Igazolja-e bármi a hatályos egyháztörvényt? – 2. rész

A Társaság a Szabadságjogokért kampányt indított annak érdekében, hogy a magyar egyházügyi szabályozást visszatérítse a jogegyenlőség irányába, ahonnan a 2012-es törvény letérítette. A kampány a Negyedik pont címen fut, mert nem akarunk kevesebbet, mint amit 1848-ben akartunk: „Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben”. Kétrészes blogunkban arra keressük a választ, hogy szükség volt-e egyáltalán új törvényre, és mi indokolhatta a visszalépést a jogegyenlőség rendszerváltáskor elért szintjéhez képest. Az első részért kattints ide. 

A hatályos egyháztörvény eddig csak gondot okozott: megalázó ítéleteket, milliárdos kártérítési kötelezettséget, állandó célpontot a politikai kritika számára. Teljes joggal merül fel a kérdés az olvasóban: mi szükség volt minderre? Miért kellett a „fülkeforradalom és szabadságharc” során ezt a frontot is megnyitnia kormánynak, és az istennek se hátrálni egy tapodtat sem? Hivatalos és félhivatalos indoklásból van bőven: előző posztunkban foglalkoztunk az ún. „bizniszegyházak” visszaszorítására és az ún. „történelmi” egyházak megfelelő védelmére és a szekták, kisegyházak visszaszorítására vonatkozó indokokkal. Most azt vizsgáljuk meg, hogy az ún. világvallások reprezentatív egyházainak elismerése elegendő-e más egyházak elismerésének elutasítására, és feltesszük azt a kérdést, hogy a kormány által tervezett törvénymódosítással megelőzhetők-e a jövőbeli ítéletek.

1. „Világvallások”

A törvény hatályba lépése után, 2012. februárjában a parlament az eredetileg elismert 14 egyház mellett továbbiakat is elismert a parlament. A döntést megelőző bizottsági vita során hangzott el az az érv a kormánypárti képviselők szájából, hogy ezzel az újabb elismerési körrel a világvallások képviselete az elismert egyházak között biztosítva lesz, tekintettel arra, hogy buddhista és muszlim közösségeket is elismertek egyházként. (Ezzel az indoklással 66 egyház bejegyzési kérelmét nem támogatta a parlamenti bizottság.)

Az érvelés számos sebből vérzik. Először, a világvallás nem egy határozott kategória: azokat a vallásokat soroljuk ide, amelyek a világon a legtöbb hívőt számlálják. De nem meghatározott sem a világvallások száma, sem az a hívői létszám, ami alapján egy vallást a világvallások körébe sorolhatnánk. Pontos hívői létszámot nem is tudnánk mondani, hiszen a vallási hovatartozás személyes adat, és a magánszférát tiszteletben tartó államok ilyen adatot nem gyűjthetnek.

Másodszor, az egyes világvallások és az egyes egyházak köre nem fedi egymást: vallás és egyház nem ugyanaz. A kereszténységet ugyebár számos egyház képviseli, akárcsak a buddhizmust számos vallási közösség tartja a sajátjának. Az egyes vallások egyházai időnként véres háborút vívnak egymással, lásd a harmincéves háborút, vagy a síiták és szunniták ellentétét, máskor meg békésen élnek egymás mellett. A kérdés mármost az, hogy egy parlament milyen alapon szelektál akár csak a világvallások képviselői között: milyen alapon dönti el egy vallásról, hogy melyik egyház az autentikus képviselője – vagy egy egyházról, hogy autentikusan képvisel-e egy bizonyos vallást; és mi a helyzet azokkal a vallásokkal, ahol az autentikus képviselet problémája fel sem merül? Az állam, a parlament itt csak rossz döntést hozhat: hitelvi kérdésekben állást foglalva önkényesen szelektál. Megjegyzem, ha komolyan vette volna a parlament ezt az érvet, akkor világvallásonként egy egyházat elég lett volna elismernie. Nem véletlen, hogy azon egyházak közt, amelyek az egyháztörvény ellen bírósági eljárást kezdeményeztek éppúgy találunk zsidó közösségeket, mint buddhistákat és keresztényeket.

2. Újabb ítéletek megelőzése

 Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy a magyar egyháztörvénnyel a magyar állam nem tette eleget a semlegesség követelményének. A törvény azzal sérti az Európai Emberi Jogi Egyezmény által garantált egyesülési szabadságot (11. cikk) a lelkiismereti szabadsággal (9. cikk) összefüggésben azzal, hogy a vallási közösségeket teljes mértékben megfosztották egyházi státuszuktól kevésbé szigorú intézkedések igénybevétele helyett, hogy egy politika által befolyásolt újra nyilvántartásba vételi eljárást vezettek be, amelynek indokoltsága önmagában is kétségeket ébreszt, és hogy a kérelmezők a bevett egyházakhoz képest eltérő bánásmódban részesülnek, nemcsak az együttműködés terén, hanem a hitélet célját szolgáló juttatásokat illetően is, és ezeket sem egyenként, sem összességükben nem támasztotta alá „nyomós társadalmi szükséglet”.

Világos: ha a kormány el akarja kerülni a hasonló megalázó ítéleteket, olyan törvényt kell alkotni, amely mentes a kifogásolt elemektől. A kormánynak a tavaly ősszel nyilvánosságra hozott törvénymódosítási javaslata, ami aztán a parlamenti szavazáson elbukott, a három kifogásolt elemből azonban csak egyet orvosolt volna: az egyházi elismerés jogot bírósági regisztrációval váltaná fel. Ám a módosítás eredményeképpen már nem kettő, hanem három különböző, eltérő jogosítványokkal definiált egyházi státusz jönne létre, és továbbra is a kormány, illetve a parlament politikai döntésétől függene az, hogy az állam mely egyházakkal működik együtt – mely egyházakat finanszírozza és milyen mértékben – a közfeladatok ellátásában. Továbbá nem orvosolná azoknak az egyházaknak a jogsérelmeit, amelyeket a hatályos egyháztörvénnyel a magyar állam megfosztott elismert és törvényes jogállásuktól. Míg a jelenleg elismert egyházak automatikusan a legmagasabb rangú, legtöbb kiváltságot élvező státuszba kerülnének, minden más jogfosztott egyház csak társadalmi elfogadottságának és beágyazottságának biztosított jogállást szerezhetné meg. Egy ilyen törvénymódosítás, ha netán át is erőszakolná a kormány a parlamenten, biztosan nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket.

Ezek az indokok sem egyenként, sem együttesen nem indokolták az új egyháztörvény megalkotását és ráerőszakolását az országra. A hatályos törvény vagy alkalmatlan, vagy illegitim vagy a fenti célokat tökéletlenül valósítja meg. Ha érveinkkel egyetért, és Ön is úgy látja, hogy indok a hatályos egyházszabályozás fenntartására, írja alá petíciónkat, és követeljen Ön is egy olyan egyháztörvényt, ami helyes indokok alapul. Javaslatunkat egy megfelelő egyháztörvény kidolgozására itt olvashatja el. Röviden, 12 pontban is összefoglaltuk, hogy milyen elvek mellett volna elfogadható egy egyházszabályozás.

Hegyi Szabolcs

lelkiismereti szabadság programvezető

 Photo credit: VinothChandar via VisualHunt / CC BY