Öt tipp a kormánytól: hogyan tüntess el közpénzt Magyarországon

Hiába született a napokban egy fontos győzelem az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Magyarországon még mindig évekig takargathatja a kormány, hogy mire költi az adófizetők pénzét. Mutatjuk, hogyan trükközött az elmúlt négy évben a kormány jogszabályokkal, adókedvezményekkel és TAO-mutyival.

1. Írd bele az Infotörvénybe az átfogó és tételes adatigénylés tilalmát! (2013)

2013-ra a parlament megelégelte, hogy oknyomozó újságírók vizsgálni kezdték az állami szervek esetleges „pazarló” közpénzköltéseit, ezért a törvénybe iktatták, hogy a közfeladatot ellátó szerv gazdálkodását csak az arra hivatott állami ellenőrző szervek ellenőrizhetik. Tehát mindenki nyugodtan alhat, mert az ügybuzgalmáról jól ismert KEHI és például a pártfinanszírozást meglehetősen óvatosan ellenőrző Állami Számvevőszék elvégzi a munka dandárját – mégpedig az állampolgárok szeme elől eltakarva.

2. Ágyazz meg a TAO-mutyinak! (2014)

Már 2014 végén látni lehetett, hogy valami készül a sportfinanszírozás háza táján. Ekkor a sporttörvény módosításával a parlament lehetővé tette néhány sportági szakszövetségnek, hogy a TAO alanyoktól adókedvezménnyel jutalmazott támogatásban részesüljön, ám közérdekű adatigényléseket megúszhassa a támogatások összesítéséről szóló mutatók publikálásával. Magyarul az állam adóbevételről mondott le egyes kiemelt látvány-csapatsport szakszövetségek javára úgy, hogy a kieső közpénz pontos útja és részletei titokban maradhattak. A támogatásban részesített szövetségek kiválasztása végig átláthatatlan, politikai összefonódásokkal terhelt folyamat eredménye volt - az egyes szakszövetségek élén szinte kivétel nélkül aktív politikai szereplőkkel.

3. Mérj átfogó csapást az adatigénylésre! (2015)

2015 nyarára a sikerrel érvényesített közérdekű adatigénylések miatti hatalmi frusztráció egy újabb Infotörvény-módosítást eredményezett. Az igazságügyi miniszter javaslata a bíróságok előtt elbukott adatkezelői érveket kötelező jogi szabályokká gyúrta. Az elfogadott javaslat lehetővé tette, hogy az adatigényléseket már arra hivatkozva is elutasíthassák, hogy a kért adat egy olyan jövőbeli döntés megalapozását szolgálja, amit talán meg sem hoznak, mert maga a döntéshozatali eljárás sem indult még meg. Szerzői jogokra hivatkozva pedig hasonlóan szürreális módon korlátozták például a méregdrága tanulmányok megismerési jogát – elkerülve egy újabb Századvég-fiaskó bekövetkezését. A módosító-csomag leghajmeresztőbb eleme azonban kétség kívül az a rendelkezés volt, amely az adatkezelők számára lehetővé tette, hogy a másolás és postázás költségei mellett magáért az igény teljesítéséért is fizetséget kérjenek. A gránitszilárdságúra toldozott Alaptörvénnyel is ellentétes jogszabálymódosítás azt célozta, hogy elvegye az adatigényléstől az emberek kedvét. Hogy a siker biztos legyen, pontos szabályozás híján több mint egy éven át szabad mérlegelés tárgya volt az adatokért fizetendő költségtérítés összege is.     

4. Hivatkozz üzleti érdekre akkor is, ha az adófizetők pénzét költöd! (2016)

Mivel az Infotörvény-módosításokkal igen gyorsan a figyelem középpontjában találta magát a kormány, 2016-ban új kreatív megoldásokkal kezdett kísérletezni, és az állami vállalatokat egyenként próbálta kivonni az adat-közzétételi kötelezettség alól. Az ideológiai vezérfonalat az az elv adta, hogy az állami tulajdonban álló vállalkozások és intézmények üzleti titkai – sőt, tágan felfogott piaci érdekei – felülírják a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségét. A jogalkotót később nem zavarta az a tény, hogy az említett vállalatok korántsem hagyományos piaci szereplők. Sem az, hogy az adófizetők pénzét költve nem bújhatnak az amúgy már létező üzleti titok szabályozás mögé. Különösen akkor nem, ha például több milliárd forint közpénzből megvalósított, hagymázas jegybanki CSR-ról van szó. A módosítások sorát a postáról szóló törvény nyitotta, sikerrel véve az AB alkotmányossági tesztjét. Ezt követte a Magyar Nemzeti Bank ügyleteit (így többek között az alapítványokba talicskázott közpénzeket titkosító kísérlet, ami szerencsére kísérleti szakaszban is maradt. A többi köztulajdonban álló gazdasági társaság működését szabályozó törvény módosításakor pedig az indokolás kertelés nélkül kimondta, hogy az információszabadság nem korlátozhatja aránytalanul a jogszerű nemzetgazdasági érdeket. Azaz az adófizető azzal árt a közös ügynek, ha érdekli, mire és hogyan költik el a pénzét.  A logika kristálytiszta, a trend aggasztó: az adatgazdák lassan egy többlépcsős érvrendszer segítségével torpedózhatják meg az adatigénylések teljesítését:

• nem is közpénz-felhasználást érint a kérdés

• ok, közpénzről van szó, de akkor meg nem megismerhető a közérdekű adat, mert üzleti titok.

• ok, közérdekű adat, talán mégsem üzleti titok, de csak akkor kapod meg, ha fizetsz, mert a közfeladatot ellátó szerv aránytalan munkaerőráfordítással tudja csak közzétenni.

5. Fizetess még, ha adatot akarnak!

 A 2015-ös Infotörvény-módosítással bevezetett költségtérítés fura jogi helyzetet eredményezett: a törvény már tartalmazta, hogy lehetséges költségtérítést kérni az adatigénylés teljesítéséért, de „elfelejtette” szabályozni, hogy mi minősül a költségtérítést megalapozó extra munkatehernek. Illetve arra sem tért ki, hogyan határozható meg ez az összeg, és mi annak a maximuma. Ez egy, a végrehajtást részletező rendeletre várt, és közel másfél évnek kellett eltelnie, mire a kormány megalkotta. A merészebb adatgazdák azonban már ezalatt az időszak alatt is költségtérítéshez kötötték a nekik nem tetsző adatigénylések teljesítését és mi is több, jogellenesen megállapított költségtérítés eltörlése iránt indított perben nyújtottunk jogi segítséget. A rendelet viszont kétség kívül új korszakot nyit: 4 óránál hosszabb munkaidő-ráfordítással teljesíthető adatigényléseket óránként maximum 4400 forintos illetménnyel felszorozva lehet megsarcolni az adatigénylőket, különben a kért információ rejtve marad. Arra továbbra sincs garancia, hogy ki és hogyan méri mostantól ellenőrizhetően, hogy az igények teljesítése ténylegesen mennyi időt vesz igénybe, mivel az állami szervek hasonló belső nyilvántartás vezetésére nem kötelesek. Tehát úgy látszik, marad az adatot titkoló szervek saját becslése, aminek objektivitásában semmi okunk kételkedni.

Az aggasztó részletek mellett az összkép is elkeserítő. Továbbra is úgy látjuk, hogy a költségtérítés önmagában is korlátozza az információszabadság érvényesülését, mert csak a hatalom sunnyogását segíti elő aránytalan munkaterhet kiáltva és elhitetve az emberekkel, hogy nem közfeladat, hogy a közös pénzünk költéséről nyilvános beszámoljanak. Korábban is megírtuk, hogy az állam az effajta jogalkotással visszaél a hatalmával, mert a nyilvánosság tájékoztatása nem szolgáltatás vagy nyűg, hanem alapvető feladata. A közérdekű adatok megismerésére vonatkozó jog – kommunikációs alapjogként - az információk megszerzésének szabadságát, elismerését és gyakorlati biztosítását jelenti. A kormány akkor cselekedne helyesen, ha az átláthatóság visszaszorítása helyett, növelné az úgynevezett proaktív információszabadságot és nem kellene könyörögni a mindenkire tartozó adatok közléséért.

Ettől vagyunk jelenleg fényévekre, ezért bár fontos fejlemény a Helsinki-ítélet, még rengeteg a munka. Célunk, hogy elérjük, a költségtérítést megállapító jogszabályi rendelkezéseket megsemmisítsék, valamint jogi segítséget nyújtunk a kíváncsiságukért megsarcolt állampolgároknak – kerüljön akár évekbe vagy egy újabb nemzetközi pofonba a kormánynak.

Részletes elemzésünkért az elmúlt négy év szabályozásáról kattints ide.

Koncsik Anita