Az egészségről van szó, nem a drogokról

Vannak olyan megoldhatatlan problémák, hogy miközben keresed a megoldást, a helyzet tovább romlik – a drog éppen ilyen probléma, adta meg az alaphangot Soros György a CEU-n rendezett drogpolitikai vitasorozat nyitóbeszédében. Ugyan a megoldást ő sem tudta megnevezni, meggyőződése azonban, hogy a drogok elleni háború óriási károkat okozott. A drogokhoz kapcsolódó társadalmi és közegészségügyi problémákra hívta fel a figyelmet, és külön hangsúlyozta, mennyire fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy politikai döntésnek, kiválasztott stratégiának. Dénes Balázs TASZ-elnök moderálásával a közegészségügy és a hatékony rendfenntartás összefüggéseiről beszélgetett a téma három szakértője.

Kasia Malinowska-Sempruch, az Open Society Foundation Globális Drogpolitikai Programjának igazgatója szerint a drogpolitikai döntések nem logikusak és racionálisak, sokkal inkább a félelem, az előítélet és a rasszizmus diktál. Felidézte az Egyesült Államok történelméből azt az időszakot, amikor Nixon elnök politikai okból veszélyesnek nyilvánította a marihuánát a 60-as évek végén. Azt mondta, ez volt az a pont, ahol a folyamat elkezdődött: a drogpolitikai döntések nem tényeken alapulnak.

Michel Kazatchkine, a Globális Alap az AIDS, Tuberkulózis és Malária Ellen nevű szervezet korábbi igazgatója, a Globális Drogpolitikai Bizottság tagjaként a politikusok, művészek, üzletemberek és tudósok alkotta szakértői testület álláspontját fejtette ki, melynek lényege, hogy az ártalomcsökkentés és a hozzáférés az egészségügyi szolgáltatásokhoz hatékonyabbá teszik a drogpolitikát, különösen az intravénás szerhasználók körében, akik a HIV-fertőzés szempontjából az Afrikán kívüli térségekben a legveszélyeztetettebb csoportnak tekinthetők. Minden harmadik HIV-fertőzés a drogfogyasztás következménye, és minden ötödik intravénás szerhasználó HIV fertőzött. A szigorú drogpolitikák és a pragmatikus ártalomcsökkentő módszerek elutasítása jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a járvány elszabaduljon.

Roger Flury, a svájci bűnügyi rendőrség közép-európai összekötője azt hangsúlyozta, hogy a tűcsere-programok és az orvosi heroinfenntartó programok (lásd: Tanuljunk Svájctól drogpolitikát) költséghatékonyak, alkalmazásukkal számos veszélyes fertőzés terjedése megelőzhető, illetve hogy a svájci tapasztalatok azt mutatják, hogy az intravénás szerhasználók száma nem növekedett, inkább csökkent az ártalomcsökkentő programok bevezetése következtében. Összességében a drogpolitikai reform eredményeként Svájcban jelentősen javult a közegészségügyi helyzet, a közbiztonság, utóbbival összefüggésben pedig látványos eredményeket mutattak fel a szervezett bűnözés elleni küzdelemben. „Akármit teszel, az opiátfüggők visszamennek az utcára drogot keresni, hiszen függők.” A heroin feketepiacának megszüntetése azonban óriási ugrást jelentett a közbiztonság javítása terén.

Abban már kialakult vita a résztvevők közt, hogy a rendészeti eszközök milyen hatással vannak a drogpiacra. A svájci szakember szoros összefüggést lát a kettő között, és komoly elrettentő hatást tulajdonít a tiltásnak, míg Kasia Malinowska-Sempruch szerint ugyancsak kétségtelen, hogy vannak eredményei a szigornak, abban azonban nem bizonyos, hogy valóban ezeket az eredményeket akarjuk elérni. A drogokhoz való hozzáférés bármennyire is korlátozott, aki mégis akar, az nagyon gyorsan hozzájut. Kazatchkine a legalizáció vs. prohibíció hamis dilemmájával szemben a valós kérdéseket hiányolja, hiszen azok alapján lehet demokratikus, tudományos bizonyítékok által informált döntéseket hozni a drogpolitikában.

Vita alakult ki azzal kapcsolatban is, hogy a rendőrség miért főleg a marginalizált társadalmi csoportokkal szemben alkalmazza a drogtörvényeket. Az Egyesült Államokban például a drogfogyasztók csoportján belüli arányuknál jóval magasabb számban kerülnek börtönbe kábítószeres bűncselekmények miatt a feketék és latinok, és ez többek szerint egyértelműen a rendőrség rasszista gyakorlatára utal. A svájci rendőr szerint alapvető politikai elvárás a rendőrséggel szemben, hogy az utcán jelenlévő problémákra fókuszáljanak.

Svájcban a változások idején az első számú közéleti problémának számított a drogkérdés, és nem a rendőrég, hanem a szociális munkások, orvosok és kutatók indították el a reformokat, a kormány csak tudomásul vette ezeket. A folyamat fontos része volt, hogy nagy hangsúlyt helyeztek a közvélemény tájékoztatására, ami demokratikussá és legitimmé tette a reformokat. Kazatchkine szerint amikor a társadalom szemében a drog már nem számít alapból bűncselekménynek, inkább közegészségügyi és szociális problémaként tekintenek rá, akkor érett meg a helyzet a változásra.

Sárosi Péter és Zsolt Melinda, TASZ