Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Nem a razziáktól lesz biztonságosabb a szórakozás

Nem a razziáktól lesz biztonságosabb a szórakozás

kardostamas
Tetszik
0
2019. június 28. péntek, 15:38
drog rendőrség Részvényes leszek

screen_shot_2018-10-10_at_11_56_27.png

Áprilisban a rendőrség három alkalommal razziázott a budapesti Fészek Kulturális Központban. Az, hogy mindhárom alkalommal sikerült kábítószer-fogyasztókat találni, nem a rendőrségi akciók sikerét, sokkal inkább kudarcát jelzi. Hiába ugyanis az ismételt rendőri fellépés, a droghasználat még időlegesen sem szűnik meg egy adott szórakozóhelyen.

Hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a rendőrség pusztán erőfitogtatás miatt tart véletlenszerű razziákat a szórakozóhelyeken, hogy a zavarosban halászva felmutasson néhány drogfogyasztót, szökőévente pedig egy-egy drogterjesztőt. Pedig a gyakorlatot nem a kapitányságok félhomályában merengő rendőrök találták ki, hanem benne van a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló kormányhatározat foglalja össze, hogy milyen intézkedésekkel kell a rendőrségnek a bűnelkövetés különböző formáit visszaszorítania. Magyarországon 2012 óta nem csak a kábítószerek tartása és beszerzése, de fogyasztása is bűncselekmény, és ennek megelőzésére a stratégia a szórakozóhelyek fokozott ellenőrzését tartja az egyik legfontosabb eszköznek.

Vagyis a razziák célja a kábítószer használat visszaszorítása. Halovány eredmény azonban az adófizetők millióiból végrehajtott razziáktól, hogy néhány fiatal életét nehezítik meg büntetőeljárásokkal.

Ez nem meglepő, hiszen  a razziák ennél többre nem is alkalmasak. A rendelet szerint a razziák sikerességét a „feltárt esetek száma, kirótt bírságok összege” határozza meg. Ha innen nézzük, akkor a Fészekben tartott razziák sikeresek voltak, hiszen minden alkalommal sikerült újabb fogyasztókat találni. A tágabb kép azonban azt mutatja, hogy ezek az intézkedések tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy a kábítószerek használata visszaszoruljon, mert az ismételt razziák ellenére is folytatódott a szerhasználat a szórakozóhelyen. Ha pedig hozzávesszük, hogy minden ötödik fiatal kipróbált már valamilyen illegális szert, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a rendőrség tetszőleges helyen akciózva is hasonló eredményeket tudna felmutatni.

Drogmentesség helyett biztonságos szórakozást

Túl azon, hogy kifejezetten károsak is lehetnek – erről bővebben lásd a Drogriporter nemrég megjelent írását –, a razziák elvonják a figyelmünket a valódi problémáról: a szórakozóhelyről jelentett rosszullétekről, amit karhatalmi eszközökkel kezelni nem, csak súlyosbítani lehet. Azt még a korszerűnek nem nevezhető, 2020-ra drogmentes társadalmat vizionáló Drogellenes Stratégia is helyesen látja, hogy a biztonságos szórakozás megteremtéséhez nem a rendőrségi akciókon át vezet az út.

„A megelőzés, az ártalomcsökkentés és a kínálatcsökkentés egyaránt fontos elemeként a zenés, táncos szórakozóhelyek bevonása és érdekeltté tétele a fiatalok biztonságosabb szórakoztatásában, a biztonságos szórakozás feltételeinek megteremtése a szórakozóhelyek személyzetének képzésével, a szórakozóhelyeken támogató szolgáltatások biztosításával, valamint az ezzel kapcsolatos követelmények következetes ellenőrzése.”

(Nemzeti Drogellenes Stratégia 2013-2020)

Már régóta mondjuk, hogy a diszkórazziák nem szolgálják a drogprevenciót. 2007-ben az ombudsman is megállapította, hogy a jogaikat nem ismerő fiatalok tömeges, válogatás nélküli igazoltatása aránytalanul súlyos sérelemmel jár az eredményekhez képest, azaz jogsértő. Ezután egy időre alább is hagyott a rendőrség a razziákkal, de 2010 óta rendszeresen hallunk ilyenekről. Folytatjuk az ezzel kapcsolatos munkát, támogass minket, hogy minél tovább tehessük ezt meg!

Kétségtelen, hogy a razziák bizonyos esetekben indokoltak lehetnek – például veszélyes összetételű drogok piacra kerülése esetén – önmagukban azonban nem segítik elő a biztonságos szórakozást. Ehhez az éjszakai élet szereplői, a civilek, a helyi döntéshozók és a kormányzat együttműködésére volna szükség közösen kialakított irányelvekkel és azok folyamatos ellenőrzésével. 

A kormánynak be kellene végre látnia, hogy a droghasználat évtizedek óta szerves részét képezi a szórakozási formáknak, és ezen a törvények szigorítása sem változtatott. A szigorú felelősségre vonás ráadásul anélkül eredményez kockázatosabb fogyasztási szokásokat, hogy a szerhasználat csökkenne. Az lenne a minimum, hogy az állam a megelőzés sikerét ne az elindított eljárások számában, hanem a biztonságossá tett szórakozóhelyekben mérje.

A TASZ az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesület tagjaként többször is kampányolt a biztonságos szórakozás feltételeinek megteremtéséért. Csak remélni tudjuk, hogy a most felálló Fővárosi Kábítószerügyi Fórum is kiemelt feladatának fogja tekinti ezt.

Mi továbbra is küzdünk azért, hogy szemléletváltozás történjen a bűnmegelőzésben. Közérdekűadat-igénylésben kértük ki a három rendőrségi akció személyi és anyagi ráfordításait, hogy lássuk, mennyi adóforintot költ az állam kirakatakciókra ahelyett, hogy ugyanezt a szórakozás biztonságosabbá tételére fordítaná. Emellett, ahogy évek óta mindig, most is ingyenes jogsegélyt ajánlottunk a razziák érintettjeinek.

 

Kardos Tamás



drog rendőrség kardostamas 2019. 06. 28. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt
  • Három évig nem dönthetett az életéről, mert attól féltek, hogy majd nem veszi be a gyógyszereit Három évig nem dönthetett az életéről, mert attól féltek, hogy majd nem veszi be a gyógyszereit
  • Csenget a véleményrendőrség Csenget a véleményrendőrség
  • Nem büntetheti meg az állam azt, aki dudálással nyilvánít véleményt Nem büntetheti meg az állam azt, aki dudálással nyilvánít véleményt
  • Az önkényre a rendkívüli helyzet sem ad felhatalmazást Az önkényre a rendkívüli helyzet sem ad felhatalmazást

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr5114916628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

DZSANGALA - GREGORY FÁJA Szerelmes kamaszként jópáran véstük bele a fákba kedvesünk és saját nevünk kezdőbetűjét, valamint az aktuális dátumot, így kifejezve szerelmünket egy szemmel látható és fogható bizonyíték formájában. Az angliai születésű ausztrál utazó, Gregory bár nem egészen ilyesfajta indíttatásból, de… geogulliver.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) lmbt (5) LMBT (10) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) TASZ (16) tasz (5) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard