“Fel se néz, csak mondja, hogy vegyek mély levegőt”

A mentális zavarokkal élő személyek a magyar társadalom egyik leginkább kiszolgáltatott, vaskos rétegét képezik. Kevés igazi segítségre számíthatnak, és ki vannak téve a megbélyegzés és a kirekesztés veszélyének is. Bálint naplója ebbe a világba ad betekintést.

Magyarország Európa egyik legszomorúbb, a világ egyik leginkább boldogtalan országa. A lakosság közel 10 százaléka saját véleménye szerint depressziós vagy más mentális zavarral él, hét százalékunk szed antidepresszánsokat szorongás vagy depresszió miatt, az öngyilkosságra való hajlandóságban pedig európai összevetésben is kiemelkedők vagyunk.

Bálint naplója naponta frissül a Facebookon. A kampány célja, hogy reális képet adjon a mentális zavarokkal élő emberekről és a hazai pszichiátriai ellátórendszerről.

Ennek fényében különösen tragikus, hogy a hatékony és emberséges pszichiátriai ellátórendszer voltaképpen hiányzik. Az országban mintegy száz helyen található járóbeteg-ellátás, illetve közel 50 helyen tudnak kórházi fekvőhelyet biztosítani valamivel több, mint 8000 személynek. Az egyes szolgáltatások között jelentős különbségek vannak, sok helyen a betegek korszerűtlen, leromlott körülmények között juthatnak csak ellátáshoz. Kínzó az orvoshiány: 2010-ben összesen 230 orvos látta el ezeket a betegeket, ezért nagyon sokan egyáltalán nem vagy csak hosszas várakozás után jutnak bármilyen ellátáshoz. Azok, akik végül hozzáférnek valamilyen ellátáshoz, tapasztalataink szerint rendkívül elégedetlenek.

A szakirodalom és a saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy a betegek közül nagyon sokan szembesülnek azzal, hogy az ellátórendszerben visszaélnek kiszolgáltatottságukkal, emberi szükségleteiket és érzékenységüket nem veszik figyelembe, megalázóan és lekezően beszélnek velük, miközben legtöbbjük számára a szinte kizárólagosan gyógyszeres terápia lehetősége adott. 

A mentális zavarokkal élő magyar állampolgárok legtöbbje ezen az ellátórendszeren kívül igyekszik leélni az életét. Bizalmatlan vele, és – ha járt már belül – sokszor nagyon rossz emlékeket ápol róla, igyekszik elkerülni az újabb találkozást. Ugyanakkor titkolnia is kell betegségét, ugyanis okkal fél attól, hogy a társadalom megveti és kiközösíti magából. Annak ellenére, hogy minden tizedik magyar állampolgár valamilyen mentális zavarral él, a sajtó és a közvélekedés sokszor csak a kést rejtegető potenciális gyilkost látja bennük. 

A valóság persze egészen más. A legtöbben segítségre szoruló, emberi kapcsolataikat veszélyben látó, egyik-napról a másikra élő emberek. Jottányit sem veszélyesebbek az átlagpolgárnál, sokkal inkább kiszolgáltatottak és sebezhetők. Bálint naplója egy ilyen sebezhető ember mindennapjaiba ad betekintést, és megmutatja azokat a dilemmákat, amikkel egy teljesen átlagos, de már diagnózist kapott személy szembesülhet. 

Verdes Tamás