Kommunistázni szabad, fasisztázni tilos?

• Ügyfelünk 200-250 fa kivágását szerette volna megakadályozni falujában.

• Amikor a hatóságok távozásra szólították fel, a polgármestert és jegyzőjét fasisztának és kommunistának nevezte.

• Becsületsértés miatt eljárás indult ellene.

• A bíróság meglepő ítéletet hozott: a fasisztázás miatt elmarasztalta ügyfelünket, a kommunistázásban viszont nem talált kivetnivalót.

• A Kúriához és az Alkotmánybírósághoz fordultunk, hogy eldöntsenek egy régi vitát: az emberi méltóság védelme és a szólásszabadság nem először került konfliktusba munkánk során.

A Szombathelyi Járásbíróság ítélete szerint becsületsértést valósít meg az, aki mások előtt „lefasisztázza” a polgármestert, mivel ez a kifejezés sérti az emberi méltóságot. Büntetőjogi következmények nélkül lehet viszont ugyanezen bíróság szerint „rohadt kommunistáknak” titulálni a városvezetőket, mivel a kommunista kifejezés köznapi használata miatt nem alkalmas a becsület csorbítására.

A szóban forgó ítélet, amelyet a Szombathelyi Törvényszék már helybenhagyott, egymagában is kiválóan példázza, mennyire kiszámíthatatlan és esetleges ma a büntetőbíróságok gyakorlata: nem tudhatjuk, hogy mikor kelnek a közhatalmat gyakorló személyek méltóságának védelmére olyan polgárokkal szemben, akik hangot mernek adni az államélet szereplőiről alkotott negatív értékítéletüknek. Ez tarthatatlan, a szólásszabadság érvényesülését szisztematikusan fenyegető helyzet, amelynek rendezését a felsőbíróságoktól várjuk.

A Kúria és az Alkotmánybíróság előtt indított eljárásokban képviselt ügyfelünk azért került összetűzésbe polgármesterével, mert nyilvános fórumokon tiltakozott a faluban található 200-250 fenyőfa kivágása ellen, amit a helyi önkormányzat rendelt el. A fenyőirtás napján a helyszínen személyesen is megjelent, hogy tiltakozásával megakadályozza a fakivágást, de távozásra késztették. Ekkor mondta az ott jelenlévő polgármesternek, hogy „Maga egy fasiszta!”, majd a szintén jelenlévő körjegyzőre és a polgármesterre, hogy „Rohadt kommunisták!”. E kijelentések miatt indult ellene büntetőeljárás becsületsértés vádjában. 

Ebben az ügyben a bíróság a szólásszabadság és az emberi méltósághoz való jog konfliktusával szembesült. Előbbi a demokratikus közélet szabad kibontakozása érdekében igen magas szintű védelemben részesíti a közhatalmi szereplők döntéseinek, cselekedeteinek bírálatát. Utóbbi minden ember, így értelemszerűen a közhatalmat gyakorló személyek számára is biztosítja azt a minimális megbecsülést, amely méltóságunknál fogva mindnyájunkat megillet. A bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy e kettő közül melyiket részesíti előnyben. Ehhez egy bírónak el kell igazodni a fent írt alapjogi konfliktus feloldásának rendszerében, ami sokszor nem könnyű, és a velejáró a felelősség is nagy: ha a bíró nem elég körültekintő, ítéletével maga sérti meg a vádlott véleménynyilvánítási szabadságát – miként az történt szerintünk az itt elemzett ügyben.

A bíróság jól kivehetően figyelembe vette azt, hogy közéleti viták kialakulásának védelmében alkotmányos szabály tiltja a közhatalmat képviselő személyeket becsmérlő értékítéletek szankcionálását, feltéve, hogy azt a sértett közhatalmi funkciójára tekintettel fogalmazták meg. Csak éppen úgy ítélte meg, hogy a konkrét ügyben nem teljesültek e szabály alkalmazásának feltételei, mivel a „fasiszta” megjelöléssel ügyfelünk nem a polgármesterként végzett munkát, hanem a polgármesteri tisztséget betöltő ember személyiségét minősítette, személyes tekintélyét rombolta, ami már megengedhetetlen. Idézzük:

„A bíróság álláspontja szerint a fasisztázó kifejezés, a sértett személyére vonatkozóan nem hozható összefüggésbe a közügyekkel – tehát a fakivágás jogosságának vitatásával – hanem a véleményszabadság alkotmányos oltalmán túlmenő, a sértett becsületét csorbító, személyét érintő, jó hírnevét romboló olyan kijelentés, amely a polgármester személyének, személyes tulajdonságágának szféráját érinti, és emiatt a büntetőjogi felelősségre vonás nem kerülhető el.”

Abban nem tévedett a bíróság, hogy az emberi méltósághoz való jog a közéleti viták kontextusában kifejtett véleménynyilvánítás szabadságának is határt szab. Nem szentelt viszont kellő figyelmet annak, hogy a közhatalom-gyakorlók méltóságának védelmében csak a közlések egy rendkívül szűk körében lehet büntetőjogi szankciót alkalmazni: kizárólag azok a vélemények adhatnak erre okot, amelyek az emberi mivolt legbensőbb lényegéig hatolnak. 

A közhatalmat képviselő személyek méltóságának védelmét azért muszáj ennyire szűkre szabni, mert esetükben emberi személyiségük az a felületet, amelyen a szabadságjogokkal rendelkező polgár szembesül a hatalommal.  Ezeknél a hivatásoknál tehát az emberi és a közhatalmi minőség szorosan egymásba fonódik, tisztán szét nem választható. Ebből logikusan következik, hogy a közhatalmi szereplők személyiségének, becsületének kiterjedt védelmével a jogalkalmazó a közhatalom bírálatának állná útját. Ennek kockázatát minimalizálja az Alkotmánybíróság azokkal az elvi állásfoglalásokkal, amelyek csak a közéleti szerepvállalástól elszakadó, a szűk értelemben vett magánszférát érintő, öncélú gyalázkodás elleni jogi fellépést tartják igazolhatónak [vö. 36/1994. (VI. 24.) AB hat., 13/2014. (IV. 18.) AB határozat]. 

Ezt figyelembe véve a szombathelyi bíróságoknak nem azt kellett volna vizsgálniuk, hogy a fasiszta minősítés érinti-e a polgármester személyiségét, illetve enged-e következtetéseket levonni személyes tulajdonságaira vonatkozóan, hiszen ez elkerülhetetlen. A polgármesteri munkát nem egy robot, hanem egy ember látja el, az a személy, akit erre a funkcióra – nem mellesleg a személyes tulajdonságai alapján is – megválasztottak. A valódi, ügydöntő kérdés itt az, hogy érinti-e a polgármester személyiségének azt a belső magvát, amely tabu még a szabadságjogukkal élni kívánók számára is. Ehhez pedig szükséges lett volna körültekintően számba venni mindazokat a szempontokat, amelyek eldöntik, hogy a fasisztázás a konkrét ügyben összefüggésben állt-e közérdekű vitával. Így a közlés apropóját, körülményeit, a vélemény tárgyát, kontextusát, stílusát, aktualitását stb. Ezek vizsgálata azonban elmaradt. 

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás fényében aligha kérdőjelezhető meg, hogy ügyfelünk a polgármester közfunkciójával összefüggésben fasisztázott. E vélemény egy kitartóan ellenzett hatósági intézkedés (fakivágás) során, annak apropóján hangzott el. A vélemény tárgya, a fasiszta szó etimológiájára is figyelemmel, a polgárokat elnyomó hatalomgyakorlásra enged asszociálni, így adekvát reakciónak tekinthető az, önkényesnek tartott közhatalmi cselekményre. Mindent egybevetve, közel lehetetlen olyan élethelyzetet elképzelni, amelyben egy közhatalom-gyakorló politikus hivatalos tevékenységére adott reflexióként, a köznyelvben egyértelműen politikai-ideológiai kifejezésként meghonosodott jelző használata a polgármester legbensőbb, a közügyekhez nem kapcsolódó magánszféráját érintené.

Könnyű belátni, hogy a fent vázoltak szerinti szempontrendszer alkalmazása következetességre is kényszeríti a jogalkalmazót, ami megvédi az elfogultság, önkényesség vádjától. Így nem fordulhatna elő, hogy ugyanazon helyen, időben és kontextusban elhangzott fasisztázást becsület csorbítására alkalmasnak találja, míg a „rohadt kommunisták” kijelentést nem.

A Kúria és az Alkotmánybíróság előtt indított eljárásokkal kettős célt szeretnénk elérni. Egyrészt azt, hogy ügyfelünk jogsérelme orvoslásra találjon. Másrészt azt, hogy olyan döntés szülessen, amely a jogalkalmazás számára általános iránymutatással szolgálhat azoknak a büntetőjogi korlátoknak a konkretizálásához, amelyek az emberi méltóság védelmében határt szabhatnak a szólásszabadságnak.

Vissy Beatrix

Photo credit: carolyntiry via VisualHunt.com / CC BY-SA