A három legnagyobb baj az új nemzeti konzultációval

A nemzeti konzultáció műfajáról már többen megírták, hogy álságos konzultációnak nevezni. Valójában irányított kérdésekre, mostanra „igen vagy nem”-re egyszerűsített válaszlehetőségeket kínál, így teljesen alkalmatlan a polgárok véleményének felmérésére. A módszertani problémák mellett azért is álságos a konzultáció, mert ebben az esetben is van olyan a kérdések között, amiről már döntött a kormány. A nemzeti konzultációk valójában kampányeszközök: mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a kormány kedvenc témáit, a bevándorlást és „Brüsszel”-t vették elsőként sorra. A legújabb nemzeti konzultáció nevében a családok védelméről szól, de valójában ugyanarra a sémára épül, mint a korábbiak. Sorra vettük, hogy mi a három legnagyobb probléma vele.

Több pénz → több gyerek? Korántsem.

A kérdések alapján a Kormány a családok, a gyermekvállalás támogatását kizárólag anyagi támogatással képzeli el. Egy valódi konzultációban arra a kérdésre is válaszokat kellene keresni, hogy miért akarjuk, hogy több gyermek szülessen, melyek azok a problémák, amikre így keressük a megoldást, milyen hatásai vannak, ha erőltetjük azt az elvárást, hogy több gyermeket vállaljon mindenki. Ha azonban el is fogadjuk, hogy a Kormány célja a gyermekvállalás ösztönzése, akkor a jó döntéshez, a hatékony állami szerepvállaláshoz rengeteg szakmai tapasztalat áll rendelkezésre. Mégis olyan érzésünk van a kérdéseket olvasva, mintha ezekről nem is hallott volna a Kormány. Pedig a rendelkezésre álló szakmai tudás nélkülözhetetlen annak megértéséhez, hogy valójában milyen igényei vannak azoknak, akik gyereket vállalnának, mitől születne több gyerek. Nyár elején konferenciát rendeztünk azért, hogy egy csokorba gyűjtsük ezt a szakmai tudást, az előadásokról készült videók most is megtekinthetőek. A teljesség igénye nélkül ajánlunk néhányat a Kormány figyelmébe.

Szikra Dorottya (MTA-TK): Mik azok a szociálpolitikai intézkedések, amik a leghatékonyabban, és mik azok, amik a legkevésbé hatékonyan segítik a gyerekvállalási kedvet?

Vajda Róza (MTA-TK): Mi az a három legfontosabb munkaerő-piaci változ(tat)ás, ami ahhoz kellene, hogy nőjön a gyerekvállalási kedv?

Skrabski Fruzsina (3 királyfi, 3 királylány mozgalom): Mi az a három dolog, ami leginkább kell egy nőnek és egy férfinak, hogy megszülessenek kívánt, tervezett gyerekeik?

Ráadásul az utolsó kérdéssel annak ágyaz meg a Kormány, hogy a mostani családtámogatási rendszert kétharmados törvénybe foglalja. Ez tovább növeli az indokolatlanul kétharmados védelemben részesített szabályozási köröket, tehát megnehezíti, hogy a jövőbeli kormányok a saját programjuknak megfelelő támogatási rendszert alakítsanak ki.

A szegények megint nem érdeklik a kormányt

„Jó, ha a gyermekek úgy nőnek fel, hogy látják a szüleiket munkába menni. Magyarországon ez nem mindig volt így.” – állítja a kormány, és milyen igaza van. Hozzátehetjük, ma sincs így. Valóban jó lenne, ha a magyar állampolgároknak lehetőségük lenne munkába járni. Ám a kormány nem teremtette meg ennek feltételeit, így jobb esetben is csak közmunkába láthatják menni szüleiket azok a nehezebb sorsú gyerekek, akikről a kormány évekkel ezelőtt lemondott. Családtámogatásokat, így pl. CSOK-ot viszont ezek a közmunkába járó szülők nem igényelhetnek, törvényileg el vannak zárva ennek lehetőségétől. Azzal tehát, ha a jelenlegi, felső-középosztálynak kedvező családtámogatási rendszert betonozza be a kormányzat, már megint a legszegényebb családok számára teszi lehetetlenné, hogy gyermekeik valaha lássák szüleiket munkába járni, de akár azt is, hogy ők maguk valaha valóban munkába járhassanak.

A „konzultáció”-nak nevezett kampányeszköz aláhúzza, a gyermekeknek alapvető joguk van az egészséges testi, lelki fejlődéshez, és ehhez a kormányzat igyekszik mindent megtenni (8.pont). Ehhez képest a gyermekek jóllétéért dolgozó szociális szakemberek egyként álltak ki nyáron a  gyermekjóléti alapellátás drasztikusan romlása, a munkájuk ellehetetlenülése miatt. Mint írták, a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer olyan mértékű forráshiánnyal küzd, melyben képtelenség a családok jóllétéért dolgozni. Ha pedig az eszköztelenség miatt nem tudnak mást tenni, mint a családjukból kiemelni a a mélyszegénységben élő gyerekeket, ezek a fiatalok a családjuktól elszakítva nőnek fel, nagyrészüknek pedig az állam “gondoskodásából” kikerülve a prostitúció, a drogkereskedelem vagy a hajléktalanság jelenti a jövőt. Bár a Kormányt pont a legszegényebbek nem szokták érdekelni, azt kimondhatjuk, hogy nekik ebben az országban nem érvényesül a testi, lelki fejlődéshez való joguk.

Jöhetnek a perek az elvált szülők gyerekeitől?

„Egyetért-e Ön azzal az alapértékkel, miszerint a gyermekeknek joguk van anyához és apához?”

A konzultáció bővelkedik irányított álkérdésekben, de ez még a többi közül is kiemelkedik.

A kérdés összemossa az alapérték és a jogosultság kategóriáját. Az alapérték erkölcsi kérdés. A társadalomnak vannak bizonyos alapértékei (például az emberek egyenlősége, vagy a másik ember megölésének tilalma), de általában akkor érzi szükségét a jogalkotó, hogy az erkölcsi értékekből jogszabályt fabrikáljon, ha a társadalom nem annyira osztja ezeket.

A „hagyományos családmodell” esetében például épp ez a helyzet: ma jóval kevesebben élnek a hagyományos, „papa, mama, gyerekek”-felállásban, így ezt nem nevezhetjük a társadalom alapértékének. Ehelyett többségben vannak azok a családok, ahol a szülők nincsenek összeházasodva, ahol a gyermektelenséget választották, az elvált szülőként gyereket nevelők és a mozaikcsaládok, vagyis a szülők korábbi kapcsolatából származó gyerekeket nevelők. Emellett pedig egyre több szivárványcsalád van az országban, amikben azonos nemű szülők nevelnek örökbe fogadott vagy vér szerinti gyerekeket.

Lehet, hogy sokan éreznek nosztalgiát a „hagyományos családmodell” iránt, vagy azt tanulták, hogy ilyen modellben „helyes” élni, és ezért a konzultáció kérdésére igennel felelnének, de tartani mind kevesebben tartják magukat hozzá.

De a kérdés azért is aljas, mert úgy tesz, mintha létezne olyan, hogy „jog anyához és apához”. Nem kell mélyen belegondolni, hogy rájöhessünk, mennyire értelmetlen ez az ötlet – hiszen ha lenne ilyen, a gyerek például beperelhetné a szüleit, mert elváltak, és ezáltal megsértették az ő „anyához és apához való jogát”. Vagy: milyen felelősség terheli az anyát, aki belehal a szülésbe? Az ő gyermekének egész életében sérülne az anyához való joga...

Az aljas kérdést tovább aljasítja, hogy nevetségessé teszi a meglévő jogosultságokat. Csak hogy a témánál maradjunk: szerintünk mindenkinek joga van szabadon szeretni, azt választani párnak, akit csak szeretne, joga van összeházasodni vele és gyerekeket nevelni. A kormány viszont ezeket a jogokat tagadja és helyette olyan politikailag motivált erkölcsi téziseket akar lenyomni az emberek torkán, ami fényévekre van a társadalmi valóságtól, jogilag nevetséges és kirekesztő.

Hogyan lehet egy álkonzultációra valódi választ adni? Ha eddig nem tiltottuk le az adatainkat, és a konzultáció a postaládánkban landol, a legjobb, amit tehetünk, ha egyenesen a (szelektív) kukába iktatjuk azt.