Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Félelem és reszketés Debrecenben

Félelem és reszketés Debrecenben

Sarosip
Tetszik
0
2010. április 27. kedd, 8:44
drog rendőrség Részvényes leszek

A sajtóból értesülhettünk arról, hogy február végén a rendőrség rajtaütött egy debreceni szórakozóhelyen tartott zártkörű bulin, mivel a rendőrség közleménye szerint lakossági bejelentést kaptak arról, hogy ott “kábítószeres parti” zajlik, ahová “csak előzetes telefonos bejelentés alapján lehetett bejutni”. A helyszínen 46 szórakozó fiatalt állítottak elő, közülük szinte mindegyiknek pozitív lett a vizeletmintája kábítószer-fogyasztásra. A média által csak “drogbuliként” aposztrofált rendezvényről a mentők két embert is kórházba szállítottak – az MTI tudósítása szerint “drogtúladagolás” miatt.

Nézd meg a TASZ filmjét a debreceni razziáról - és tégy a diszkórazziák ellen!



Eddig az esemény médiatálalása – a TASZ azonban nem elégedett meg a látszattal, hiszen tapasztalatból tudjuk, mennyire torz képet képes közvetíteni a sajtó a drogjelenségről, különösen akkor, ha még a rendőrség is érintett a dologban. Még mi sem számítottunk azonban arra, hogy a félretájékoztatás ebben az esetben milyen méreteket öltött. Felhívásunkra jelentkeztek ugyanis a diszkórazzia áldozatai, és ők a hivatalos verziótól teljesen eltérő történetet meséltek el nekünk.

Az említett szórakozóhelyen egy zártkörű születésnapi rendezvényt tartottak. Azt persze senki sem tagadja, hogy a bulin résztvevők többsége valóban fogyasztott legális és illegális drogokat – de ennyi erővel az összes hazai szórakozóhelyet be lehetne mutatni drogtanyaként. Drogterjesztés nem történt. Vasárnap reggel a szórakozóhelyet kommandósok árasztották el, akik mindenkit a földre fektettek és megbilincseltek. Aki megmozdult, azt ütötték, rúgták. Az egyik férfit egy a lábába irányított rúgás miatt kellett elszállítania a mentőknek, nem pedig drogtúladagolás miatt, ahogyan a sajtó erről korábban beszámolt. Az állítólagos másik “drogtúladagolt” ember pedig a történtek miatt sokkot kapott, neki negatív lett a vizelettesztje drogfogyasztásra. A kórház személyzete semmivel sem viselkedett kevésbé megalázóan, mint a rendőrök, és hiába mondták az áldozatok, hogy őket bántalmazták – nem voltak hajlandóak hitelt adni a “drogosok” szavának, és a sérülésekről nem készítettek feljegyzést. A rendőrök a diszkó egyik mellékhelyiségében meztelenre vetkőztették a fiatalokat és motozásnak vetették őket alá – holott a törvény erre kizárólag rendőrségi helyiségben, az ellenkező nemű rendőrök szemétől szigorúan elzárva nyújt lehetőséget. Itt azonban a férfi kommandósok a meztelen lányok között flangáltak – akik közül többen maguk alá vizeltek a félelemtől.

Levelet küldtünk a debreceni rendőrkapitányságnak, amelyben kértük, hogy tájékoztassanak bennünket arról, hogy pontosan hány ember ellen indult eljárás és milyen bűncselekmény miatt (magyarul sikerült-e terjesztőket előállítani), és vajon mennyibe került a rendőrségi akció az adófizetőknek. A rendőrség válaszából először is megtudhattuk, hogy “a jelzett napon a rendőrség Debrecenben nem tartott ’razziát’. Ezzel szemben bűncselekmény elkövetésére utaló bejelentés alapjan 2010. február 27-en, szonrbaton délelőtt a Debreceni Rendőrkapitányság a Debrecen, Diószegi út gyik telephelyén lévő szórakozóhelyen a bűncselekmény megszakítása és a büntetőeljárás megindítása érdekében intézkedéseket foganatosított.” Egy komoly névtelen bejelentés alapján tehát ma gyakorlatilag bármelyik szórakozóhelyet lerohanhatják a kommandósok – és persze minden valószínűség szerint találni is fognak ott kábítószer-fogyasztókat, hiszen a szórakozóhelyeket látogató nagyvárosi fiatalok jelentős része fogyaszt illegális drogot. A rendőrségnek azonban diszkórazziák során eddig kizárólag fogyasztókat sikerült előállítania – és egyetlen terjesztőt sem. Ez Debrecenben sem történt másképpen. Ennyi erővel valóban kimehetnének az utcára is, kiválaszthatnák minden negyedik fiatalt és előállíthatnák a rendőrségre (lásd a TASZ kampányvideóját).

Vajon mi értelme van ennek az egésznek? És főleg, mennyibe került ez nekünk?
Sajnos az utóbbi kérdésre nem kaptunk választ, a rendőrség szerint ugyanis az “eljárás megindításával összefüggő intézkedések költségeire vonatkozóan nem áll rendelkezésre adat, azonban megállapítható, hogy jelentős nehézséget okozott az előzetesen nem ismert nagy létszámot érintően a szükséges rendőri erők összevonása, illetve a nyomozási cselekményekhez, kihallgatásoklroz a nyomozói kapacitás biztosítása”. Ez rendkívül megnyugtató: nem tudjuk, mennyibe került, de valószínűleg nagyon sokba. Álláspontunk szerint a nyilvánosságnak joga van megtudni, hogy pontosan mennyibe is kerülnek a hasonló razziák – beleértve az erre fordított rendőri munkaórákat, eszközöket és a büntetőeljárások adminisztratív költségeit. Egy korábbi eset kapcsán kiderítettük, hogy egyetlen diszkórazzia is több milliós kiadással járhat: vajon nem lenne-e ésszerűbb ezt a pénzt mondjuk olyan értelmes prevenciós programokra költeni, mint a KékPont drogambulancia által indított Egészségiskola?

 

 

 

 

 

 

 

 

Egészségiskola Nyíregyházán - lehet ezt gumibot és bilincs nélkül is... (fotó: SzabolcsOnline)

A razziáknak azonban nem csak anyagi vonzata van: az erkölcsi, emberi károk gyakran felbecsülhetetlenek, egyeseket például a razzia nyomán kiközösített a családjuk, elfordultak tőlük az ismerőseik, elvesztették a munkájukat. A drogfogyasztás tilalma állítólag a fiatalok védelmét szolgálja: az őket ért aránytalanul nagyobb károkat azonban vajon ki veszi figyelembe?

A TASZ már régóta küzd azon gyakorlat ellen, hogy a rendőrség tömegesen vegzálja a szórakozó fiatalokat a kábítószer-ellenes harc nevében: rámutattunk, hogy törvénysértő egy adott szórakozóhelyre be- és kilépő fiatalokat válogatás nélkül rendőri intézkedéseknek alávetni. Amennyiben a rendőrség konkrét információja van arról, hogy egy adott szórakozóhelyen drogot árulnak, akkor az elkövető elfogására nem a razzia a megfelelő eszköz. Álláspontunkat osztotta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is, aki szerint a diszkórazzia – annak eredményéhez képest is – aránytalanul súlyos sérelmet jelent meghatározatlan számú fiatalnak. A diszkórazziákat végül 2007 decemberébe az ORFK utasításban tiltotta meg – úgy tűnik azonban, hogy egyes rendőrkapitányságok mind az ombudsmani állásfoglalásra, mind az ORFK utasításra fittyet hánynak.

Arra kérünk mindenkit, hogy legyen AKTÍV POLGÁR, és kérje számon a jogállamiság alapelveit a rendőrségen - küldj Te is levelet az országos rendőrfőkapitánynak, és kérd arra, hogy vessen véget a diszkórazziáknak!

Sárosi Péter

 

drog rendőrség Sarosip 2010. 04. 27. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról? Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
  • Orbán Viktor ravaszul és tudatosan szít cigányellenes hangulatot Orbán Viktor ravaszul és tudatosan szít cigányellenes hangulatot
  • Nem büntetheti meg az állam azt, aki dudálással nyilvánít véleményt Nem büntetheti meg az állam azt, aki dudálással nyilvánít véleményt
  • A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás
  • Mire kell figyelned, hogy ne legyél „rémhírterjesztő”? Mire kell figyelned, hogy ne legyél „rémhírterjesztő”?

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr401954740

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bongból "cigizett" Meggyes 2010.04.27. 19:04:35

Esztergom fideszes botránypolgármesteréről már korábban lehoztuk a füvezését bizonyító képsorokat és videót valamint ismerőse tanúvallomását. A botránypolgármester nem adja fel a bizonyító videó hatására már a történeten is változtatott. Korábban azt m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard