
Csak úgy röpködtek az álcivilezések az elmúlt hetekben. A kormány és a kormánypárt vezetői a velük szemben kritikus szervezeteket minősítették álcivileknek, akiket a radikálisabbak szerint ki kell takarítani az országból, a mérsékeltebbek szerint pedig a jelenleginél átláthatóbbá kell tenni. Akik pedig ezekkel a politikusokkal nem értettek egyet, azzal vágtak vissza, hogy a valódi álcivilek a kormányközeli alapítványok, egyesületek, egyéb szakmai műhelyek. A civilséget sokan próbálják definiálni, az álcivilséget kevesebben. Az álcivil kifejezést ma sok különböző értelemben használják. Ismerkedjünk meg az álcivilek tipológiájával!





1988. óta minden december elsején az egész világon megemlékezünk a HIV-fertőzöttekről és az AIDS-ben meghaltakról. Hanem a HIV-fertőzöttek az év többi 364 napján is HIV-vel élnek. Hatalmasat változott az elmúlt 15 évben az, ahogy a HIV-fertőzöttek élnek, illetve az is, hogy mi a HIV-fertőzés jelentősége egy-egy ember életében vagy a társadalom szempontjából. Különösen igaz ez a kombinációs HIV-terápia bevezetése óta, ami hatékonyan és hosszú távon, és csak nagyon csekély mellékhatások mellett képes ellenőrzés alatt tartani a szervezetben élő vírust. Ami azonban nem, vagy csak nagyon lassan változik, az a HIV-fertőzéssel kapcsolatos és a HIV-vel élőket sújtó stigma és diszkrimináció.
