A terhesség művi megszakításának jelenlegi szabályozásáról a magyar állampolgárok ritkán látott arányban gondolják, hogy jó úgy ahogy van (60 %-uk szerint megfelelő, további 5 % szerint még túl szigorú is). Egyébként a válaszadóknak ugyancsak több mint fele (60 %) válaszolt úgy, hogy az abortusz végső soron egyéni döntés kérdése. Ezek az eredmények tükrözik azt, hogy a gyermek vállalása és nem vállalása az emberek többsége szerint egy igen személyes és soktényezős döntés, amibe nem kívánatos, ha az erkölcs és a jog túlzottan beavatkozik.
A kormány az elmúlt húsz év egyik (ha nem a) legsúlyosabb nemzetközi visszhangot is kiváltó emberi jogi kérdésében, a médiatörvény botrányban, nem hajlandó a vitára és a józan érveket csípőből elutasítja.
Az ENSZ drogpolitikája olyan, mint egy elavult, a 60-as években üzembe helyezett számítógép, amelyet már 50 éve nem indítottak újra és semmilyen töredezettségmentesítést vagy rendszerfrissítést nem hajtottak végre rajta. Olvasd el a bejegyzést és nézd meg a videókat, ha tudni akarod a részleteket!
A TASZ és a Lengyel Drogpolitikai Hálózat közös filmje tanulságul szolgálhat a magyar kormány számára is: bemutatja, milyen káros hatásai voltak a drogtörvény szigorításának az elmúlt 10 évben Lengyelországban, ahol a Szenátus nemrég szavazta meg a jogszabályok enyhítését. Vajon miért döntött egy katolikus-konzervatív ország a drogreform mellett? NÉZD MEG A TASZ FILMJÉT!
Ha elfogadjuk a Winston Churchillnek tulajdonított mondás igazságát, miszerint egy társadalom civilizáltságának legfontosabb fokmérője az, miként bánik a börtöneiben fogva tartottakkal, akkor Libanon elég rosszul vizsgázna civilizáltságból. Bár az ország a világ egyik legősibb civilizációjának ad otthont, börtönei túlzsúfoltak, a fogva tartottak gyakran panaszkodnak kínzásra és embertelen bánásmódra – ráadásul a többségük anélkül tölt el hosszú éveket a mocskos, fénytelen cellájában, hogy egyáltalán bírósági tárgyalásra vinnék. Nézd meg a TASZ helyszíni filmes beszámolóját egy libanoni börtönlázadásról!
Az illegális drogkereskedelem körülbelül 400 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le évente: ez az egyik legjövedelmezőbb üzletág a világon. Adómentes bevételhez juttat szervezett bűnözőket, terroristákat, szeparatista gerillacsoportokat és korrupt politikusokat. Száz évvel ezelőtt a szövetségi alkoholtilalom a gengszterek virágkorát hozta el az Egyesült Államokban, 50 évvel ezelőtt az 1961-es az ENSZ Egységes Kábítószeregyezménye elhozta a nemzetközi drogkereskedők virágkorát. Nekik nem kell adóbevallást készíteni, nem kell fogyasztóvédelmi jogszabályokkal bíbelődni, munkavállalói szerződéseken aggódni: az extraprofit viszont garantált, hiszen a drogok iránti kereslet folyamatosan bővül. Ahol magas a kockázat, ott magas a profit is, a konfliktusmegoldásnak pedig egyetlen eszköze ismert, az erőszak. A kábítószer-egyezmény 50 éves évfordulóját a leginkább a drogkereskedők ünneplik meg, eszük ágában sincs változtatni a fennálló renden, hiszen az illegalitás biztosítja számukra a mesés gazdagság feltételeit.
Lehetett számítani arra, hogy a nemdohányzók védelmében az Országgyűlés elé beterjesztett törvénymódosító javaslatot előbb-utóbb meg próbálja majd fúrni a dohánylobbi vagy a vendéglátóipari lobbi. Arra azonban kevesen számítottak, hogy éppen az egyéb ügyekben a közerkölcs védelmezőjének szerepében tetszelgő keresztény-demokrata politikusok vállnak a dohányzók szabadságjogainak önjelölt élharcosaivá. Harrach Péter és Rubovszky György, a KDNP parlamenti képviselői kedden sajtótájékoztatót hívtak össze – no nem azért, hogy a női egyenjogúság nyilvánvaló hiányosságaira hívják fel a figyelmet a nemzetközi nőnap 100. évfordulóján. Hanem azért, hogy a tervezett “drasztikus” dohányzási tilalom ellen emeljenek szót – méghozzá a klasszikus liberális érvrendszer alapján!
2009-ben a bolíviai elnök, Evo Morales olyat tett a Kábítószerügyi Bizottság (CND) bécsi magas szintű kormánytalálkozóján, amit sok polgárpukkasztó punk is megirigyelt volna: