Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Üljenek bele a kerekesszékbe egy napra gondolatban

Üljenek bele a kerekesszékbe egy napra gondolatban

TASZ
Tetszik
0
2016. november 18. péntek, 13:44
intézet gondnokság fogyatékosügy Részvényes leszek

arrol_almodom_hogy_ugy_elek_dontest_hozhatok.jpg

Mióta eszem tudom, intézetben, intézményben, otthonban éltem. Csak a név változott. És a hely. És az, hogy hazavittek-e, vagy nem, látogattak-e, vagy sem.

Nem vagyok egyszerű eset. Hatalmas hátránnyal indultam, nem tudok beszélni, nem tudok járni. Valamikor tudtam – járókeret segítségével – de a műtétem, és az azt követő rehabilitáció nem lett tökéletes. Kerekesszékben ülök. Közben felnőttem. Nem egyszerű mozgatni, segédeszköz nélkül tortúra a WC használat, a fürdetés.

Olyan, hogy intim szféra, na azt a fogalmat csak hírből ismerem. Harminc éves leszek. Nem volt gyerekkorom, fiatalkorom. Nem volt kamaszkorom. Szeretném, ha legalább felnőttkorom lehetne.

A félreértések elkerülése végett - nem „egyedül” akarok élni. Nem betelepítve egy lakásotthonba, ahol a lakótársaimról nem dönthetek, lehet, hogy megközelítőleg sem fér össze az érdeklődési körünk, értékítéletünk. Dönteni szeretnék abban, hogy kivel élek, hová megyek, mit vásárolok, mit ennék. Senki sem szeretné, hogy véletlenszerűen válasszák ki a lakótársát, életének szerves részét, különösen akkor nem, ha egy lakáson, esetleg egy szobán kell megosztozniuk-élethossziglan. A többségi társadalom erről dönthet. Én is szeretnék...

De nem is álszociális rendszerben élnék, ha választhatnék…

Tisztában vagyok vele, hogy kell nekem a védelem, a segítség. De VÉDELEM és SEGÍTSÉG, nem pedig a jelenlegi ellátórendszer, ahol azon múlik az ellátásom, a velem való törődés, hogy éppen ki van szolgálatban, és milyen a hangulata. Vagy éppen az, hogy hány szakember is jut húsz, ötven sérült emberre. Egy? Kettő? Mit ír a törvény?

Hogyan láthatnak el engem? Futószalagon? Ébresztő, reggeli, ebéd, délután, fürdetés, alvás? Irányított szabadidő, lakodalmas rockzene hallgatása, karácsonyi, húsvéti szeretetroham, csokinyuszik, télapók, angyalkák??  

Képzeljék el azt, hogy a lakásukba beköltöztetnek még két másik családot… azok közül egy metált, kettő operát, kettő pedig lakodalmast hallgat. Egyik új családtag nem szeret fürödni. Egy lop. Az ételt, amit ehetünk, központilag meghatározzák, nem lehet sósabb, édesebb, más, mint mindenki másé. Egy hűtő van. Egy fürdőszoba. (Sokszor egy törölköző is…) Egy WC… Reggel mindenki ötkor kel, este mindenki hétkor fekszik. Egy nagy szoba van, egy étkező. Tudnának így élni?

Huszonkilenc éves vagyok, mindjárt harminc! És ép értelmű! Nem kérek gügyükézést, nyufilufit. Van ízlésem. Szeretem a jó filmeket. A jó zenéket. De… kerekesszékben ülök, tehát azt kapom, ami jut.

Egy másik téma a „gondnok” személye… Értem van? Megkeres, meghallgat, megért, segít? Vagy egy számadat vagyok az ellátotti halmazban, és örülnek neki, ha nem kell rám figyelni? Látogat azért, mert a törvény kötelezi rá? Megérti, hogy az egyetlen szórakozásom a számítógép? Abban élek, ott van „lábam”, ott vannak barátaim, kapcsolataim, filmjeim, zenéim?!

Értek. Érzek. Gondolkozom. Sok fájdalommal kell megküzdenem fizikálisan, mentálisan egyaránt. Hogy elmondhassam valakinek, ahhoz idő kell, és figyelem. Másféle kommunikáció. Empátia. Jó lenne, ha értenétek: az értelmem ép. Beszélgetnék. Terveznék. De így minek?

Ahelyett, hogy valakik sorban hoznák a döntéseket, hogy „lakásotthon”, „lakóotthon”, „intézet”, „integrált intézmény”, „kitagolás”, kérem, hallgassanak meg minket is arról, hogy hogyan szeretnénk élni.

Igen, tudom, gazdaságtalan, hogy élünk. De élünk.

Arról álmodom, hogy úgy élek: döntést hozhatok. Ha intézményben is látnak el, legyen ott ember, aki ellát. Legyen egy pici személyes terem, ahová elvonulhatok egyedül, ha valami bánt. Magamra csukhassam az ajtómat, vagy kinyithassam a barátaimnak. Legyen az OTTHONOM! Egy olyan mini-világban lenne jobb talán, ami nyitva is van az életre, és meg is véd annak „rémeitől”. Ahol van elég ember ahhoz, hogy figyeljen rám, ránk. Problémaközpontú fogyatékos-ellátást, ahol a fogyatékos nem gyűjtőfogalom, hanem állapot. Aki „csak” mozgásfogyatékos, ahelyett ne gondolkozzanak. A szakértői vizsgálatok során ne csak „valami” diagnózis kerüljön a papírra. Legyen rá idő, hogy meghallgatják azt az embert is, aki az asztal „nehezebb” oldalán ül.  Aki mozgásfogyatékos, vagy autista, vagy pszichiátriai betegsége van, azt ne keverjék össze a Down-szindrómással, vagy a siket idős bácsival egy lakótérben. Ne legyünk sokan egy szobában. Legyen életünk. Dönthessünk. Választhassunk dolgok közül. Értsenek meg, vagy legalább akarjanak, próbáljanak minket megérteni.

Nagyon csúnyát fogok mondani. Üljenek bele ebbe a (rohadt) kerekesszékbe egy napra, legalább gondolatban. Kérem.

Tisztelettel

Gábor

#intezetekhelyett: azért dolgozunk, hogy a kormány úgy módosítsa a jelenlegi hibás pályázatát, hogy az valóban a fogyatékossággal élő emberek érdekeit szolgálja. Azt szeretnénk elérni, hogy a tömegintézmények megszűnjenek és a ma még totális intézetekben lakó emberek kisebb közösségekben, emberhez méltó életet élhessenek. Korábbi anyagainkat a témában itt, itt és itt olvashatod. 

intézet gondnokság fogyatékosügy TASZ 2016. 11. 18. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról? Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
  • Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt
  • Mit kell tudniuk az idén érettségizőknek? Mit kell tudniuk az idén érettségizőknek?
  • Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el? Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el?
  • Munkajogi útmutató koronavírus idejére Munkajogi útmutató koronavírus idejére

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr7811927165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) lmbt (5) LMBT (10) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) TASZ (16) tasz (5) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard