Gazzal lövik magukat a Ligetvédők?

Gazzal lövik magukat a Ligetvédők?

ligetvsmarihuana.jpg

A Fidesz tegnap sajtóközleményt adott ki, melyben a párt egy rendőri szemlére hivatkozva a következő dilemmát veti fel: „Felmerül a kérdés, hogy az aktivisták – emberek jóhiszeműségét kihasználva – valójában nem is a környezetért aggódnak, hanem egy drogtanyáért.„

A Ligetvédők kommunikációjából, de legkésőbb a tegnapi demonstráción elhangzottakból a Fidesz számára is világossá válhatott, hogy az aggodalom nem a volt Kertem területére korlátozódik, hanem a teljes Városligetre irányul, hiszen a tervezett beruházások annak egészét érintik. De térjünk vissza egy pillanatra a rendőri szemlére, ami alapján a Fidesz „drogtanyának” nyilvánította a volt Kertem helyszínét, ahonnan tegnap kivezették az aktivistákat. Ehhez nézzük meg a police.hu említett akcióról beszámoló cikkét.

Hogyan segíts egy "pszichiatriai beteget" úgy, hogy még hálás is legyen érte?

Hogyan segíts egy "pszichiatriai beteget" úgy, hogy még hálás is legyen érte?

petri.jpg

Képzeld csak el.

Egy nap kicsúszik a lábad alól a talaj. Elhagy a párod, kirúgnak a munkahelyedről, és megindulsz a lejtőn.

Inni kezdesz, és elhanyagolod magad. Pár nappal később másnaposan ébredsz az utcakövön.

Két lehetőség közül választhatsz.

Kihívják a mentőt, és bevisznek a János kórházba, ahol gyógyszeres kezelést kapsz a zárt osztályon, majd gondnokság alá helyeznek.

Vagy minden hivatalos ügyintézés nélkül odaül melléd valaki a kőre, és azt mondja: „Szia, nekem az a dolgom, hogy segítsek neked. Nem fogom megmondani, mire van szükséged, és nem fogok prédikálni sem, hogy hagyd abba az ivást. És nem megyünk hivatalba sem. Csak figyelek rád, és segítek abban, amit kérsz tőlem.

Melyiket választanád?

Nyílt levél sérült gyermekek szüleihez

Nyílt levél sérült gyermekek szüleihez

tegye_l_fel_mindent_1_lapra.jpg

Ha fogyatékos a fiad vagy a lányod, gyakran irgalmatlan nehéz lehet az életed. 

Talán még mindig azt kérdezgeted magadtól, hogy miért éppen a te gyermeked sérült meg. De biztosan eleged van a szánakozó pillantásokból és a lesütött szemekből.

Torkig lehetsz az iskolákkal és óvodákkal, ahová nem veszik fel, vagy délben már haza kell vinned. A nappali intézménnyel, ahol hetente kétszer elfelejtenek inni adni neki. Fájóan sokat szenvedsz attól, hogy egyre szegényebb vagy, mert minden szolgáltatást magadnak kell megvásárolnod. 

De ez mind nem elég. Mert egy sima ügyintézés is tortúrává tud változni. Csak bemész az okmányirodába, és kérsz a lányodnak egy új személyit.

Az ügyintéző pedig rád néz, és kijelenti: “Anyuka, amíg nem helyezi gondnokság alá, semmit nem tehetek. Tessék már ezt elintézni.”

Nem érdekli, hogy be kell perelned akit a legjobban szeretsz.

A legtöbb dologra, ami téged nyomaszt, nem tudunk megoldást kínálni.

De ebben talán segíthetünk.

Kommunistázni szabad, fasisztázni tilos?

Kommunistázni szabad, fasisztázni tilos?

3992988737_bebac07fb4_z.jpg

  • Ügyfelünk 200-250 fa kivágását szerette volna megakadályozni falujában.
  • Amikor a hatóságok távozásra szólították fel, a polgármestert és jegyzőjét fasisztának és kommunistának nevezte.
  • Becsületsértés miatt eljárás indult ellene.
  • A bíróság meglepő ítéletet hozott: a fasisztázás miatt elmarasztalta ügyfelünket, a kommunistázásban viszont nem talált kivetnivalót.
  • A Kúriához és az Alkotmánybírósághoz fordultunk, hogy eldöntsenek egy régi vitát: az emberi méltóság védelme és a szólásszabadság nem először került konfliktusba munkánk során.

Több technót a rendőrségre!

Több technót a rendőrségre!

13346587_1118827414836864_2736194774710021080_n.jpg

A Több technót a Parlamentbe! nevű rendezvény nem először került megrendezésre, május 29-én már hatodik alkalommal adtak hangot követeléseiknek a résztvevők. A rendőrség tudomásul vette a rendezvény bejelentését – s bár ezzel sikerült a tüzet eloltania, addigra már megégette magát. A tudomásul vételre ugyanis már azután került sor, hogy a korábban tett bejelentést nem vette komolyan, mire a szervezők a TASZ segítségével bírósághoz fordultak (és új bejelentést tettek). A rendőrség későn kapott észbe: hiába vette tudomásul az új bejelentést, a bírósági eljárás elindult, és hiába kezdett el érvelni, a bíróság ellenük ítélt. Tanulságos történet következik a hányaveti hatósági jogalkalmazásról.

Sokszínűség, tudatosság, függetlenség – ezt tanultuk egymástól 2 év alatt

Sokszínűség, tudatosság, függetlenség – ezt tanultuk egymástól 2 év alatt

 black-and-white-studio-shot-of-hands-holding-jigsaw.jpg

Április 30-án végleg lezárult civil szervezeteket fejlesztő projektünk. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, 10 civil szervezettel dolgoztunk együtt két éven át, a Norvég Civil Támogatási Alap jóvoltából, majd októberben a munka folytatására is támogatást kaptunk. Az így két és fél évig tartó projekt fő célkitűzése a civil társadalom érdekérvényesítési képességének fejlesztése volt. 

süti beállítások módosítása