„Amit látunk, az csak a jéghegy csúcsa”

Úgy tűnik, hogy az elmúlt évek HIV járványügyi adatai elérték azt a kritikus szintet, hogy a szakmai döntésformálók is felismerték: nagyobb a baj, mint amit érzékelünk. Decemberben megtartotta alakuló ülését a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport és elkészült a Nemzeti HIV/AIDS Szakpolitikai Program tervezete. Hatékony és innovatív prevenciós eszközök állnak rendelkezésünkre, ha akarjuk, a HIV-járvány megállítható.

A címben szereplő mondat a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport (NAM) alakuló ülésén hangzott el, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) egy munkatársa jellemezte így a magyarországi járványügyi adatok alakulását. A jéghegy csúcsa a hivatalosan regisztrált adatokat, azaz a járvány magyarországi 1985-ös megjelenése óta diagnosztizált HIV-fertőzéseket, az AIDS megbetegedéseket, valamint az AIDS következtében elhunytak számát jelenti. Ezek voltak jó ideig azok a számok, amelyek alapján az aktuális egészségügyi kormányzat illetve a szakértők is folyamatosan arról beszéltek, hogy a magyarországi járvány kedvezően alakul. Kevés az esetszám és a néhány száz beteg ellátása európai színvonalon történik, a gyógyszeres kezelés pedig minden érvényes biztosítással rendelkező számára ingyenesen elérhető.

Kísért a múlt - „Az AIDS megöl”

A 80-as évek végén, 90-es évek elején még voltak prevenciós kampányok, amelyek kialakítottak egyfajta HIV/AIDS-szel kapcsolatos tudást és tudatosságot a társadalomban. Sajnos, a korai prevenciós programok egyik eszköze a félelemkeltés volt, az AIDS=halál társítás még mai napig él a társadalomban. E mellett a korai kampányok egyik fókusza a járvány által leginkább érintett csoportokra, a meleg férfiakra koncentrált, ezzel még inkább megbélyegezve az egyébként is sérülékeny csoportok tagjait és hamis biztonság érzetet keltve a többségi társadalomban.

Prevenciós programokat - elhanyagolható állami támogatással - szinte csak azok a civil szervezetek működtettek éveken keresztül, akik célcsoportjai a klasszikus besorolás szerint HIV-szempontjából nagyobb kockázatnak voltak kitéve. A többségi társadalom szinte csak december 1-jén a Nemzetközi AIDS Világnapon hallott a HIV-ről, akkor is szűkös tudósításokat, amelyeknek mindig sikerült még jobban eloszlatniuk a társadalom éberségét, hiszen mindegyik riportban a „melegek és biszexuális férfiak” jelentek meg csupán, mint a HIV szempontjából veszélyeztetett csoport.

Ami kevés HIV/AIDS-szel kapcsolatos tudás mára megmaradt a társadalomban, az elavult információkon alapul. 

A struccpolitika évtizede

A 90-es évek közepén megjelenő hatékony gyógyszeres kezelés aztán végképp lecsökkentette mind a társadalmi, mind az egészségpolitikai érdeklődést a HIV-iránt. A lassú esetszám emelkedésre - amely a 2000-es évek második felétől egyre nagyobb ütemben már az évi 30-40 százalékot is elérte - még mindig legyintettek a döntéshozók és a szakemberek egy része is. Meg is tehették, hiszen elég volt a tudósításokba beemelni az afrikai vagy a tőlünk keletre, a volt szovjet tagállamokban tomboló járványt és rögtön meg is nyugodhatott mindenki: nálunk tényleg nincs baj, évente 60-70 új esetet találnak, a számok nem mutattak különösebb emelkedést.

Bár a célban, a helyzet stabilitásának megőrzésében mindenki egyetértett, az állam, a mindenkori kormány fokozatosan kivonult a HIV-prevencióból, először hagyta, hogy éveken át látszatként működjön a nemzeti koordinációs testület, tétlenül szemlélte, hogy a stratégiai célkitűzésekből szinte semmi nem valósul meg, majd amikor lejárt az első Nemzeti AIDS Stratégia, nem sikerült újat készítenie. Végül megszüntette a Nemzeti AIDS Bizottságot is, 2012-ben pedig „elfelejtett” HIV-prevenciós pályázatot kiírni a civil szervezetek részére. A fiatalokat pedig teljesen magukra hagyták. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet kutatása szerint bár a fiatalok egészen korán létesítik első szexuális kapcsolatukat, a HIV-ről, illetve a szexuális úton terjedő fertőzésekről csak nagyon keveset tudnak.

A jéghegy csúcsa

Aztán megtörtént az, amivel néhány szakember és főleg a civilek, az egészségügyi kormányzat szerint „riogattak”. Az új esetek száma stabil növekedés után 5 év alatt megduplázódott. 2012-ben már 200 fölé emelkedett az újonnan diagnosztizált HIV-fertőzések száma, és ami még aggasztóbb jelenség, hogy szintén megduplázódott az AIDS megbetegedések száma. A HIV-fertőzés évekig, de akár évtizedekig is lappang, nem okoz semmilyen jellemző tünetet. Gyógyszeres kezelés hiányában azonban mindig kialakul az AIDS állapot, amelynek azonban már jellemző tünetei vannak, súlyos fertőzések vagy daganatos megbetegedések. Az AIDS stádiumban diagnosztizált betegek növekvő száma, illetve magas hányaduk a HIV-fertőzések számához viszonyítva azt jelenti, hogy jelentős azoknak a száma, akik nem ismerik a HIV-státuszukat.

Ugyanakkor mindenki tudja, hogy a Titanic tragikus sorsáért sem a jéghegy vízszint feletti része, hanem a mélyben meghúzódó, nem látható hatalmas jégtömeg volt a felelős. Sajnos, a magyarországi HIV-járvány kritikus pontját szintén – a legoptimistább becslések szerint is – az az 50-60 százaléknyi diagnosztizálatlan eset adja, amit jelenleg még sem az egészségügy, sem a járványügy nem ismer. A nemzetközi szakirodalom pedig egyértelműen arról ír már évek óta, hogy Nyugat-Európában, ahol a nem diagnosztizált estek aránya csupán 20 százalék, az új fertőzések döntő hányadát, 4-ből 3 esetet a státuszukat nem ismerő HIV-vel élők okozzák. Ennek oka az, hogy az időben diagnosztizált és sikeresen kezelt HIV-vel élők vírusszáma mérhetetlen szint alá csökken, ezért a fertőzőképességük is megszűnik. Ezzel szemben a diagnosztizálatlan HIV-vel élőknek, főleg a fertőzés korai stádiumában akár milliós vírusszámuk is lehet, ami a még biztonságosnak tartott orális szex esetén is jelentős kockázatot jelenthet.

Korai diagnózis és optimális kezelés – megoldás a járvány leküzdésére

Van tehát egy „jéghegyünk”, amelynek a látható része is nagyra nőtt az elmúlt években, azt pedig senki nem tudja, hogy mekkora, egyelőre nem látható „tömeggel” van a felszín alatt dolgunk. A most elkészült szakpolitikai program lényegesen modernebb és haladóbb, mint az elődje, a Nemzeti AIDS Stratégia. Olyan, külföldön már évek óta használt és eredményes prevenciós módszerekről, illetve szűrési technikákról is említést tesz, amelyeket eddig nálunk - számomra érthetetlen okok miatt - sikeresen agyonhallgatott a szakma. Ma már rendelkezésre állnak 99.9 százalékos biztonsággal működő gyorstesztek, amelyek negyedóra alatt, akár nyálmintából is képesek eredményt adni, mégsem használják őket az egészségügyben, illetve a szűrőállomásokon. Időnként egy-két kampányszerű szűrés alkalmával, például a Szigeten találkozhatunk gyors teszttel, de a gyakorlat sajnos még mindig túl medikalizált és akár heteket is várhatunk egy eredményre.

Azt is tudjuk, hogy az antiretrovirális kezelés (ARV), amellett, hogy megakadályozza az AIDS stádium kialakulását és hosszú, teljes értékű életet biztosít a HIV-vel élők számára, jelentősen csökkenti a HIV-fertőzés átadásának kockázatát is. A 2008-ban kiadott svájci ajánlások alapjait képező kutatás 96 százalékos hatékonyságot mutatott ki, azóta is azt bizonyítja a gyakorlat, hogy a sikeresen kezelt, méréshatár alatti vírusszámmal rendelkező HIV-vel élők nem fertőznek szexuális úton. Ugyanez az adat, óvszerhasználat esetén 85 százalék, az ARV-ről mint prevenciós eszközről (TasP) mégis alig hallani. Az ARV-t nem csak HIV-vel élők, de a fertőzés kockázatának kitett emberek is használhatják, poszt-expozíciós profilaxisként (PEP). Nálunk azonban kizárólag az egészségügyben balesetet szenvedő és fertőzésveszélynek kitett dolgozók számára érhető el a PEP, pedig hatékonysága a lehetséges fertőzéstől eltelt idő függvényében akár 100 százalékos is lehet. A pre-expozíciós profilaxis (PrEP), azaz a megelőzésként szedett ARV terápiáról említés szintén hallhattunk, pedig az USA-ban már biztosítók is fedezik a költségeit. Az iPreX kutatás szerint 99 százalékos hatékonyságú PrEP-et a közvélekedéssel szemben, nem a kockázatos szexuális életet élők, hanem az eltérő HIV-státuszú párok illetve a baleseti sebészeten dolgozó ápolók veszik igénybe.

Ezeknek az innovatív prevenciós eszközöknek a bevezetése nem csupán pénz kérdése. A gyors tesztek, a PEP/PrEP bevezetéséhez, a kezelés mint prevenció széles körben való alkalmazásához szemléletváltásra és képzésre van szükség, egyrészt az egészségügyi szakmában, másrészt a prevenciós szakembereknél. Emellett folyamatos ismeretterjesztés és tudatosságnövelés is elengedhetetlen a lakosság egésze, különösen a sérülékeny csoportok tagjai részére.

Adott tehát egy ambiciózus szakpolitikai programtervezet, már csak az a kérdés, hogy lesz-e hozzá politikai akarat és szakmai támogatás, illetve a megvalósítás mellé rendelnek-e megfelelő humán és pénzügyi forrásokat, vagy mi is az elsüllyeszthetetlen Titanic sorsára jutunk.

Bagyinszky Ferenc - HIV/AIDS programvezető