Az új gyülekezési törvény meglopná a szabadságodat

Az új gyülekezési törvény meglopná a szabadságodat

36258370_10213432631545007_6773264606631559168_n.jpg

Mit jelent a tüntetés egy demokráciában? Azt, hogy a hatalmat akkor is szembesítheted a véleményeddel, ha éppen ellened dolgozik. Azt, hogy megmutathatod: a véleményeddel nem vagy egyedül, hanem tömegek állnak mögötted. A gyülekezési jog gyakorlása lehetőség arra, hogy két választás között is folyamatosan számon kérjük, kritizáljuk, nyomás alá helyezzük azokat, akik az adott pillanatban hatalmat gyakorolnak, a mi nevünkben is. A magyar demokrácia rövid történetében a tüntetések mindig is kiemelt szerepet játszottak közéletünk alakításában, a taxisblokádtól a 2006-os ellenzéki tüntetéseken keresztül a közelmúlt ligetvédő, devizahitelkárosult, vagy éppen a netadót, a CEU ellehetetlenítését ellenző tiltakozásokig. De meddig maradhat ez így?

A 2018. június 26-án este benyújtott törvényjavaslat -- ha jelenlegi formájában fogadják el -- jelentősen szűkíti a szabad gyülekezés lehetőségét, és egyúttal szélesre tárja a rendőrség önkényes döntéseinek kapuját a tüntetések önkényes megtiltásában.

csendesforradalmar_gomb.png

  • A törvényjavaslat fő tiltási okként határozza meg a közrend veszélyeztetését. Hogy mit jelent a “közrend”? Azt a törvényjavaslat nem határozza meg, de ad néhány példát, amiből az derül ki: szinte bármi veszélyezteti, ami a dolgok szokásos folyását megváltoztatja. Így például beláthatatlan, hogy a rendőrség nem értelmezné-e úgy, hogy a közrendet már az is veszélyezteti, ha az autók nem tudnak parkolni a kijelölt parkolóhelyeken, vagy a munkagépek nem tudnak munkát végezi egy közterületen. Nem tudhatjuk, lehetne-e még a jövőben tüntetni a Városligetért, a Liget Projekt helyszínén, ha a tervezett szabályozás maradna. A tartós Kossuth téri jelenléttel járó 2006-os tüntetéseket éppúgy ellehetetlenítené jelenlegi formájában az új javaslat.
  • A jogszabály-tervezet szerint veszélyezteti a közrendet, ha a közlekedés rendjét sérti a tüntetés. Ez alapján nagy valószínűséggel nem lennének megtarthatóak az új törvény hatálya alatt az elmúlt évek nagy létszámú utcán vonulós tüntetései: a CEU melletti tüntetés sem, a Netadó elleni tüntetés sem, a Budapest Pride felvonulás vagy a Békemenet sem.  
  • Szintén a közrend veszélyeztetését jelentené a jövőben az, ha a tüntetés alkalmas arra, hogy a bíróságok működését megzavarja. Eddig csak a bíróságok működésének súlyos veszélyeztetése számított tiltó oknak. A tervezett szabályozás mellett már nem lenne lehetőségük a devizahitel-károsultaknak a Kúria épülete előtt tüntetni, ahogy 2014-ben tették.
  • Az is veszélyeztetné a közrendet, ha a tüntetés a diplomáciai mentességet élvező személy vonatkozásában vállalt kötelezettséget akadályozza. Ha ez a szöveg lett volna hatályban, akkor nagy eséllyel nem lehetett volna tüntetni Ukrajna nagykövetsége előtt a kárpátaljai magyar kisebbséget érintő nyelvtörvény ellen sem.

 

Vannak, akik tudtak élni választójogukkal, vannak, akik nem

Vannak, akik tudtak élni választójogukkal, vannak, akik nem

 

valasztasz_1.jpg

A 2014-es országgyűlési választások óta azoknak a magyar állampolgároknak, akiknek nincs magyarországi lakcímük, lehetőségük van levélben leadni a szavazatukat. Kibővült a politikai közösség a határon túli (és a külhoni) magyarokkal, akik beleszólási jogot kaptak a magyar politikai életbe is. De valóban mindannyian élhettek ezen jogukkal, vagy vannak kivételek? Mint idén kiderült, vannak.

Nem élhet valaki önállóan, ha mindenben helyette döntenek

Nem élhet valaki önállóan, ha mindenben helyette döntenek

1_4.jpg

Zavarba ejtő jelenség ütötte fel a fejét a kormány fogyatékosságügyi kommunikációjában. Bármilyen rendszerhiba említésére a következő menetrendszerű válasz érkezik: “igenám, de zajlik már a kitagolás!”. Mintha a kitagolás egy olyan varázsige lenne, ami minden problémát orvosol. Csak eleget kell mantrázni, behunyt szemmel, erős hittel...

Hogyan juss ki a zárt osztályról?

Hogyan juss ki a zárt osztályról?

3_1_1.jpg

“2002-ben egy nyílt pszichiátriai osztályon voltam. Éjszaka zaklatottnak éreztem magam, és nem tudtam aludni. Nem akartam felébreszteni a szobatársaimat, így fel-alá mászkáltam a folyosón. A nővér rám szólt, hogy ha nem megyek vissza a szobába, akkor a figyelőbe küld. Nem tudtam, hogy a figyelő ugyanaz, mint a zárt osztály.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Európában a felnőtt lakosság mintegy 27%-a küzdött valamilyen mentális nehézséggel csak az elmúlt évben. Az elérhető legfrissebb adatok szerint Magyarországon is több mint fél millió ember kap évente pszichiátriai/pszichológiai kezelést valamilyen egészségügyi intézményben. Még ennél is nagyobb azoknak a száma, akik problémáikkal magánúton, vagy egyáltalán nem fordulnak szakemberhez.

A pszichológiai nehézségek elterjedtségét nézve gyakorlatilag bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy élete során legalább egyszer bekerül a pszichiátriára.

Arról, hogy milyen jogsértések érhetnek a pszichiátrián, az alábbi blogunkban írtunk. Ez a blogbejegyzés egy könnyen érthető tájékoztatót is tartalmaz, mely hozzáférhetőbb lehet pszichoszociális és/vagy értelmi fogyatékossággal élő emberek számára.

Alábbi írásunkat tapasztalati szakértőkkel, Flórissal és Péterrel közösen készítettük: olyan emberekkel, akiket vetettek már alá kötelező gyógykezelésnek. Azokat az - elsősorban nem jogi - tippeket vesszük sorra, melyek segíthetnek neked, hogy hamarabb juss ki a zárt osztályról.

Minél előbb fordulj valakihez segítségért!

A pszichés problémák sosem a zárt osztályon kezdődnek. Lelki egészséged karbantartása folyamatos odafigyelést igényel: fontos, hogy megismerd a saját határaidat és eszközeid legyenek ahhoz, hogy önmagadról gondoskodni tudj. Mindenkinek vannak nehezebb szakaszai az életében, természetes és fontos, hogy igénybe tudjunk venni olyan szolgáltatásokat, amik ilyenkor támogatnak minket. Önismereted fejlesztése abban is segíthet, hogy minél korábban észlelni tudd magadon, hogyha baj van. Lényeges, hogy ne halogasd a segítségkérést: azt minél előbb tedd meg!

Nem vagy egyedül: a bura.hu oldalon sorstársak írásait is olvashatod, illetve több ingyenesen hívható lelkisegély-szolgálat elérhetőségeit is összegyűjtötték neked az oldal szerkesztői. Közösségi pszichiátriai szolgáltatásokat is igénybe vehetsz, például fordulhatsz az Ébredések Alapítványhoz.

Járj “kinti” pszichológushoz, pszichiáterhez!

Sajnos Magyarországon nem elérhető felnőttek számára ingyenes pszichoterápia. Azonban kis utánajárással jutányosabb áron is találhatunk szakembert, illetve sok pszichológus rugalmas tud lenni a díjazását illetően (pl. meg lehet vele állapodni részletfizetésben, vagy későbbi egyösszegű fizetésben). Hogyha úgy kezdődött el a kötelező gyógykezelésed, hogy nincsen kinti pszichiátered/pszichológusod, mindenképpen jelentkezz be egyhez. Segítő szakembert az interneten is tudsz keresni magadnak, ismerőseid segítségét is kérheted ebben. Ha van időpontot kinti szakemberhez, ezt mindenképpen mondd el a kezelőorvosodnak. Hangsúlyozd: tudod, hogy segítségre van szükséged (van “betegségbelátásod”), de ezt a segítséget ambuláns keretek között szeretnéd igénybe venni és már van is olyan szakember, aki fogadni tud és akivel dolgozni fogtok a nehézségeken.

csendesforradalmar_gomb.png

Kérj segítséget azoktól, akiket szeretsz!

“Ha lett volna két barátom, akiknél ott aludhattam volna, lehet, hogy nem is kellett volna bemennem a zárt osztályra” - mondta egyik tapasztalati szakértőnk, Flóris.  

A kötelező gyógykezelésed alatt nem biztos, hogy szeretnéd, hogy meglátogassanak: szégyellnéd, hogy így látnak azok az emberek, akiket szeretsz. Az is lehet, hogy éppen azok az emberek szeretnének meglátogatni, akik bántottak téged. Fontos, hogy jogod van dönteni arról, hogy kit fogadsz és kit nem. Azoktól az emberektől viszont, akikben tényleg megbízol, akkor sem érdemes izolálódni, ha most nehéz a helyzet. Fogadd el a segítségüket. Ha vannak körülötted olyan emberek, akik hazavárnak, akik támogatnak téged, a kezelőorvosod is nyugodtabban és várhatóan hamarabb fog hazaengedni.

Tudd: a kötelező gyógykezelés nem a diagnózisról, hanem a veszélyességről szól

A sürgősségi és a kötelező gyógykezelés akkor jöhet létre, hogyha a személy közvetlen veszélyeztető, vagy veszélyeztető magatartást tanúsít. Ez azt jelenti, hogy valaki önmagára, vagy másokra nézve veszélyt jelenthet. Ebben az eljárásban tehát nem az a lényeges, hogy van-e és milyen diagnózisod van: a veszélyeztető magatartás az, ami számít. Lehet, hogy szomorú vagy és zaklatott, de ha nincs veszélyeztető magatartás, akkor nem indokolt a kötelező gyógykezelésed. Ha nem akarsz bántani másokat vagy éppen önmagadat, ezt mondd el az orvosaidnak és a környezetednek, számolj be arról, hogy mi zajlik benned és kommunikáld, hogy mi segítene neked ebben a helyzetben.   

Légy együttműködő, de határozott!

“Egyszer azt mondtam az ápolónak: szerintem maga sokkal hülyébb mint mi. Erre azt válaszolta: szerintem is, azért dolgozom itt.”

Ismerd meg a helyet, ahol vagy: a kórházat és ismerd meg a szereplőket is. A “betegtársak” közül biztosan lesz, aki szimpatikus neked és akivel beszélgetni tudsz. Lehetnek olyanok is, akik zavarnak, vagy akár megrémisztenek: őket kerüld el. Ha bárkivel konfliktusod alakul ki, szólj egy ápolónak vagy orvosnak. Az ápolóknak az a feladata, hogy rendet tartsanak és segítsenek, hogyha valamire szükséged van. Fölöslegesen ne zargasd őket. Ha közülük bánik veled durván valaki, röviden, higgadtan és tényszerűen mondd el a kezelőorvosnak, főorvosnak, hogy mi történt. Az orvosokkal is beszélj határozottan, lényegretörően és őszintén a panaszaidról. Legyél udvarias, de állj ki magadért, ha úgy látod, hogy sérülnek a jogaid. Például jogod van tájékoztatást kapni arról, hogy milyen gyógyszereket adnak neked és miért. Azt is fontos jelezned, hogyha valamelyik gyógyszertől rosszul vagy.    

Tájékozódj!

Sokan a pszichiátrián történő kezelésüket kötelezőnek élik meg annak ellenére, hogy hivatalosan önkéntes gyógykezelésben vesznek részt. Ez azért lehetséges, mert sokszor jogilag nem kötelezőnek minősülő (önkéntes) gyógykezelés esetén is az orvos szavait lehet úgy értelmezni, hogy muszáj bent maradni. Ha már egy hete bent vagy és még nem volt bírósági szemle - az a kórházban zajló mini tárgyalás, melyen végzés születik a kötelező gyógykezelésbe vétel indokoltságáról - akkor nagy valószínűség szerint önkéntesen vagy a kórházban, s szabadon távozhatsz. Kivételt képez ez alól, hogyha gondnokság alatt állsz az egészségügyi önrendelkezés ügycsoportban. Ebben az esetben az is önkéntes gyógykezelésnek minősül, hogyha a gondnokod beleegyezik a kezelésbe, akkor is, hogyha te ellenzed azt. A kezelésed mindaddig fenntartható, amíg a gondnokod vagy a kezelőorvosod másként nem dönt.

Készülj fel a bírósági szemlére!

A bírósági szemlén születik döntés arról, hogy indokolt-e a kötelező gyógykezelésbe vétel. A szemlén részt vesz egy bíró/bírósági titkár, az igazságügyi elmeorvos szakértő, a kezelőorvosod, ügyvéd hiányában egy ügygondnok (ő egy olyan ügyvéd, akit az állam ingyen biztosít a számodra). Fontos, hogy a szemlére ügyvédet fogadhatsz. Ha nincs ügyvéded, akkor nagykorú hozzátartozódat is meghatalmazhatod, hogy képviseljen téged és legyen ott a szemlén. Azt is érdemes kérni az orvosodtól, hogy a szemle előtt kevesebb gyógyszert kapj: így jobban tudsz figyelni és hatékonyabban tudsz válaszolni a kérdésekre. Fontos, hogy a szemlén azt kell megvizsgálni a bíróságnak, hogy veszélyeztető magatartást mutatsz-e és hogy ez konkrétan miben nyilvánul meg, hiszen csak emiatt rendelhetik el a kötelező gyógykezelést. Azt is kérheted, hogy szóban hirdessék ki a végzést, így rögtön el lehet kezdeni írni a fellebbezésedet a bíróságra, nem kell a végzés kézbesítésére várni. Egyébként a bíróságnak 5 napja van megírni a végzést, ezután kétnapon belül rendeli el a kézbesítést, tehát összesen körülbelül 9 nap, mire az otthonodba kipostázzák a papírt. A bíróságnak 30 naponta hivatalból felül kell vizsgálnia a kötelező gyógykezelés indokoltságát. Ekkor ismét bírósági szemlét rendeznek, melyre ismét fontos készülni.

Tarts ki!

“A zárt osztályon semmid sincsen, csak a saját tested. De még az sem a sajátod.”

A kötelező pszichiátriai gyógykezelés az egyik legsúlyosabb jogkorlátozás: a személyt ideiglenesen megfosztják szabadságától, s olyan kezeléseknek vetik alá, amiket ő nem feltétlenül akar. Fontos, hogy találj olyan pillanatokat, helyzeteket, mozzanatokat, amikből erőt meríthetsz. Az egyik szakértőnknek az segített, hogy időnként meghallgatta, megvigasztalta egyik-másik társát: töltekezni tudott abból, hogy ő volt segítő szerepben. Másik szakértőnk olyan Foucault által írt könyveket rakott ki a szobájában, amik a hatalom természetét elemzik. Ő mindvégig igyekezett vasalt ruhákban járni, s többször visszaemlékezett arra is, milyen volt, amikor a főorvos az ő workshopján vett részt.

Abban mindketten egyetértettek, hogy a humor megőrzése kulcsjelentőségű ebben a nehéz helyzetben. De ilyet csak az írhat le hitelesen, aki átélt már hasonlót.

Milanovich Dominika

 

Három nyertes perünk után mások is könnyebben juthatnak közérdekű adatokhoz!

Három nyertes perünk után mások is könnyebben juthatnak közérdekű adatokhoz!

i_gyperlu_nk.jpg

Három közérdekű adatigénylési ügyben is nyertünk a közelmúltban. A Budapesti Közlekedési Központot (BKK) és a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) is arra kötelezték a bíróságok, hogy ingyen adják ki a kért adatokat ügyfeleinknek, a katonai eszközök értékesítével is foglalkozó HM Arzenál Zrt.-nek pedig előírták, hogy árulja el, milyen feltételek mellett adtak el állományból kivont (hatástalanított) harci helikoptereket. A bíróságok mindhárom esetben a közérdekű adatok megszerzését mások számára is megkönnyítő döntést hoztak.

Engedjétek haza Imit!

Engedjétek haza Imit!

screen_shot_2018-05-14_at_16_05_27.png

Imre Csongrádban nőtt fel a szüleivel, szeretetben. Szülei halála után akarata ellenére a pszichiátriára került, aztán pedig egy tömegintézetbe. Azóta leveleket ír minden héten, mert ez az egyetlen még megmaradt kapcsolata a külvilággal. Azzal a külvilággal, ahol másodunokatestvére, Gyöngyi és férje már két éve hazavárják őt, hogy családként élhessenek együtt. Egy személyes vallomással tartozunk az elején. Már régóta segítünk fogyatékossággal élő embereket, hogy önállóan élhessenek és dönthessenek az életükről, de ami Imivel történik, az még számunkra is felfoghatatlan.

Fogyatkozó függetlenség, sokasodó aggodalmak a Kúria körül

Fogyatkozó függetlenség, sokasodó aggodalmak a Kúria körül

justice-2060093_1280.jpg

Több aggasztó jelet is megfigyelhettünk a Kúria körül az elmúlt hetekben. A választási eljárásban hozott egyik döntése miatt a legmagasabb bíróság a politika célkeresztjébe került. Elhangzott olyan állítás is, hogy a Kúria elvett egy mandátumot a Fidesztől. Mindeközben azonban a Kúria egy másik döntésében kifejezetten kedvezményt biztosított a kormány számára. A mérleget megvonva azt látjuk, hogy a Kúria hiába kedvezett a kormánynak a választási időszakban, nem úszta meg a támadásokat.

süti beállítások módosítása