyre több AIDS-beteget regisztrálnak, és nő az AIDS-okozta elhalálozások száma is (Epinfo 18. évfolyam 46. szám). Mindez megelőzhető, ennek feltétele azonban, hogy járjunk rendszeresen HIV-tesztre, tudjuk meg státuszunkat, hogy pozitív teszteredmény esetén megkaphassuk a megfelelő kezelést.

Magyarországon ma mindenkinek lehetősége van anonim, ingyenes HIV-szűrésre menni, mégis kevesen élnek a lehetőséggel. Évente kb. 90 000 szűrést végeznek Magyarországon (pdf), amivel Európában a sereghajtók közé tartozunk. HIV-tesztre általában azért nem járunk, mert vagy korábban rossz tapasztalatokat szereztünk a HIV-szűrő állomásokon, vagy úgy gondoljuk, hogy mi nem vagyunk veszélyeztetettek.

Az alábbi filmet azért készítettük, hogy eloszlassunk bizonyos HIV-vel kapcsolatos tévhiteket, elmagyarázzuk a HIV-teszthez kötődő jogi szabályozást, és választ adjunk olyan kérdésekre, hogy hogyan terjed a HIV, illetve hol lehet és kinek érdemes HIV-szűrést csináltatni.

Aktív szexuális életet élsz? Van tetoválásod? És piercinged? És tudod mi az az ablakperiódus?

 

Bagyinszky Ferenc, TASZ

film hiv TASZ 2011. 12. 15. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
  • Mit kell tudniuk az idén érettségizőknek? Mit kell tudniuk az idén érettségizőknek?
  • Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni
  • Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el? Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el?

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr23465417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) lmbt (5) LMBT (10) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) TASZ (16) tasz (5) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard