Fekete - a szabad szólás színe

Fekete - a szabad szólás színe

A fekete ruhába öltözött ápolók a szólásszabadságukat gyakorolják, így az ilyen öltözet megtiltása elfogadhatatlan.

Szombaton benyújtotta a felmondását Sándor Mária, az egyik budapesti kórház ápolója. Sándor szombaton feketében ment dolgozni, így tiltakozott az egészségügyben dolgozók, és különösen az ápolók katasztrofális munkakörülményei és bérezése miatt. A kórházban megtiltották neki, hogy fekete ruhával fejezze ki az elégedetlenségét, ezért döntött úgy, hogy távozik. Azzal, hogy az ápoló fekete ruhát húzott, nonverbális eszközökkel, szavak nélkül fejezte ki a véleményét egy fontos közügyről. A munkáltatója megsértette a szólásszabadságát, amikor megtiltotta számára a tiltakozásul felvett fekete ruha viselését.

screen_shot_2015-04-21_at_12_12_05_pm.png

Pereljük a titkolózó Józsefvárost

Pereljük a titkolózó Józsefvárost

Vajon miért titkolja a Kocsis Máté vezette önkormányzat a közvélemény elől, hogy pontosan mit is tesz a drogügyi krízishelyzet kezelése érdekében?

A Kék Pont tűcsere program bezárása az alapvető jogok biztosának októberi állásfoglalása szerint jogsértő helyzetet eredményezett. Az ombudsman ezért felkérte az önkormányzatot, hogy gondoskodjon a tömegesen ellátatlanul maradt drogfogyasztók terápiás és ártalomcsökkentő programokba jutásáról. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon mit tett az önkormányzat az ombudsmani ajánlások végrehajtásáért, ezért kikértük a kerület fő drogügyi tanácsadó szerveként működő Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (JKEF) üléseinek jegyzőkönyveit. A JKEF azonban megtagadta a kérésünk teljesítését, szerintük ugyanis ez „a zavartalan szakmai munka végézését” veszélyeztetné.

253795_4955474679456_1661954872_n.jpg

Mi a baj a mi kormánytöbbségnek kedvező választókerületeinkkel?

Mi a baj a mi kormánytöbbségnek kedvező választókerületeinkkel?

Blogsorozatunk előző részében elmondtuk, miért nem sérti a választójog egyenlőségét, ha a választókerületek kialakítása egy adott párt győzelmének kedvez. De akkor mit mondhat az alkotmányjog a választókerületek kialakításának alkotmányosságáról? Tud-e egyáltalán bármit is mondani arról, hogy mi a baj a választókerületek ilyen vagy olyan kialakításával? Ebből a részből kiderül.

gerry.jpg

Miért nem baj, ha a választókerületek a kormánypártnak kedveznek?

Miért nem baj, ha a választókerületek a kormánypártnak kedveznek?

Mi a baj a kormánytöbbségnek kedvező felosztású választókerületekkel? Egy népszerű infografika kapcsán kétrészes blogsorozatunk első részében elmondjuk, miért nem az a baj velük, hogy a kormánytöbbségnek kedveznek, és miért nem sértik a választójog egyenlőségét. A második részből pedig megtudhatod, mi velük valójában a baj.

Miért érdekes, hogyan osztják be a választókerületeket?

Az utóbbi hetekben bejárta az internetet Steven Nass infografikája, amely bemutatja, miért is fontos a választókerületek kialakítása egy olyan választási rendszerben, ahol a képviselőket választókerületenként választják meg. Attól függően, hogy a különböző pártpreferenciájú szavazók melyik választókerületbe kerülnek, más és más lehet a választás eredménye: ugyanazok a szavazatok egy adott kerületbeosztás mellett az egyik, míg más kerületbeosztás mellett egy másik párt képviselőjének győzelméhez vezetnek:

 redwins.jpg

„Anyuka kérem, menjenek haza”

„Anyuka kérem, menjenek haza”

10578970094_8e127e8b72_b.jpg

Egyre nehezebben, zihálva veszem a levegőt. Félek, egyedül vagyok, nem értem mi történik körülöttem. Kétszer is megrúgom az ügyeletes nővért, pedig neki is levendulaillata van, mint anyukámnak. Próbál csitítani, kedveském csak egy éjszaka, mondja, mindjárt visszajönnek a szüleid, nyugodj meg. Aztán csattan az ajtó és magamra maradok a sötétben. Sírva alszom el és a mai napig görcsbe rándul a gyomrom, amikor erre visszaemlékezem.

Médiajogi könyvbemutató a média kizárásával

Médiajogi könyvbemutató a média kizárásával

Március 19-én délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen mutatta be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médaitanácsa által működtetett Médiatudományi Intézet legújabb kiadványát “A személyiség és a média a polgári és büntetőjogban” címmel. A múlt csütörtöki konferencia előtt két nappal, kedden kaptak levelet a sajto@nmhh.hu címről azok, akik korábban regisztráltak az eseményre. A levél a következőket tartalmazta:

“Elnézését kérjük, de utólag értesültünk arról, hogy a helyszínt adó Pázmány Péter Katolikus Egyetem belső szabályai szerint sajtónyilvános esemény az egyetem épületében nem szervezhető. Mivel a konferencia befogadó házigazdája ilyen módon az egyetem, e szabályukat tiszteletben tartjuk. Ennek értelmében kérjük, hogy az eseményről tudósítást ne tegyenek közzé.”

screen_shot_2015-03-28_at_1_19_09_pm.png

Elfogadhatatlan a paksi beruházás teljes titkosítása

Elfogadhatatlan a paksi beruházás teljes titkosítása

A TASZ, a Transparency International, a K-monitor, az atlatszo.hu és az Energiaklub nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz azután, hogy az Országgyűlés megszavazta a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos törvényjavaslatot. A civil szervezetek azt kérik Áder Jánostól, hogy kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál az elfogadott törvény Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát.

screen_shot_2015-03-03_at_11_55_33_am.png

süti beállítások módosítása