Sokan ismerhetik azt az ügyet, amelyben egy veszprémi onkológus nőgyógyász 150 ezer forintot kért rákos betegektől a kezelésükért, műtétjükért. Aki nem fizetett, azt nem operálta meg, hagyta meghalni. Ezt az orvost a bíróság bűnösnek találta, „nélkülözhetetlen szakértelmére” hivatkozva azonban felmentette a letöltendő börtönbüntetés alól, és a foglalkozásának gyakorlásától sem tiltotta el. Bár a Magyar Orvosi Kamara (MOK) köteles lett volna, mégsem indított etikai vizsgálatot a nőgyógyász ellen, hanem jó ideig elmismásolta az ügyet.
Mikor végül két orvos panasza miatt és a sajtó nyomására mégis elindult az etikai eljárás, az etikai bizottság első fokon csupán megrovással, majd másod fokon is mindössze hat havi orvoslástól eltiltással szankcionálta a jogsértéseket. Ez volt számomra az utolsó csepp a pohárban.
A veszprémi ügy és a hasonló ügyek szőnyeg alá söprése, majd bagatellizálása az orvostársadalom tisztességes tagjainak a nyílt megalázása, szembeköpése.
Arra már régen felfigyeltem, hogy az éves közel egymilliárd forintnyi tagdíj, amit orvosként nekem is fizetnem kell, gyakorlatilag haszontalanul elfolyik a MOK rendszerében. A veszprémi ügy után viszont még inkább foglalkoztatott, hogy mennyi javadalmazást kapnak a MOK vezető tisztségviselői tevékenységükért, és hogy a tagdíjainkat mire is használják fel a kamarában. Mivel erről semmiféle nyilvánosan elérhető dokumentáció nem állt rendelkezésre, erre vonatkozó kérdéseimre levélben kértem választ a MOK-tól.
A dolgok ekkor kezdtek szürreálissá válni.
A kérdésekre nemhogy választ nem kaptam, még több, mint 88 ezer forintot is követeltek az adatszolgáltatásért, holott a kért adatoknak egy köztestület esetében abszolút nyilvánosnak kellene lennie. Majd hirtelen etikai eljárást is kezdeményeztek ellenem, nyilvánvalóan a megfélemlítés céljával.
Hiszen egy etikai eljárás végkimenetele akár az eltiltás is lehet, amelynek időtartama alatt az orvos nem praktizálhat. Az etikai eljárásra azzal adtam okot, hogy blogbejegyzéseimben, illetve egy sajtónyilatkozatban bíráltam a MOK Országos Etikai Bizottságát, valamint Cser Ágnest, az egészségügyben dolgozók szakszervezetének elnökét. Cser leginkább azt kifogásolta, hogy a hatalom iránti mérhetetlen szervilizmusa miatt megélhetési vezetőnek neveztem, ezzel megfelelő kontextusba helyezve nyelvét. A kamara jó hírnevét pedig azzal a kijelentésemmel sértettem meg az ellenem panaszt tevő MOK vezetőség szerint (Éger Istvánnal az élen), hogy „személy szerint nem várok sokat attól az etikai bizottságtól, amelynek elnöke az egyik hálapénzzel leginkább fertőzött szakterületről jön és a hálapénz rendszerében szocializálódott.“ Érdekes módon velem nem maszatoltak annyit, mint a veszprémi ügyben, gyorsan megindították az eljárást. Mindezt úgy, hogy Cser nem is orvos, ezért az etikai bizottságnak semmilyen jogalapja nincs az ő panaszára velem szemben eljárni.
A lavina tehát elindult, és ebben komoly szerep jutott a TASZ-nak is, hiszen már az etikai eljárás előtt felajánlotta a segítségét abban, hogy a MOK-tól kért gazdasági adatokat akár peres eljárás keretében megszerezzem. Amikor pedig az etikai eljárás a TASZ tudomására jutott, akkor ebben az ügyben is felajánlotta a segítségét.
Szemléletes, hogy az ellenem indított etikai eljárás idézését a nyár kellős közepén, nem egészen egy nappal a tárgyalás előtt kaptam meg, mégpedig úgy, hogy kötelező volt személyesen megjelennem. Ezt természetesen azonnal kifogásoltam és jeleztem, hogy nem tudok megjelenni a tárgyaláson, és felkészülni sem tudok rá kevesebb, mint egy nap alatt, így kértem a tárgyalás elhalasztását. Erre egyébként minden lehetőségem megvolt, hiszen a törvény szerint legalább öt nappal a tárgyalás megkezdése előtt értesítenie kellett volna az Etikai Bizottságnak. Annak ellenére, hogy a személyes meghallgatásom nem történhetett meg, az Etikai Bizottság a tárgyalást megtartotta és meg is hozta az ítéletét: megrovásban részesített.
Különösen pikáns, és jól jellemzi a MOK etikai nívóját, hogy a véleményem miatt engem pont ugyanúgy megrovásban részesítettek, mint a bevezetőben már említett nőgyógyászt is első fokon, azaz etikailag egy szintre emelték a ”felségsértést” és a halálos betegek megzsarolását.
Nem véletlen, hogy valahogy pont ez jutott az eszembe az egész eljárásról: “Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet!”
Kunetz Zsombor
Fontos, hogy a betegek abban a tudatban vehessék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, hogy életük és méltóságuk megfelelő intézmények és szakemberek kezébe kerül. Ehhez az államnak védenie kell az orvosok gyógyító munkájába vetett közbizalmat. Ebből, és csakis ebből a célból korlátozhatja a MOK etikai szabályzata az orvosok véleménynyilvánítási szabadságát, megtiltva számukra azt, hogy alaptalanul rombolják más orvos szakmai tekintélyét, jó hírnevét.
Kunetz Zsombornak most azért kell etikai eljárással szembenéznie, mert számon kérte a kamara etikai bizottságán, hogy szőnyeg alá söpri a hálapénz problémáját. Bár a bizottsági tagok orvosok, könnyű belátni, hogy Kunetz bírálata nem a gyógyító munkájukat, hanem kamarai tisztségviselőként nyújtott teljesítményüket vette célba. Ez utóbbi nem alkalmas az orvoslásba vetett bizalom megrendítésére, így semmiképp sem lehet etikai felelősségre vonás alapja. Súlyos hiba az orvostársadalom iránti bizalmat a MOK tisztségviselői iránti lojalitással azonosítani. A TASZ kiáll amellett, hogy az orvosi kamara tisztségviselői e minőségükben széles körben bírálhatók, különösen az orvosok által, akiknek az érdekeit képviselni hivatottak, és akik felett közhatalmat is gyakorolnak.
Kunetz Zsombort a MOK elleni jogi eljárásokban a TASZ ügyvédje, Nehéz-Posony Kata képviseli.