Hogyan fosszunk meg egy idős embert a szabadságától?

Idősödő, hányattatott sorsú és szociális otthonban élő hölgy ügyfelünket két éve akarja gondnokság alá helyeztetni a gyámhivatal – egyértelműen a szociális otthon fellépése miatt. Ép értelmű, 8 éve minden pszichiátriai tünettől dokumentáltan mentes, ezért elsődlegesen a cselekvőképesség teljes korlátozására irányuló kereset elutasítását, másodlagosan az egyéni autonóm cselekvési szabadságot nem korlátozó támogatott döntéshozatalt kértünk számára. Első fokon két hete hirdetett ítéletet a bíróság.

Annak ellenére, hogy a a pszichiátriai tankönyvekben fellelhető tudástól a szociális otthon házirendjéig minden érvet bevetettünk, amit csak lehetett, az ítélet olyan lett, mintha ügyvédünk és ügyfelünk meg sem jelent volna a tárgyalóteremben. Az ítélet nem azért pocsék, mert vesztettünk, hanem azért, mert a bíróság érvelés helyett spekulációra hagyatkozott, és egyszerűen ignorálta – nem pedig vitatta – az alperes érveit. Sok rossz ítéletet láttunk már, de ez kiemelkedik a tömegből.

Hogyan bizonyítsuk valakiről, hogy skizofrén, ha nincsenek tünetei? 

A perben központi kérdés volt ügyfelünk pszichiátriai státusa. Az eljárásban két igazságügyi pszichiátriai szakvélemény készült. Az első szakvéleményt a bíróság nem fogadta el, ugyanis formai hibás és ellentmondásos volt, ezért értékelhetetlennek bizonyult. A második szakvélemény helybenhagyta ügyfelünk diagnózisát (skizoaffektív zavar), ugyanakkor továbbra is hiányos maradt. Ennek a szakvéleménynek az alábbi hibái voltak:

• A szakértői vélemény egyetlen olyan tünetet sem tartalmazott, amely minimálisan elvárható ahhoz, hogy a skizoaffektív zavar diagnózisát fel lehessen állítani. A diagnosztikus szakkönyvek (DSM-V és BNO-10) hosszan sorolják a szükséges tüneteket, de ezek közül ügyfelünknél egyetlenegyet sem állapítottak meg. Sőt, a szakvélemény megállapította, hogy ügyfelünknek 8 éve bizonyítottan semmilyen pszichiátriai tünete nem volt. A szakértő a meghallgatás során önmagának ellentmondóan nyilatkozott, és még zavarosabbá tette a diagnózist. “Ha meg akarjuk határozni a diagnózist”, mondta, “akkor az az F-25 8-as kategória lenne” (egyéb skizoaffektív zavar). Majd így folytatja: “a skizofrénia csoporton belül megkülönböztethető csoport, amihez szélsőséges hangulatzavar tünetei is társulnak a skizofrén tünetekhez”. Néhány sorral lejjebb: “Mint mondtam, szélsőséges hangulati elemek nincsenek. Pozitív tünetek – főleg gyógyszer mellett – sem észlelhetők. Azért írtam azt, hogy szélsőséges hangulati elemek merülnek fel az alperesnél, mert a skizoaffektív zavart így lehet magyarul leírni.”
• A diagnózis természetesen nem elég annak bizonyítására, hogy valakinek a belátási képessége csökkent. Ehhez részletesen be kell bizonyítani, hogy az élet mely területein miért nem rendelkezhet valaki önállóan. Nos, a bíróság 8 területen korlátozta ügyfelünk cselekvőképességét, de az indoklás mindössze annyi volt, hogy az ő belátási képessége “az élet bizonyos területein korlátozott”.
• A szakvélemény szerint – és az ítélet szerint is – ügyfelünk közömbös, saját dolgaival nem törődő, sodródó ember. Igaz, hogy a hölgy halk és visszafogott típus, ugyanakkor nem volt világos számunkra, hogyan lehet valakit a saját dolgai iránti közömbösséggel vádolni, aki ügyvédet szerzett magának, az ügyéhez új és új bizonyítékokat és támogatókat keresett, minden esetben pontosan megjelent a tárgyaláson, és még pszichoterápiára is elment az eljárás kedvéért.
• Ügyfelünk befelé fordulásának a bíróság nagy jelentőséget tulajdonított, de mikor szóvá tettük, hogy a szakértőnek meg kellett volna vizsgálnia – tankönyv szerint is – a gyógyszerek esetleges mellékhatásait, felvetésünket elutasították. Pedig a szedett gyógyszerek mellékhatásai között az apátia, a depresszió, a kiüresedés, a közömbösség előkelő helyen voltak felsorolva. Amikor a tárgyaláson a szakértőt szembesítettük a kérdéssel, kijelentette, hogy nem tudja, milyen gyógyszert szed ügyfelünk, de ő látta volna, ha ezeknek bármilyen mellékhatása lett volna.

Mindent egybevetve a bíróság a szakvéleményt aggálytalannak fogadta el, és bizonyítottnak vette, hogy ügyfelünk skizoaffektív zavarban szenved. 

Hogyan csináljunk pszichiátriai beteget a szegény, intézetben élő emberből?

 Mind a szakértői véleményben, mind pedig az ítéletben úgy tekintettek ügyfelünk szegénységére és állítólagos különc viselkedésére, mintha ennek jelentősége lenne abban, hogy gondnokság alá kell-e helyezni. Például komoly kérdést jelentett, hogy ügyfelünk visszamegy-e este 22 óráig az otthonba, vagy késik valamennyit. Ugyanilyen fontos kérdés volt, hogy bevisz-e néha egy-egy üveg sört. Ezek a kérdések akkor is nagyon fontosak maradtak, amikor elővettük az intézmény házirendejét, és annak alapján bizonyítottuk, hogy 23 óráig szabadon lehet ki-be járni az intéményben, és alkoholt minden gond nélkül lehet bevinni, tehát olyan viselkedést tekintenek szabálysértésnek, amely a házirend szerint szabályos. Egyébként is elfogadhatatlan, hogy egy házi rend kisebb fokú megsértését a cselekvőképesség, egyéni autonómia korlátozásával szankcionálják. A cselekvőképesség korlátozása egy végső eszköz az egyén védelmében, ha már más nem működik, nem pedig egy büntetési módszer a kissé hóbortos intézményi lakóknak. 

Hogyan fosszunk meg valakit a cselekvőképességétől spekulációk alapján? 

Ügyfelünk támogatott döntéshozatalt kért, és határozottan ellenezte a gondnokság alá helyezést. Mivel pszichiátriai tünetei nem voltak, a bíróság ítéletében a jövőre vonatkozó aggodalmaknak kiemelt jelentősége lett. Voltaképpen ügyfelünk jövőbeli vélelmezett viselkedése indokolta a döntést. Az ellentmondásra az ítélet is felhívja a figyelmet: 

Mi az a támogatott döntéshozatal? Egy új jogi megoldás, ami lehetővé teszi, hogy fogyatékos személyek úgy kapjank segítséget döntéshozatalukban, hogy nem korlátozzák a cselekvőképességüket, és ezért nem kerülnek kiszolgáltott helyzetbe. A támogatott döntéshozatal intézményét az új polgári törvénykönyv vezette be 2014-ben. Bővebb információ itt található róla.

“Tény, hogy a gondnokság alá helyezés preventív célt nem szolgálhat. Jelen esetben azonban az alperes éveken át tartó hajléktalan életmódja után intézményi keretek között védve van, az életvitele azt mutatja, hogy intézményi keretek közötti elhelyezése szükséges, kontroll alatt kell állnia…”

Mindenekelőtt: az ügyfél egy napig nem volt hajléktalan. Szegény ember, akiről a szociális ellátórendszer gondoskodik. A nyilvánvalóan téves állítások mellett számtalan spekuláció is idézhető az ítéletből: “Nem valószínű, hogy felkeresné a részére kirendelt támogatót.” (Idézet az igazságügyi szakvéleményéből, amelyet a bíróság mint “aggálytalant teljes körűen elfogadott” [Ítélet, 6. oldal]; “…jelen pillanatban intézményi keretek között szedi a gyógyszereit, de amennyiben onnan kikerülne, akkor nem lehet tudni, hogy az alperes milyen állapotba kerülne. (Ítélet, 7. oldal)”; “A rendelkezésre álló iratokból arra lehet következtetni, hogy az alperes betegségbelátásának hiánya miatt önállóan nem szedné a gyógyszereit, ezért irányításra, felügyeletre szorul ezen a téren.”; “…megfelelő döntést nem tudna hozni…” (Ítélet, 7. oldal); “…hajléktalanná válhat…” (Ítélet, 7. oldal); “…sodródhat…” (Ítélet, 7. oldal). Az smafu, hogy önkéntesen jár terápiára, illetve a szakértő és az ápolószemélyzet által sem vitatottan szedi a gyógyszereit. 

Hogyan vegyük el valakinek a cselekvőképesség azért, hogy intézetbe zárjuk?

Az ügy igazi tétje valójában az volt, hogy ügyfelünket akarata ellenére átszállíthatják-e a kisvárosi otthonból egy onnan 200 km-re fekvő pszichiátriai intézetbe. A szociális otthon már a gyámhivatal megkeresésékor alig burkoltan célozgatott arra, hogy felmerülhet a pszichiátriai intézetben történő elhelyezés szükségessége. Sajnos a gondnokságot nagyon gyakran arra használják, hogy idős embereket akaratuk ellenére intézetekbe zárjanak, és ebben az esetben is ez volt a cél. A bíróság előtt többször elmondtuk, hogy még ha ügyfelünknek segítségre is van szüksége az élet egyes területein, ez nem indokolja, hogy mért kellene megfosztani őt attól a jogától, hogy szabadon rendelkezzen lakóhelyéről. A bíróság azonban ezt az érvünket is teljesen figyelmen kívül hagyta, és ítéletében korlátozta ügyfelünknek azt a jogát, hogy bentlakásos ellátását igényeljen, vagyis felhatalmazta leendő gondnokát arra, hogy oda vigye őt, ahová csak akarja. 

Természetesen fellebbeztünk.

 Hüttl Tivadar és Verdes Tamás

A kép forrása: http://compfight.com/