„Anyuka kérem, menjenek haza”

Egyre nehezebben, zihálva veszem a levegőt. Félek, egyedül vagyok, nem értem mi történik körülöttem. Kétszer is megrúgom az ügyeletes nővért, pedig neki is levendulaillata van, mint anyukámnak. Próbál csitítani, kedveském csak egy éjszaka, mondja, mindjárt visszajönnek a szüleid, nyugodj meg. Aztán csattan az ajtó és magamra maradok a sötétben. Sírva alszom el és a mai napig görcsbe rándul a gyomrom, amikor erre visszaemlékezem.

Mindenkinek van egy története, vagy ő maga emlékszik, mi történt vele gyermekkorában, mikor kórházba került, vagy szülőként élte meg az egyik legnehezebb élethelyzetet: beteg gyermekét kellett orvoshoz vinni, aki kimondta az „ítéletet”, hogy bizony be kell feküdni. Ám azt is rögtön hozzátette, hogy „anyuka, kérem, önök viszont menjenek haza.”

Ebben a helyzetben gyerekként és szülőként is megéli mindenki, hogy elvesztette a kontrollt, nem irányítója az eseményeknek és nem tudja, mi fog történni. Rábízza magát a szaktudással rendelkező orvosokra és csak bízni tud benne, hogy ők majd a legjobb tudásuk szerint mindent megtesznek a gyógyulásért. Gyakran előfordul, hogy a szülőket egyáltalán nem is engedik látogatni, hiszen utána csak „jobban sír a gyerek”. Persze, hogy sír: fáj valamije, kiszakítják az otthonából, idegen emberek és rideg tárgyak veszik körül, és nem várt irányból tűkkel és egyéb kínzóeszközökkel kell megküzdenie. „Anyuka” és „Apuka” pedig annyit tehet, hogy halálra izgulja magát.

A TASZ „Gyerekkel vagyok” kampánya azért indult idén áprilisban, hogy elérje, minden kórházban legyen lehetőség rá, hogy a szülők beteg gyermekük mellett maradhassanak, akár több éjszakára is. A néhány intézményben már működő jó gyakorlatok feltérképezésével az a célunk, hogy ezeket a többi kórház is átvegye és a szülői jelenlét egységesen biztosított legyen minden egyes gyermekeket ellátó osztályon.

Az 1998 óta hatályos egészségügyi törvényünk igen haladó szelleműnek számított a kilencvenes évek végén, és ma is boldogok lennénk, ha az abban foglalt betegjogok maradéktalanul érvényesülnének. A törvény egyik legfontosabb eleme a kapcsolattartásról rendelkezik, kimondja, hogy a gyermeknek joga van hozzá, hogy a szülő vele tartózkodjon, mialatt a kórházban fekszik.

Jelenleg nincs teljes képünk arról, hogy ez miként valósul meg a gyakorlatban, ezért is fordultunk közérdekű adatkéréssel hatvanöt, gyermekosztályt működtető kórházhoz.

A hozzánk beérkező panaszok arra engednek következtetni, hogy a gyakorlat korántsem egységes, ezáltal nem kiszámítható, hogy melyik kórházakban engedik a gyermekkel való együttlétet. Célunk a kampánnyal, hogy meghallgassuk az egészségügyi dolgozókat, hogyan látják a helyzetet, mire van szükségük ahhoz, hogy az egyes intézményekben már működő jó gyakorlatok országos szinten biztosíthatóak legyenek. 2016-ra szeretnénk elérni, hogy egységesen biztosított legyen a folyamatos kapcsolattartás és maradéktalanul érvényesüljön az egészségügyi törvényben foglalt betegjog: tegyék lehetővé, hogy a szülő éjjel is a gyereke mellett maradhasson. Ehhez minimálisan annyit várunk a kórházaktól, hogy ne akadályozzák a kapcsolattartást. Gyakran szembesülünk azzal, hogy anyagi fedezetet hiányára hivatkoznak a kórházak, ezért sajnos a hazai viszonyok között nem is tartjuk reálisnak, hogy minden szülőnek külön ágyat biztosítsanak, azonban, ha egy szülő úgy dönt, hogy az éjszakáját a beteg gyereke ágya szélén tölti összekuporodva, legalább ezt engedjék meg neki.

Miért olyan fontos ez? Vegyük példának egy másféléves gyermek történetét, aki súlyos égési sérülésekkel kórházban kell feküdjön majdnem két hónapig. Beszélni még nem tud, sokk hatása alatt áll és súlyos fájdalmai vannak, ráadásul két hónap nagyon hosszú idő. Vajon hogyan tudja könnyebben feldolgozni a testi-lelki traumát: a szüleitől is elszakítva, vadidegen környezetben, vagy a szülők adta biztonság érzetében? Vajon mit tud kezdeni a szülő azzal az információval, hogy a kötözésnél - ahol nem lehet jelen - a gyerek „nem működik együtt”. Könnyű belátni, hogy az egészen kicsi gyerekeknél akkor várható „együttműködés”, ha a szülő legalább a jelenlétével próbálja enyhíteni a félelmeit. A nagyobbakat pedig az érettségi szintjüknek megfelelően tájékoztatni kell,  akkor is, ha esetükben a döntéseket a szülő hozza. Ezért szerencsés, ha biztosítják a szülő folyamatos jelenlétét, hogy meg tudja osztani a gyerek az esetleges kételyeit és kérdéseit, amit az orvossal nem biztos, hogy meg merne beszélni.

Bízunk benne, hogy kampányunk eredményes lesz, és hamarosan minden kórház kapuja nyitva áll majd a beteg gyerekek szülei számára is.

Bence Rita

Betegjogi programvezető