Mit kezd az állam a szenzitív adatokkal?

Mit kezd az állam a szenzitív adatokkal?

Javában zajlik a népszámlálás. A nép megszámolása mindig is kérdéseket vetett fel, amelyek természetesen, ha már a „nép” az, „aki” megszámláltatik, közérdeklődésre tartanak számot. Arról nem is beszélve, hogy az állam „számol”, ki más, úgyhogy a részvétel, az adatszolgáltatás kötelező. Márpedig ha az állam ennyire tudni akar valamit, az mindig óvatosságra int. A TASZ még az év elején, a népszámlálás előkészítésekor intett óvatosságra, most hogy már zajlik a számlálás, és az online kitöltésre csak pár nap maradt, inkább általános aggályainkat fogalmazzuk meg.

Gyöngyöspata-bizottság: a média a hibás

Gyöngyöspata-bizottság: a média a hibás

A Fidesz és a Jobbik csatározása fémjelezte a Gyöngyöspata-bizottság keddi, négy óra hosszúra nyúlt ülését, a két párt képviselői közti vita részleteibe azonban szándékosan nem megyünk bele. Összességében az ülés arról szólt, hogy a kormányt milyen rosszul érintette a tavaszi gyöngyöspatai események nemzetközi visszhangja, különösen úgy, hogy épp az EU-elnökségünk idejére esett, illetve hogy vajon mi volt a szerepe Richald Fieldnek, kivel, mikor, miről és miért egyeztetett. Legalább félóránként elhangzott az is, hogy a történtekért nagyban a médiát terheli a felelősség.

A bizottság előtt megjelent Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, aki szerint nem is kérdéses, hogy Gyöngyöspatán provokáció történt, melynek voltak jó- és rosszhiszemű résztvevői. „A titkosszolgálatoknak lesz itt még feladatuk” – vélekedett, ezt azonban Harangozó Tamás, a bizottság szocialista alelnöke azonnal lecsapta, hiányolta ugyanis, hogy az államtitkár nem tájékozódott a bizottság első ülésén elhangzottakról.

Köszönettel dr. Kocsis Máténak

Köszönettel dr. Kocsis Máténak

Eljött a nap, mikor a Józsefvárosban elkezdik szisztematikusan begyűjteni a hajléktalanokat. Naponta 30-40 embert löknek át a szabálysértési iroda ajtaján.

Nem vagyok jogász. Nem publikálok, nem szoktam előadásokat tartani, nem adok interjúkat. A háttérből huzigálom a szálakat és zsírozom a gépezetet. Immár ötödik éve.

Ötödik éve nézem, hallgatom és figyelem a körülöttem zajló dolgokat a TASZ irodavezetőjeként. Az elején megrettentem a sok szörnyűségtől, amivel nap mint nap találkoztam. Elkerekedett, könnyes szemekkel hallgattam végig az egyik történetet, majd dobogó szívvel, egyre növekvő vérnyomással és kipirult arccal hallgattam végig a másikat. A szívem naponta akár többször is megszakadt, azokért is, akik végigszenvedték az ellenük elkövetett igazságtalanságokat, és igazából még azokért is, akik ezeket elkövették. Természetesen voltak könnyebben és nehezebben emészthető ügyek, emberből vagyok, nem tehetek róla, hogy X jobban megérint, mint Y.

Alkotmányellenes a belövőszoba bezárása

Alkotmányellenes a belövőszoba bezárása

Pénteken történelmi döntést hozott a kanadai Legfelsőbb Bíróság: megállapította, hogy alkotmányellenes lenne a vancouver-i ellenőrzött drogfogyasztói szoba (az Insite) bezárása és kötelezte a kormányt, hogy adjon engedélyt annak további működésére. Mi is az ellenőrzött fogyasztói szoba? A szoba létrehozásának oka az volt, hogy a 90-es évek végére elharapózott a túladagolásos halálesetek és a HIV-fertőzések száma a brit-kolumbiai városban, amely Észak-Amerika egyik legnagyobb intravénás heroinfogyasztó népességének ad otthont. A nyugat-európai példákból látszott, hogy jóval hatékonyabb, ha az utcán heroint szúró drogfogyasztót a rendőr nem a rendőrörsre viszi, hanem egy erre kijelölt fogyasztói szobába küldi, ahol ellenőrzött körülmények között, steril felszereléssel és orvosi felügyelet mellett adhatja be magának az egyébként illegálisan vásárolt szereket (főként heroint).


drog Sarosip 2011. 10. 01. Tovább >
Kínai látogatás, magyar elnyomás

Kínai látogatás, magyar elnyomás

Valószínűleg egyre kevesebben emlékeznek azokra a kora nyári napokra, amikor a kínai miniszterelnök látogatást tett Budapesten a két ország gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzése érdekében. A gazdasági kérdésekben a TASZ-nál nem dolgunk állást foglalni, viszont a látogatás körüli tüntetések rendőrségi kezelése mindenféleképpen felkeltette aggódó érdeklődésünket.

Hírek és helyszíni beszámolók szerint egyrészt a bevándorlási hivatal több tibeti származású polgárt pont aznap tartott fontosnak behívni. Másrészt az autoriter kínai politika ellen tiltakozni kívánó (pro-Tibet, pro-demokrácia, pro-Falun Dafa) tüntetők valahogy mindig a rendőrségbe botlottak, amint nem vörös zászló volt a kezükben, aminek igazoltatás, fenyegetés és erőszakoskodás lett a vége. Ha pedig nem a rendőrség, akkor egyszer csak Kína-szimpatizáns tüntetők vették körül őket például, beterítve őket hatalmas népköztársasági zászlójukkal. Mindehhez ha hozzávesszük, hogy a szép számmal megjelenő Kínát éltető tüntetőket a hírek szerint semmilyen hasonló inzultus sem ért, akkor számos, a magyar államra nézve kínos kérdés vetődik fel.

Árnyékjelentés a gyöngyöspatai eseményekről

Árnyékjelentés a gyöngyöspatai eseményekről

Szerdán tartja első érdemi ülését az Országgyűlés gyöngyöspatai események vizsgálatára létrehozott eseti bizottsága, melyet a kétharmados kormánypárti többséggel működő parlament június 7-én közzétett határozatával állított fel. A TASZ a bizottság munkájának kezdetére időzítve teszi közzé a gyöngyöspatai eseményekről szóló árnyékjelentését (pdf) és dokumentumfilmjét.

Olvassa el az árnyékjelentés rövid összefoglalóját (pdf)!

A TASZ a történtek tényszerű dokumentálását azért tartja indokoltnak, mert annak ellenére, hogy a határozat címe és preambuluma alapján a bizottság rendeltetése az egyenruhás bűnözés hátterének feltárása és felszámolásának elősegítése, a határozatban meghatározott kilenc bizottsági feladatból öt (!) a romák Vöröskereszt általi “utaztatásának” és Richard Field szerepének firtatására vonatkozik. A határozat az ötvenes évek koncepciós pereinek irataira emlékeztető módon prejudikál, amikor többek között kimondja: “A bizottság feladata annak megállapítása, hogy ki és miért állította valótlanul azt a Vöröskereszt által hosszú ideje szervezett akcióról, hogy a gyöngyöspatai romák helyszínről történő evakuálása zajlik, mi volt ezen pánikkeltés oka és célja”.

Ha találunk valamit, abból ügyet csinálunk

Ha találunk valamit, abból ügyet csinálunk

A TASZ álláspontja senki előtt nem titok, rendre elmondjuk kritikus véleményünket a fogyatékosokat és a pszichiátriai betegeket ápoló, gondozó intézményi rendszerről: a nagy létszámú bentlakásos intézetekre nincs szükség, kezdi előadását Verdes Tamás a Szocionet Mohácson szervezett szakmai napján. A hallgatóság soraiban jellemzően nagy létszámú bentlakásos intézetek vezetői ülnek. A TASZ betegjogi programjának munkatársa utána arról kezd beszélni, hogy az alatt a 10-20-30 év alatt, míg létrejön az alternatív szolgáltató rendszer, azaz megvalósul a 2041-ig szóló kitagolási stratégia, mit lehet tenni azért, hogy az adott körülmények között is megfelelő hangsúlyt kapjanak a lakók emberi jogai.

Vizsga utáni beszámoló

Vizsga utáni beszámoló

A magyar kormány ma idén másodszor számol be emberi jogi teljesítményéről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt. A beszámolót követően a tagállamok szavaznak, hogy a Magyarországról szóló jelentést elfogadják-e. Az esemény az ún. egyetemes időszakos felülvizsgálatnak (Universal Periodic Review, röviden UPR) a része. Miben más ez a többi ENSZ mechanizmushoz képest, és eltér-e kormány magatartása az eddig megszokottól?

Ami nem látszik, az nem is létezik

Ami nem látszik, az nem is létezik

Vasárnap ügydöntő helyi népszavazást tartanak a Józsefvárosban, a kérdések a hajléktalanokra vonatkoznak. A referendum akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosultak több mint a fele részt vesz, eredményes pedig akkor, ha a szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ ad. Ha a népszavazás eredménytelen, akkor a helyi képviselők jogosultak dönteni.

De hogy miről is szavaznak pontosan a nyolcadik kerületiek?

süti beállítások módosítása