Saját kárán se tanul a rendőri vezetés?

Saját kárán se tanul a rendőri vezetés?

rendor.jpg

A Pride egy ideje megoldhatatlannak tűnő gyülekezési jogi probléma elé állítja a rendőrséget, ez idén is így volt. Pedig annak ellenére, hogy a gyülekezési törvény elég szűkszavú, a magyar gyülekezési jog, ideértve a törvény bírósági értelmezését, elég jól el is igazítja a jogalkalmazót a nehéz esetek kezelésében. A Pride nem önmagában nehéz eset egyébként. Kétségtelenül megosztja a felvonulás megtartása a szemforgató kereszténydemokratákat, vagy az olyan pojácákat, mint az érpataki polgármester, de ettől az még egy törvényes felvonulás, békés résztvevőkkel. Azok a szélsőjobboldali huligánok azonban, akik évről évre megtámadják, vagy igyekeznek megtámadni a felvonulókat, valóban jogot sértenek.

Holokamu

Holokamu

401770711_40ed82e522_o.jpg

P. Péternek rossz napja volt július másodikán. A Pesti Központi Kerületi Bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte, két évre felfüggesztve. Na de mit követhetett el emberünk? Lopott? Sikkasztott? Áfát csalt? Egyik sem. Péter felragasztott egy matricát az autójára, majd ugyanezzel az autóval hajtott fel s alá hazánk útjain. Az egyetlen probléma az volt, hogy a matricán a holokamu felirat volt olvasható, így Péter megvalósította a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása nevű bűntettet. A neonáci humorban járatlanok kedvéért a kifejezés a holokauszt és a kamu szavak összeolvadásából keletkezett, és az ezekben a körökben nagy népszerűséggel bíró nézetet hirdeti, miszerint a holokausztot csak a zsidók találták ki, hogy legyen mivel sajnáltatni magukat.

A feketelistázottság elviselhetetlen könnyűsége

A feketelistázottság elviselhetetlen könnyűsége

fb_norway.png

Őrültség, de van benne rendszer – ezt mindenesetre el lehet mondani a kormány civil társadalom elleni támadásáról. Az ellenzék padlón van, a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszeréből az együttműködés motorja lett, a média megregulázva, az állami korrupció gépezete szigorúan központosítva. Amikor a hatalom eljut eddig a pontig, akkor logikus, hogy azok ellen a független civil szervetek ellen fordul, akik még mindig dacolnak az állami mindenhatóság doktrínájával, és akikben benne van a változás csírája. A kormánykommunikáció bravúrja, hogy a saját,  elszámoltathatóságától való félelmét a civil társadalom függetlenségéért való aggódásnak álcázza.

A nagykutyákra is érdemes

A nagykutyákra is érdemes

citizen_participation.png

Blogsorozatunk előző részében azzal foglalkoztunk, miért érdemes elmenned szavazni az EP-választásokon, ha kisebb pártokkal szimpatizálsz. Ebben a részben azt mutatjuk meg, miért érdemes akkor is elmenned szavazni, ha a nagyobb, népszerűbb pártok valamelyike felel meg legjobban nézeteidnek, érdekeidnek.

„A részvétel a lényeg” – de tényleg!

„A részvétel a lényeg” – de tényleg!

 citizen_participation_2.png

„A részvétel a fontos, nem a győzelem.” Na persze. Ezt mondta Piri néni is, amikor elküldte a mutáló fiúkat a kerületi kórusversenyre, vagy a sorozatban három palacsintát a plafonra dobó lányokat az iskolai főzőversenyre. Ez a mondat általában azt jelenti: ne koncentrálj annyira a győzelemre, mert bár fontos, úgysincs esélyed. Most mégis arról próbálunk meggyőzni, hogy az EP-képviselők választásán igaz: nem a győzelem a lényeg, hanem a részvétel. Vagyis az, hogy a pártok hatékonyan részt tudjanak venni az Európai Parlament munkájában. Ebből pedig az következik, hogy a kisebb pártokra is lehet értelme szavaznod, ha az ő programjuk szimpatikus Neked: a Te részvételed is számít.

Nem akarok fiú lenni, de lány sem

Nem akarok fiú lenni, de lány sem

images.jpg

A transz* közösség számára ez a május igazán mozgalmasra sikeredett. Budapesten rendezték meg az 5. Európai Transznemű Tanácsot, a mai Nemzetközi Homofóbia- és Transzfóbia-ellenes nap - IDAHOT - alkalmából az ILGA-Europe valamint az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) is jelentést adott ki az LMBT+ emberek jogi és társadalmi helyzetéről. Valamint Conchita Wurst, a sajtó által csak “szakállas nő”-ként aposztrofált osztrák előadóművész nyerte meg az Eurovíziós dalfesztivált.

süti beállítások módosítása