Könnybe lábadt a szemük, amikor kijöttünk Miskolcon a tárgyalóteremből

Egyszerre van jelen a hála és elégtétel érzése, valamint az ítélethirdetés által felidézett sok fájdalom és megaláztatás.

Évtizedeknek kell eltelni ahhoz, hogy itt valami helyrejöjjön. Olyan mély sebek lettek itt ütve, hogy ezt belátható időn belül nem fogjuk kiheverni.

2018. december 12-én koradélután bizonyosságot nyert, hogy még van független magyar ítélkezés. A Miskolci Törvényszék bátor és alapos, jogilag részletesen alátámasztott ítéletében kimondta, hogy a város önkormányzata éveken át megalázta, zaklatta, emberi méltóságában folyamatosan megsértette a város szegénytelepeinek lakóit, akik túlnyomórészt roma származásúak.

A Miskolcon is 2010-ben hatalomra került helyi Fidesz, Kriza Ákos polgármester vezényletével azonnal meghirdette a rendteremtés politikáját. 2011-ben beindultak az ún. jóléti razziák: az akkor még az önkormányzaton belül működő közteresek a gyámügyesekkel, rendőrökkel, ÁNTSZ-esekkel, közművekkel összeszervezve, csapatokban razziázták végig először az avasi lakótelepi bérházakat, aztán szép fokozatosan a szegénytelepeket. 2013 tavaszán létrehozták az önkormányzati rendészetet (MÖR), és bár a megrendelő és irányító továbbra is a polgármesteri hivatal maradt, a végrehajtásban a MÖR kapott innentől főszerepet. A MÖR első vezetője, Vincze Csaba nyíltan elismerte, hogy az ellenőrzések célja a félelemkeltés, a nemkívánatos egyedek elüldözése a városból. Azt sem leplezte, hogy egyértelmű polgármesteri utasításra cselekszenek:

„A polgármester úr, mint a hivatal vezetőjének egyértelmű elvárása, velünk közösen, hogy megpróbáljunk minél nagyobb rendet, biztonságot teremteni, ennek az a lényege, az a célja, hogy azon állampolgárok, akik törvénytisztelők, azon állampolgárok érezzék biztonságban, nyugalomban magukat, azok pedig, akik megkerülik a törvényeket és megpróbálják ezeket kijátszani, azok pedig egyáltalán ne érezzék magukat biztonságban. Úgyhogy ez a teljes önkormányzati elvárás, és nyilván ennek teszünk mi eleget.” (4:23-5:06)

„Én úgy gondolom, hogy jó néhány olyan intézkedésről tudnék számot adni, amikor a visszatérő intézkedésünk eredményeképpen elköltözött az adott területről. Nyilván ez nem száz százalékos biztonsággal van így, de ha már azt mondom, hogy tíz emberből öt elköltözik, aki nem abba a környezetbe való, akkor már nagyon komoly egy eredményt elértünk, de ha csak kettő elköltözik is, eredményt értünk el.” (6:18-6:45)

Vincze 2014 elején még naívan kiadta nekünk közérdekű adatigénylésre a razziák valamennyi adatát, ezek alapján kértük az ombudsmant, hogy indítson vizsgálatot a pártállami időket idéző gyakorlat ügyében. Másfél éves alapos vizsgálat után az alapjogi biztos részletes jelentésében mondta ki, hogy a razziák súlyosan alapjogsértőek és be kell őket azonnal szüntetni.

De nemcsak a razziákkal foglalkozott az ombudsmani jelentés, hiszen időközben Miskolcon, 2013-ban, a választások előtti évben turbó fokozatba kapcsolt a cigányellenes közpolitika. A polgármester kikérte magának, hogy Kanada az oda menekülő miskolci romákat vissza akarja küldeni a városba, és súlyosan megfenyegette a visszatérni kényszerülőket. A közgyűlés 2014 -ben úgy módosította a helyi lakásrendeletet, hogy még fizetnének is azért, hogy a romák elköltözzenek a városból.

Aztán megkezdődött a Számozott utcák - mindenféle előkészítés és alternatív lakhatási terv nélküli - felszámolása a Diósgyőri stadion méltó környezetének kialakítása érdekében.

A lelépési pénzt kínáló lakásrendeleti szabályt a Kúria szerencsére elkaszálta, a Számozott utcák felszámolását pedig az EBH jogellenesnek, diszkriminatívnak találta, és ezt a bíróság is megerősítette.

Hogy mindezek után miért indítottunk pert a NEKI-vel 2016-ban ? Azért, mert hiába születtek a fenti döntések, hiába mondta ki minden létező fórum, hogy a miskolci önkormányzat jogellenes eszközökkel kezeli a társadalmi problémákat, a polgármester csakazértis lenyilatkozta, hogy folytatják, mert erre kaptak felhatalamazást a választóiktól.

Nem maradt tehát más eszköz, mint a per. Fontosnak tartottuk azt is, hogy az egyenként jogellenesnek talált intézkedésekről és az ahhoz társuló nyilvános, önkormányzati kommunikációról mondja ki a bíróság, hogy ezek összefüggtek, egymást erősítették, céljuk egymásra épülve a szegénytelepi romák elüldözése volt. A nyilvános önkormányzati kommunikáció ugyanis folyamatosan összemosta a Kanadában szerencsét próbálók, a fészekrakók, a bűnelkövetők, lakbérhátralékosok körét. E leegyszerűsítő, általánosító, egyszersmind megbélyegző üzenetek révén a rendteremtés és „kitakarítás”, vagyis az elűzés címzettjeivé egy egész népcsoport, a miskolci romák váltak.

Majdnem három évet kellett várnunk az elsőfokú ítéletre, de megérte! A bíróság megállapította a jogsértéseket, kimondta, hogy Miskolc önkormányzata a vitathatatlanul fennálló szociális feszültségeket nem jogállami eszközökkel kezelte. Eltiltotta a jövőbeli jogsértéstől a várost, erkölcsi jóvátételre és még tízmilliós közérdekű bírságra is ítélte, amit a szegénytelepeken kell integrációs céllal elkölteni.

Szeretnék hinni benne, hogy egy-két éven belül, amikorra odajutunk, még lehetséges lesz, hogy a Kúria is jogállami és nem politikai döntést hozzon végül a perben.

Az ítélethirdetést velünk együtt hallgató roma aktivisták a bíróság folysosóján megerőstik bennünk a hitet, hogy van értelme, van haszna annak, amit csinálunk:

A jövőre nézve az, amit csinál a TASZ, amit csinálnak a jogvédők, az nagyon fontos.

Jovánovics Eszter