Van-e értelme jogokat védeni?

Mostantól rendszeresen értékeljük a TASZ témáin keresztül a magyarországi jogállamiság és alapjogvédelem állapotát. Az alábbi írás a 2013. októberi tapasztalatok alapján azzal foglalkozik, hogy bár szűkülnek a hagyományos jogvédelem lehetőségei Magyarországon, de átgondolt pereskedéssel még lehet eredményeket elérni.

Egy jogvédő szervezet számára, amilyen a TASZ is, a jog annak eszköze, hogy általa védelmet élvezzen az egyén szabadsága. Ezért használunk jogi érveket az egyéni autonómia védelmében a jogalkotás kritikájakor és a különböző pereinkben. A kormányzatok azonban a jogot nem erre használják, hanem arra, hogy közpolitikai céljaikat elérjék vele. Egy jó kormányzat a joggal társadalmi problémákat old meg, és ha ennek érdekében kényszerítően szükségesnek mutatkozik, akkor az alkotmányos keretek között korlátozza az egyéni szabadságot. A mai magyar kormánytöbbség számára a jog elsősorban arra szolgál, hogy korlátozza általa az egyén szabadságát, és jogalkotása jelentős részben arról szól, hogy a jogkorlátozásnak ne is legyenek alkotmányos korlátai. Az pedig, hogy milyen céllal, esetleg a közjó érdekében teszi ezt, éppen a saját maga elé állított korlátok lebontása miatt már nem is érdekes. A cél nem szentesíti az eszközt.

Jogvédelemmel foglalkozni ilyen környezetben különös kihívást jelent.

Amióta a magyar törvényekben elkezdtek szaporodni az alkotmányellenes jogkorlátozások, és egyúttal a kormányzó többség azt is megoldotta, hogy e törvények alkotmányellenességük folytán ne legyenek olyan könnyen kiirthatók a jogrendszerből (alkotmánybírósági eljárás kezdeményezésével), minden korábbinál nagyobb figyelem hárul a jogalkalmazókra. Érdekessé vált, hogy a bíróságok mit kezdenek az alkotmányellenes törvényekkel, hajlandóak-e azokat alkalmazni, vagy kreatívan nyúlva a joghoz, megtalálják annak a módját, hogy az alkotmány-(de nem  feltétlenül Alaptörvény-) ellenes szabályokat megalkotóik valódi szándékaival ellentétesen, de az alkotmányosság elveinek megfelelően értsék és alkalmazzák.

A stratégiai pereskedés ilyen körülmények között a jogfejlesztés egyik legfontosabb eszközévé válik. Nincs különösebb értelme jogszabályok tervezeteit véleményezni, ha a jogalkotás ötletének nyilvánosságra kerülése után egy héttel a parlament már végszavazást is tart a törvényjavaslatról. Mi történt például a múlt héten? Hétfőn a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartott, amin közölte, hogy a büntető törvénykönyv olyan módosítására készülnek, amellyel a becsületcsorbító hamis videók készítőit és terjesztőit büntetnék példátlan szigorúsággal, kedden pedig a parlament honlapján megjelent a törvényjavaslat. A TASZ – mi mást tehetett – kifejtette róla az álláspontját, miszerint éppen arról kellene manapság gondolkodni, hogy a szólásszabadság indokolatlan büntetőjogi korlátozásait felszámolja a jogalkotó, nem pedig újabbakat kellene létrehozni, de ezzel túl nagy hatást nem ért el. A következő hét hétfőjén a parlament eldöntötte, hogy kivételes sürgős eljárásban döntenek a törvényről, mindjárt másnap, kedden meg is szavazták az új, szabadságkorlátozó, súlyos büntetéseket kilátásba helyező büntetőtörvényi rendelkezést.

Ilyenkor fordul a jogvédő inkább a jogalkalmazó felé. A stratégiai pereskedés azonban kockázatos: legalább annyira könnyű vele ártani, mint a jó ügyet szolgálni. Egy-egy rossz döntés évekre tévútra viheti a jogalkalmazást, a stratégiai pereskedőnek ezért megfontoltan kell minden lépését megtennie, nehogy rossz precedens megteremésében működjön közre. A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróságon októberben például – egy észt ügyben – született egy ilyen szabadságkorlátozó döntés, aminek következményeit ma még nehéz felbecsülni: a bíróság a már eltávolított kommentekért való jogi felelősségre vonást ítélte jogszerűnek, ezzel tulajdonképpen kérdésessé tette, hogy érdemes-e egyáltalán a kommentelés lehetőségét engedni egy honlapon, hiszen óriási jogi kockázatot vállal, aki ezt megteszi.

Októberben a TASZ stratégiai pereiben inkább sikeres volt, mint sikertelen, de ha végignézünk az elmúlt hónapban ítélettel lezárt ügyeinken, nem mondhatjuk, hogy az ítélkezés ellentmondás-mentes. A sikeres stratégiai perekben született ítéletek között tartjuk számon például azt a (nem jogerős) ítéletet, amelyből alkalmunk nyílt megtudni, mit kezd a bíróság az információszabadság-törvény tavasszal történt, a TASZ által súlyosan alkotmánysértőnek minősített módosításával. A módosítás szerint a közérdekű adat kezelőjének immáron lehetősége van azért megtagadni egy adatigénylés teljesítését, ha azt átfogónak, tételesnek vagy számlaszintűnek minősíti. Ez a lehetőség azzal a veszéllyel jár, hogy minden részletesebb adatigénylést átfogónak minősítenek majd, ezért azokat nem is kell teljesíteni. Közpénzköltést pedig igen nehéz szerződések és számlák nélkül ellenőrizni. A bíróság azonban nem volt tekintettel az alperes e törvényhelyre való hivatkozására, így ez az ügy jó példája annak, hogy még egy alkotmányellenes jogszabály törvénybe iktatása esetén is megfelelő jogértelmezéssel érvényesíthető a bíróságon az információszabadság. Hasonlóan sikeresnek mondható az a per, amelyből (szintén elsőfokon) kiderült, hogy a hallgatói önkormányzatok közfeladatot látnak el, ennélfogva kötelezettjei a közérdekű adatok nyilvánosságának.

A hónap legellentmondásosabb ítéletei az egyetlen hét különbséggel, két, egymásra nagyon hasonló ügyben a Debreceni Ítélőtáblán és a Miskolci Törvényszéken született másodfokú döntések. Az előbbi szerint magyarellenes gyűlölet-bűncselekményt követtek el a sajóbábonyi romák, amikor gárdistáknak gondolt személyek autójára támadtak, és a bíróság még súlyosította is a szabadságvesztés büntetéseket. Az utóbbi szerint viszont nem minősíthető gyűlölet-bűncselekménynek, csak garázdaságnak azon miskolci romáknak a cselekménye, akik szkinhedeknek vélt sértettek gépjárművét ütlegelték, és ezért a bíróság enyhítette a kiszabott börtönbüntetéseket. Amellett, hogy ez az ellentmondásos ítélkezés rávilágít arra, hogy kifejezetten a kisebbséghez tartozók védelmében megalkotott törvényi szabályt ezen emberek ellen is fel lehet használni, a két eset azt támasztja alá, hogy emberi sorsok múlhatnak azon, hogy egy ügy mely bírói tanács kezébe kerül.

De ha születnek is rossz ítéletek, még mindig ésszerűbbnek mutatkozik ma egy jogvédő számára jogi eljárásokat kezdeményezni, mint a jogalkotóhoz fordulni. Ezt tettük a választási eljárási törvény egy diszkriminatív megoldása miatt is: az országgyűlési képviselőválasztáson azok a választópolgárok, akik Magyarországon lakcímmel rendelkeznek, de tartósan külföldön dolgoznak vagy tanulnak, és ezért nem lesznek Magyarországon, csak a külképviseleten adhatják le szavazatukat, míg azok, akik szintén külföldön lesznek a szavazás napján, de nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel, olcsón, egyszerűen, kényelmesen szavazhatnak levélben. Az alkotmányosan nem indokolható megkülönböztetést a 2013 tavaszán elfogadott új választási eljárási törvény eredeti formájában még nem tartalmazta, az csak egy júniusban történt módosítás következtében állt elő. Egy zárószavazás előtti módosító javaslattal került a rendelkezés a törvénybe, ezért sem a parlamentben, sem a nyilvánosságban nem volt valódi lehetőség arra, hogy ezt a több százezer, külföldön dolgozó vagy tanuló választópolgárt érintő változást megvitassák. Az ő levélben szavazási lehetőségük így szinte észrevétlenül került ki a törvényből. A kormányzótöbbség részéről ez tudatos döntés volt, kifejezetten korlátozni akarták ezeknek a választópolgároknak a szavazási lehetőségeit, nem tűnt tehát reálisnak, hogy a TASZ meggyőzze őket alkotmányos érveivel. Mivel nincs már actio popularis (bárki számára nyitott, érdekeltség nélküli indítványozói jogosultság), egy panaszost kellett találnunk, akinek a képviseletében az Alkotmánybíróságon megtámadtuk a jogszabályt. Arra hivatkoztunk, hogy a választójog gyakorlása tekintetében a törvény alkotmányosan igazolható, ésszerű indok nélkül kezeli eltérően a választás napján nem Magyarországon tartózkodó választópolgárokat attól függően, hogy egyébként van-e magyarországi lakcímük.

Ez az ügy egyébként megmutatta, hogy a polgárokat érdeklik politikai szabadságjogaik: a közösségi oldalakon látjuk, hogy sokan csak most eszméltek rá arra, hogy nehezen vagy egyáltalán nem tudnak majd szavazni tavasszal, és ez felháborította őket. A politikailag aktív választópolgárok érdeklődését fel lehet kelteni még egy alkotmánybírósági indítvánnyal is, egy jogvédő szervezet eredetileg jogfejlesztési célú munkájának ilyen hatása is lehet.

Szabó Máté Dániel