Korábbi bejegyzésünkben egy fiatal izomsorvadással küzdő nő történetét meséltük el, aki házi ápoláshoz szeretett volna igazolást kérni háziorvosától. A háziorvos azonban ahelyett, hogy segített volna neki, a gyámhatósághoz fordult, és kérte gondnokság alá helyezését annak érdekében, hogy akarata ellenére is intézetbe utalják. A TASZ Esztert képviselte az ügyben, a családtagokkal nem volt kapcsolatunk. Eszter édasanyja megkeresett minket cikkünk megjelenése után, az ő hozzájárulásával meséljük el újra a történetet, az ő szemszögéből.
Mikor mi találkoztunk vele, noha mi ezzel nem voltunk tisztában, Eszter már haldoklott, kevés ideje maradt hátra, az ügynek voltaképpen az volt a tétje, hogy hol fogja tölteni utolsó évét, hónapjait. Az édesanya már közel 20 éve egyedül gondoskodott a lányáról, egyszerűen már nem bírta tovább, rettenetesen fáradt volt, ezért szerette volna, ha Eszter intézetbe kerül. A közelmúltban idegösszeomlást kapott, pszichiátrián is kezelték, mi erről nem tudtunk.
Korábban sokszor és sokféleképpen próbáltak bentlakásos vagy otthoni ellátást találni számára, de azok annyira rossz minőségűek voltak, hogy Eszter rendre hazajött, vagy eleve igénybe sem vette a szolgáltatásokat. Ami elfogadható minőségű volt, azért havonta 100-150 ezer forintot kellett volna fizetni, ezt nem engedhették meg maguknak.
Édesanyja úgy tervezte, hogy ha eljön az ideje, hazahozza, hogy otthon haljon meg, de Eszter félt attól, hogy ez mégsem sikerül, és a kórházban éri a halál. Ezért nem volt hajlandó elhagyni a házat. Egy alkalommal a mentőkkel akarták elvitetni, egy kórház krónikus fekvő osztálya ugyanis fogadta volna. Mivel cselekvőképes volt, és mindvégig beszámítható állapotban volt, a mentők akarata ellenére nem vihették el, noha két órán keresztül győzködték.
Az anya végül úgy döntött, hogy jogi eszközökhöz folyamodik, és cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezteti Esztert, hiszen így lehetősége lett volna rá, hogy a lányát akarata ellenére is intézetbe vitethesse. Saját maga azonban nem akarta megindítani az eljárást, ezért beszélt a háziorvossal, hiszen tudta, hogy Eszter hamarosan meglátogatja őt, és kéri tőle az igazolást azért, hogy otthoni ápolásra való jogosultságot szerezzen. A háziorvos pedig az anya kérésére tette azt, amit tett: kérte a gyámhatóságtól Eszter gondnokság alá helyezését.
A történetet innen már ismerjük. Az eljárás megindult, a TASZ elvállalta Eszter képviseletét, de mire peres szakaszba ért volna az ügy, ügyfelünk meghalt.
Senki nem ítélheti el az édesanyját, senki nem tudja ugyanis elképzelni, milyen kilátástalan lehetett a helyzete. Sokan még ezt a 20 évet sem csinálták volna végig. Az orvos eljárása azonban védhetetlen. Ő ugyanis csak a hozzá forduló betegnek tartozik felelősséggel, és amit tett, az a betege bizalmával való visszaélés, voltaképpen átverte őt.
A gondnokság ebben az esetben is csak eszköz volt annak érdekében, hogy egy cselekvőképes, tudata teljes birtokában lévő ember akaratát felülírják, és intézetbe kényszerítsék. Ha tudtuk volna, hogy egy ilyen családi dráma is áll az általunk vállalt ügy hátterében, semmit nem változtatott volna, akkor is elvállaltuk volna az ügyet.
Eszter otthon volt édesanyjával, amikor elveszítette az eszméletét, és végül is ez volt az egyetlen kívánsága. Ez van ott a cselekvőképesség absztrakt jogi fogalma mögött.
Verdes Tamás
A kép forrása: http://compfight.com/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.