Mennyire értenek egyet a TASZ álláspontjával az egyes pártok választói?

Mennyire értenek egyet a TASZ álláspontjával az egyes pártok választói?

A TASZ-t gyakran éri az a vád, hogy egyik vagy másik párt politikai nézetrendszeréhez igazodik, és álláspontja kialakításakor szem előtt tartja, hogy azzal kedvez-e valamelyik pártnak vagy sem. Ezt a vádat jellemzően az fogalmazza meg, aki éppen valamiben nem ért velünk egyet. A valóság ezzel szemben az, hogy a TASZ álláspontját a TASZ-nál dolgozóknak a szabadságjogokról vallott felfogása alakítja, függetlenül attól, hogy az éppen egybevág-e egyik vagy másik politikai párt elképzeléseivel vagy eltér attól. Minden párttól egyenlő távolság tartására törekszünk, velük bármilyen együttműködésre csak előre meghatározott és nyilvánosságra hozott elveknek megfelelően, a teljes átláthatóság biztosítása mellett kerülhet sor.

Ágyban, párnák közt, egyedül

Ágyban, párnák közt, egyedül

screen_shot_2015-09-29_at_4_31_58_pm.png

Egy idős férfi kezdődő bélelzáródással az onkológiára került, ahol azonnal meg kellett műteni. A fiát tájékoztatták a nem túl kedvező kilátásokról, miszerint legjobb esetben is csak hónapjai vannak hátra. A műtétet követően nem sokkal romlani kezdett a beteg állapota és az ápoló jelezte a családnak, hogy búcsúzzanak el tőle. A kórházi dolgozók azonban nem biztosították ezt a lehetőséget.

Ápolást akart, gondnokság alá helyezték volna

Ápolást akart, gondnokság alá helyezték volna

4373887474_003e56f0c7.jpg

Eszter 25 éves, súlyos izomsorvadással élő, mozgásképtelen nő, aki szüleivel él egy főváros környéki kistelepülésen, tisztes szegénységben. Szülei mindeddig ápolták és gondozták, azonban édesanyja, aki eddig egész nap otthon volt vele, munkát kapott egy helyi cégnél, és szeretett volna elhelyezkedni. A család nagyon örült a lehetőségnek, már csak azt kellett megoldani, hogy Eszternek segítsen valaki napközben. Ezért Eszter a helyi önkormányzathoz fordult, hogy biztosítsák neki a szociális törvény szerinti házi segítségnyújtást. Itt kezdődtek a gondok. 

A magyar hatóságok sorozatosan megsértik a sajtószabadságot

A magyar hatóságok sorozatosan megsértik a sajtószabadságot

10421247_10205804794973860_6650558107045636655_n.jpg

A röszkei határátkelő lezárását követően zavargások alakultak ki. A menekültek egy része erőszakosan akarta áttörni a határzárat, míg mások békésen tüntettek. Teljesen természetes, hogy a sajtó is jelen van a magyar-szerb határon és az eseményekről tudósít, különösen amikor a nyugati sajtóban hetek óta vezető hír az, hogy hogyan bánnak a magyar hatóságok a  menekültekkel.

Gyülekezési jog menekülthullám idején

Gyülekezési jog menekülthullám idején

21296673735_00c0062294.jpg

Tüntethetnek, tiltakozhatnak a menedékkérők Magyarországon?

Igen. A békés gyülekezés joga, a tiltakozás szabadsága mindenkit megillető emberi jog, állampolgárságtól függetlenül. E jog azokat a menedékkérőket is megilleti, akik szabálytalanul lépték át a magyar határt, vagy szabálytalanul hagyták el a gyűjtőpontot, befogadó-állomást. A gyülekezési szabadságot nem lehet felfüggeszteni még a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben” sem.

„Kevésbé halálos” fegyverek bevetése?

„Kevésbé halálos” fegyverek bevetése?

rend.jpg

Bár a kormányzatok szerte a világon előszeretettel nevezik „nem-halálos” fegyvereknek az olyan tömegoszlató fegyvereket és eszközöket, mint a sokkoló, a könnygáz, a vízágyú vagy a gumilövedék, indokolt ezeket óvatosabban „kevésbé halálosnak” nevezni. Kevésbé halálosak az éles lőszernél, amennyiben funkciójuk általános értelemben nem az élet kioltása, hanem olyan sérülés okozása, ami elveszi a hatóságnak ellenszegülő ember kedvét a további ellenállástól.

Általános egészségügyi tájékoztató a Magyarországon tartózkodó menekültek és segítőik részére

Általános egészségügyi tájékoztató a Magyarországon tartózkodó menekültek és segítőik részére

 

125953261_66965b1e7f.jpg 

Az alábbi kisokosunkban általános egészségügyi tájékoztatást nyújtunk a menekülteknek és segítőiknek arról, hogy magyarországi tartózkodásuk idején státuszuk szerint milyen ellátásra jogosultak. A sürgős ellátásokhoz akkor is joga van mindenkinek, ha még nem nyújtott be menekültkénti elismerésre kérelmet, és mindenkinek joga van ahhoz is, hogy elmondják neki érthetően mi fog történni vele, milyen választási lehetőségei vannak. Az írás végén letölthető formában is elérhetőek az információk, természetesen amint érkeznek hozzánk fordítások a szövegről, azokat is elérhetővé tesszük. 

12 dolog, amit a kormánynak tennie kell menekültügyben

12 dolog, amit a kormánynak tennie kell menekültügyben

11923295_10205042174435828_3980473656193630713_o.jpg

Az elmúlt hónapok egyre súlyosbodó menekültügyi válsága nem magyar sajátosság. Azonban a magyarországi menekülthelyzet kezelése, a hazánkba érkező menekültek ellátása az. A magyar kormány nem teljesíti a feladatát, helyette embertelen válaszlépésekre ragadtatja magát: borotvapengés  kerítést épít a déli határra, arra kényszeríti a menekülőket, hogy 10 fokban egy réten éjszakázzanak, az emberi jogainkat súlyosan korlátozó jogszabályokat alkot. Az állam  feladatait pedig önkéntesek százai látják el, tízezrek anyagi segítségnyújtása mellett. A menekültek étkeztetése, valamint az orvosi segítségnyújtás nem civil feladat, ahogyan a fagyhalált megelőzendő fűthető sátrak és meleg ruhák, takarók kiosztása sem az.

Mit érdemel?

Mit érdemel?

injustice.jpg

Mit érdemel az a szülő páros, aki a jelzőrendszer szerint nem megfelelően neveli a gyerekeit? A gyerekvédelmi törvény tökéletesen rendelkezik erről. Családba fogadás, helyettesítő szülői szolgálat, ideiglenes hatályú elhelyezés. Ha az utóbbi mellett döntenek, a szülőknek a törvény szerint harminc nap áll rendelkezésükre, hogy az okokat, amik a kiemeléshez vezettek megszüntessék, a gyakorlatban azonban ez többször harminc nap szokott lenni. Ha az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatakor még mindig fenn állnak a kiemelést indikáló okok, akkor a gyerekeket nevelésbe veszik. Ezt évente vizsgálják felül.

süti beállítások módosítása