Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
“Nem tudunk jó szívvel drukkolni”

“Nem tudunk jó szívvel drukkolni”

verdestamas
Tetszik
0
2012. szeptember 10. hétfő, 9:00
ensz egyenlőség fogyatékosügy országos fogyatékosügyi tanács Részvényes leszek

Magyarország 2007-ben csatlakozott az ENSZ Fogyatékos személyek jogairól szóló egyezményéhez. Az egyezményben vállalt kötelezettségek végrehajtását egy bizottság kíséri figyelemmel, tagjai rendszeresen készítenek jelentéseket az egyes országok releváns teljesítményéről. A bizottsági tagság elnyerése komoly presztízzsel jár, ezért a tagállamok igyekeznek olyan jelölteket állítani, akik megfelelnek az egyezmény által kijelölt szakmai és erkölcsi normáknak. Hazánkban a jelölési folyamat most politikai zsákmánnyá vált, miközben a történések jól mutatják a magyar fogyatékosügy rendszerbetegségeit: a kóros politikai befolyást és a civil társadalom politikai hatalomnak való kitettségét. E rendszerbetegségek nem újkeletűek, nem a jelenlegi kormányzati ciklus szülöttei. Írásunk aktualitását az adja, hogy az új bizottsági tagok – így a magyar jelölt esetleges – megválasztásáról szeptemberben hoznak döntést a részes államok.

*

A bizottságba való delegálás az adott tagállam kormányának feladata, ugyanakkor az egyezmény szövege szerint a kormányoknak “szorosan egyeztetniük” kell a fogyatékos személyeket képviselő civil szervezetekkel. Aki ismeri az egyzményt, pontosan tudja, hogy a szoros egyeztetésre való felhívás valójában azt az elvárást jeleníti meg, hogy a jelöltnek a civil társadalomhoz kell kötődnie, és semmiképpen sem a kormányhoz vagy a politikai hatalom birtokosaihoz. A kormányok feladata ebben az esetben arra korlátozódik, hogy meghallgassák a civil szervezetek képviselőit, majd az általuk javasolt jelöltet a bizottsági tagságra felterjesszék, és megválasztása esetén sok sikert kívánjanak munkájához. Hazánkat korábban Könczei György professzor, ma az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának kutatója, jelenleg Gombos Gábor, pszichoszociális fogyatékossággal élő civil aktivista képviseli a bizottságban.

Gombos Gábor megbízatása 2012. december 31-én jár le, ezért a kormánynak fontolóra kellett vennie a megüresedő helyre történő jelöltállítás lehetőségét. A magyar fogyatékosügyi civil szervezetek szövetsége, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa idejekorán jelezte, hogy ők elköteleződtek Gombos Gábor mellett, és azt javasolták a kormánynak, hogy a jelenlegi magyar delegált madátumának meghosszabbítására tegyen kísérletet. Véleményünk szerint erre minden okuk meg is volt, ugyanis Gombos munkáját a hazai és a nemzetközi fogyatékosügyi civil társadalom és szakma elismerése övezi. Fogyatékosságát nyíltan vállaló független, civil értelmiségi, aki politikai pártoktól és állami megrendelésektől tisztes távolságban tartotta és tartja magát. A nemzetközi emberi jogi mozgalom hétköznapi, szorgos munkása, a bizottság egyik legaktívabb tagja, akire mindannyian büszkék lehetünk. 

A magyar kormány úgy döntött, hogy nem kíván egyeztetni a civil szervezetekkel, és saját politikai jelöltjét állítja a posztra. Lovászy Lászlóra esett a választás, aki Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő közeli munkatársa. A tény az, hogy őt a civil szervezetek érdemi bevonása nélkül jelölték. Ez pedig az egyezmény megsértése. 

A kormány megsértette az egyezményt akkor, amikor jelöltjét, Lovászy Lászlót a civil szervezettekkel való előzetes egyeztetés előtt bemutatta New Yorkban, a bizottság új magyar delegáltjaként. Az egyezmény értelmében ugyanis csak olyan jelölt válhat a bizottság tagjává, akinek delegálását a szóban forgó tagállam fogyatékossággal élő embereket tömörítő civil szervezetei támogatják. 

Ezt követően a magyar kormány gúnyt űzött a civil szervezetekből, amikor azt várta tőlük, annak ellenére, hogy nem voltak és nincsenek döntéshelyzetben, az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) informális ülésén támogassák a kormány jelöltjét. Ehhez tudni kell, hogy hazánkban a mindenkori kormány és a fogyatékosságügyi civil szervezetek hagyományos egyeztető fóruma az Országos Fogyatékosügyi Tanács. A tanácsban többségben vannak a mindenkori kormány képviselői, elnöke a kormány érintett minisztere. Az OFT 2012. április 4-i t ülésén a kormány képviselője, Szőke László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fogyatékosságügyi főosztályvezetője bemutatta a kormány jelöltjét, Lovászy Lászlót. A jegyzőkönyv tanúsága szerint hangsúlyozta, hogy „az Egyezmény egyértelműen rögzíti, hogy a kormány a jelölés kapcsán egyeztet a civil szervezetekkel. Most ezt történik. Az OFT civil oldalának véleménye döntő jelentőségű ebben a kérdésben is.” Az OFT titkára helyesen értelmezte az egyezménynek a civil szervezetekkel való egyeztetési kötelezettségre vonatkozó kitételét, azonban aligha jóhiszeműen, hiszen a jelölt bemutatása ekkor már megtörtént. Ugyanezen az ülésen jelen volt Lovászy László is, aki a jegyzőkönyv szerint elmondta: „fontosnak tartja, hogy a kormányzati jelölés esetén és az ENSZ Egyezmény – bár az nem rendelkezik kifejezetten ilyen előírással – kapcsán konzultációra kerüljön sor a civil szervezetekkel.” Ez az állítás nem igaz, hiszen az egyezmény egyértelműen egyeztetésre, a civil szervezetek döntéshelyzetbe hozására ösztönöz, és semmiképpen sem teszi lehetővé, hogy egy döntés utólagos láttamozását egyenlő felek közötti egyeztetéssé kozmetikázzák.

A hivatalos jegyzőkönyv szerint a civil tagok „egyhangúlag úgy foglaltak állást, hogy dr. Lovászy László jelölését az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottságába támogatják.” Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által készített feljegyzés szerint „sorban egymás után felszólalva, valamennyi jelenlévő civil szervezeti képviselő elismerően méltatta Lovászy Lászlót, és teljes egyetértésben támogatták jelölését.”

Összefoglalva: a fogyatékosságügyi civil szervezetek először elköteleződtek saját jelöltjük mellett, aki nem azonos a kormány jelöltjével; a kormány a civil szervezetekkel való egyeztetést megkerülve bemutatta saját jelöltjét New Yorkban; a kormány utólag kívánta legitimáltatni aspiránsát a hazai civil szervezetekkel; a civil szervezetek ezt a legitimációt megadták a kormánynak.

*

Tudomásunk szerint az OFT civil tagjai azért biztosították támogatásukról a kormány jelöltjét, mert féltek attól, hogy ha nem teszik, akkor a kormány rajtuk bosszút áll. A tagok mindegyike költségvetési forrásokból tartja fenn magát, a nagy érdekvédelmi szervezetek pedig kivétel nélkül a központi költségvetés támogatásaiból gazdálkodnak. Fontos tudnunk: e támogatások nem érinthetetlenek, az összegek évről évre alku tárgyát képezik. Ha a civil szervezetek szembe mennek a kormány javaslatával, akkor azt kockáztatják, hogy a következő költségvetési évben kevesebb támogatásból, vagy akár támogatás nélkül kénytelenek működni, röviden: saját megélhetésüket kockáztatják. Ennek súlyos következményei lehetnek: irodák bezárása, munkatársak elbocsátása, szolgáltatások megszüntetése stb. Ezt pedig, érthető módon, kevesen kockáztatnák. 

Biztosak vagyunk benne, hogy az OFT civil tagjai tisztában voltak azzal, hogy a kormány eljárása egyezményellenes, ahogyan azzal is, hogy a kormány jelölési eljárásának kétségbe vonása, új eljárás kezdeményezése, vagy saját jelölt bemutatása kihívná a kormány haragját. Ezért döntöttek úgy, hogy felmondják a szolidaritást saját jelöltjükkel, és támogatják Lovászy Lászlót.

*

Lovászy László tagságáról szeptember közepén szavaznak a részes államok. Mivel jelölté válása során véleményünk szerint a kormány megsértette az egyezményt, nem tudunk jó szívvel drukkolni megválasztásáért.

Bugarszki Zsolt – Gurbai Sándor – Kapronczay Stefánia – Verdes Tamás

(Az írás azonos időben és azonos tartalommal jelenik meg az ataszjelenti.blog.hu és az annyit.blog.hu oldalon)

ensz egyenlőség fogyatékosügy országos fogyatékosügyi tanács verdestamas 2012. 09. 10. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
  • A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás
  • Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni
  • Mire kell figyelned, hogy ne legyél „rémhírterjesztő”? Mire kell figyelned, hogy ne legyél „rémhírterjesztő”?
  • Megbéníthatják a szerkesztőségeket, ha nem hisznek az államnak Megbéníthatják a szerkesztőségeket, ha nem hisznek az államnak

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr644761358

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vigyázat, mély víz! I. rész. 2012.09.10. 12:09:57

Többszörösen kifejező és hasonlatszagú a cím. Mivel víz nélkül nincs élet mégsem, hozzátok el az Ő vízét nékem! Mármint a vízszolgáltató által biztosított vezetékről a házba. Mikor belevágtunk eldöntöttük, vizsgálódás nélkül cseréljük a közművek vezeté...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

Az elfeledett fegyver - a denevérbomba története A második világháború során számos különös és innovatív fegyverötlet született, ám kevés volt olyan szürreális, mint Lytle S. Adams pennsylvaniai fogorvos elképzelése: a denevérbomba. hi-sztori.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) lmbt (5) LMBT (10) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) TASZ (16) tasz (5) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard