Ki szivárogtat a kedves HírTV-nek?

Ki szivárogtat a kedves HírTV-nek?

busted.jpg

Az eddigi legsikeresebb magyar közösségi oldal, a wiw.hu alapítója és a tüntetéseken aktív szerepet vállaló Várady Zsolt tizenegy évvel ezelőtti, jelentéktelen tettével kapcsolatos hivatalos iratokat valaki kiszivárogtatta a HírTV-nek. A Magyar Narancs pedig megírta, hogyan vert meg egy házaspárt Habony Árpád. Mi a különbség a két eset között?

A kormány szerint túl sokat tudtunk Paksról

A kormány szerint túl sokat tudtunk Paksról

kuss.jpg

Seszták Miklós, fejlesztési miniszter december 1-jén benyújtotta a paksi beruházás kevés kis átláthatóságát is megakadályozó javaslatcsomagot. Az új szabály szerint el lehet utasítani az olyan adatigényléseket, amelyek a paksi bővítéssel kapcsolatos szerződésekre, az ún. Megvalósítási Megállapodásokra és ezek előkészítő dokumentumaira vonatkoznak, ha az adatok nyilvánosságra hozatala a magyar nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztetné vagy szellemi tulajdonhoz való jogot sértene.

Hogyan legyél jó civil?

Hogyan legyél jó civil?

jocivil.jpgNemzetközi pénzügyi körök által koholt rágalom, hogy Magyarország kormánya a civil társadalom lerombolására törekedne. Távol áll tőle! Néhány egyszerű szabály betartásával bárkiből lehet jó civil, akit a kormány támogat.

Tovább a dublini úton? – avagy hol tart Magyarország a HIV/AIDS-elleni küzdelemben 2. rész

Tovább a dublini úton? – avagy hol tart Magyarország a HIV/AIDS-elleni küzdelemben 2. rész

aids.jpg

A Dublini Nyilatkozat az elmúlt 10 évben meghatározó dokumentuma volt az európai országok és az Európai Bizottság HIV/AIDS elleni küzdelmének. Egyik alapvetése a különböző szereplők - kormányzat, civil szervezetek és üzleti vállalkozások - partnersége volt. Magyarország aláírta a Nyilatkozatot, azonban az elmúlt 10 év dublini útja eléggé felemásra sikerült hazánk számára. Magyarország ugyan még mindig az alacsony fertőzöttségű országok közé tartozik, de a statisztikák megállíthatatlanul romlanak tovább (Epinfo HIV/AIDS jelentés 2014. legfrissebb). AIDS Világnapi háromrészes blog sorozatunkban annak jártunk utána, hogy Magyarország hogyan teljesítette a Nyilatkozatban elfogadott célokat. A mai részben a HIV-megelőzés terültén vállalt feladatokról és célkitűzésekről, valamint arról írunk, hogy Magyarország hogyan teljesített ezen a területen az elmúlt 10 évben.

Tovább a dublini úton? – avagy hol tart Magyarország a HIV/AIDS-elleni küzdelemben

Tovább a dublini úton? – avagy hol tart Magyarország a HIV/AIDS-elleni küzdelemben

309181_8194-2.jpg

A Dublini Nyilatkozat az elmúlt 10 évben meghatározó dokumentuma volt az európai országok és az Európai Bizottság HIV/AIDS elleni küzdelmének. Egyik alapvetése a különböző szereplők - kormányzat, civil szervezetek és üzleti vállalkozások - partnersége volt. Magyarország aláírta a Nyilatkozatot, azonban az elmúlt 10 év dublini útja eléggé felemásra sikerült hazánk számára. Magyarország ugyan még mindig az alacsony fertőzöttségű országok közé tartozik, de a statisztikák megállíthatatlanul romlanak tovább (Epinfo HIV/AIDS jelentés 2014. legfrissebb). AIDS Világnapi háromrészes blog sorozatunkban annak jártunk utána, hogy Magyarország hogyan teljesítette a Nyilatkozatban elfogadott célokat.

Egy szemlélet, ami forradalmasítja az egészségügyet?

Egy szemlélet, ami forradalmasítja az egészségügyet?

PM.jpgEurópai uniós szinten egyre többet foglalkoznak a személyre szabott orvoslással, amelynek célja, hogy az egészségügyben dolgozók az egyéneket és ne betegségeket kezeljenek, a személyt teljes egészében bevonják a folyamatba, ezzel is növelve az együttműködését és felelősségvállalását. Ezzel mindenki jól jár: a kezelések sokkal jobb gyógyulási esélyt, kevesebb mellékhatást ígérhetnek és az egészségügyi rendszerek pedig rengeteg kiadást megspórolhatnak, melyek a fölösleges és eredménytelen ellátások kapcsán jelentkeznek.

Karcsú a Kúria döntése hajléktalan ügyben

Karcsú a Kúria döntése hajléktalan ügyben

üres kéz_1.jpg

Az ombudsman 2014 áprilisában fordult a Kúriához, és kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlés rendelete azon rendelkezéseinek a megsemmisítését, amelyek hajléktalanmentes övezetté nyilvánították Budapest nagyobbik részét anélkül, hogy annak indokait jól körülírhatóan megfogalmazták volna. A Kúria döntött, ám sajnálatosan nem állt ki eléggé a hajléktalan emberek jogai védelme érdekében.

süti beállítások módosítása