Így (nem) működik az állami jogsegélynyújtó szolgálat Magyarországon

Évekig zaklatta Editet a szomszédja, mire úgy döntött, hogy elég volt, muszáj az igazságszolgáltatáshoz fordulnia. Mivel az idős és beteg asszonynak nem volt pénze ügyvédre, az ingyenes jogi segítségnyújtó szolgálatot szerette volna igénybe venni. Több, mint hetven ügyvédet keresett meg, és hónapokig tartó procedúrát jelentett, mire végül hajlandó volt valaki vállalni a képviseletét. Edit kitartása talán meghozza az eredményét a bíróságon is, de eddigi kálváriája sokat elmond arról, hogy mennyire nehezen elérhető a jogi segítségnyújtó szolgálat, amelyet az állam elvileg a rászorulóknak biztosít. 

Edit több súlyos betegségben szenved, férje halála óta egyedül él egy kistelepülésen, és úgy érzi, teljesen ki van szolgáltatva a szomszédjának. A férfi szerinte úgy viselkedik, mintha el akarná űzni őt a saját otthonából. Mikor egy illegális kútfúrással már a házát is veszélyeztette, Edit úgy döntött, hogy pert indít szomszédja ellen. Mivel saját ügyvédre nem volt pénze, kérelmet nyújtott be a jogi segítségnyújtó szolgálathoz, hogy ingyenes képviseletet kaphasson.

A jogi segítségnyújtó szolgáltatás létezéséről tudott, hiszen korábban hosszú ideig dolgozott az igazságszolgáltatásban. Súlyos betegsége és mozgáskorlátozottsága miatt személyesen nem, csak telefonon tudott intézkedni. Részletesen elmondták neki, hogy milyen papírokat kell beküldenie, a rászorultság megállapításához a közgyógyelletásási igazolványa másolatát kellett bemutatnia. Az ügyintézésnek erre a részére két hétnél többet nem kellett várnia. Miután megállapították, hogy jogosult a szolgáltatásra, e-mailben kapott egy listát, hogy kezdje el (saját pénzén) hívogatni a rajta szereplő ügyvédeket.

Azonban hiába kapta meg - két különböző listán - több mint hetven ügyvéd nevét és telefonszámát, amikor felkereste őket, sorra utasították vissza az ügyét. Miután a listán szereplő ügyvédeknél nem járt sikerrel, Edit felkeresett a jogsegélyszolgálaton kívülről is ügyvédeket, hátha valaki képviselné őt. Talált olyanokat is, akiknek a neve nem szerepelt a kapott listában, pedig vállalnak pro bono ügyeket.  

Sejtette, hogy a gondot az jelenti, hogy az ügyvédek keveslik azt a pénzt, amit az állam biztosít nekik, ez később be is igazolódott. Voltak olyanok, akik kereken megmondták Editnek, hogy 5000 forintos órabérért nem fognak vállalni egy ennyire bonyolult, valószínűleg sok munkával járó megbízást. Illetve olyan ügyvéd is akadt, aki – hiába pont az ingyenesség a jogi segítségnyújtó szolgálat lényege – pénzt kért azért, hogy elutazzon Edithez, és átbeszéljék az ügyet. Egy másik ügyvéd pedig csupán az iratok megtekintéséért kért volna tízezer forintot. Pozitívumként Edit kiemelte, hogy a jogsegélyszolgálat munkatársai végig segítőkészek maradtak, de nekik sajnos arra már nincs ráhatásuk, hogy az ügyvédek vállalják-e a megbízásokat, amelyekkel megkeresik őket a szolgálat keretében.

Edit végül talált egy ügyvédet, aki vállalta, hogy képviseli a bíróságon, de váratlanul, az első tárgyalás előtt, visszaküldte neki az összes iratot, és egy furcsa indokkal visszaadta az ügyet. Gyorsan talált új képviselőt, de vele sem járt sokkal jobban. Az ügyvéd az egyeztetések alatt többször megalázó helyzetbe hozta Editet, majd nem jelent meg az első tárgyaláson sem. Edit ezek után visszavonta tőle a megbízást.

Most egy harmadik ügyvéd vette át az ügyet, a következő tárgyalást pedig jövőre tűzték ki. Edit reménykedik benne, hogy most már nem kell új képviselőt keresnie, azt viszont nem érti, hogy miért szerepeltetik magukat olyan ügyvédek is a jogi segítségnyújtó szolgálat listájában, akik nem hajlandók az állam által biztosított összegért képviseletet nyújtani. Rossz tapasztalatait egyébként az illetékes járási hivatalban is megosztotta, ahol megnyugtatásul annyit mondtak neki, hogy volt olyan ügyfél, akinek nyolcszor kellett már ügyvédet váltania az ingyenes jogsegélyszolgálat keretében.

Ha Edit nem dolgozott volna korábban az igazságszolgáltatásban, és nem ismerné a rendszert, talán nem is tudta volna kiharcolni magának, hogy találjon valakit, aki végül képviseli az érdekeit. 

Edit története rávilágít, hogy mennyire nehéz megtalálni és igénybe venni egy olyan szolgáltatást, amit az állam éppen a legelesettebb és leghátrányosabb helyzetű emberek megsegítésére biztosít. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az állam közérthetően kommunikáljon az állampolgáraival. A közérthetően megfogalmazott tájékoztatás azért is hasznos az állam számára, mert ha az emberek tudják, hogy mit és hol kell keresniük, kevesebb kérdéssel terhelik a hatóságokat. Az így felszabaduló adminisztratív időt pedig más, hasznosabb munkára lehet fordítani

 Tasnádi Kata