A melegjogi mozgalom mumusa

Miért nincs az LMBT+ szervezetek napirendjén a közösséget érintő egyik legsúlyosabb egészségügyi probléma a HIV? A szolidaritás hiánya az oka, vagy a megbélyegzéstől való félelem? Vagy csak a társadalom egészére jellemző AIDS-fóbiáról van szó?

Magyarországon, ha a HIV-ről hallunk, legtöbb embernek a melegek mint a fertőzés szempontjából leginkább veszélyeztetett csoport jutnak az eszébe. Bár a világjárvány adatai azt mutatják, hogy a HIV fő terjedési módja a heteroszexuális kontakt, sőt a nők jóval sérülékenyebbek mint a férfiak, a nyugati világban - beleértve Magyarországot is - mégis az MSM-csoportban van jelen koncentráltan a fertőzés. Logikusnak tűnhet az a következtetés, hogy az LMBT+ szervezetek és találkozók, ha nem is központi témaként, de foglalkozzanak a HIV-kérdéssel. A valóságban azonban a HIV alig jelenik meg az egyenlő jogokért, az azonos nemű párok házasságáért vagy az örökbefogadásért küzdő szervezetek és konferenciák napirendjén.

MSM: járványügyben használt terminus, jelentése „melegek és más férfiak, aki férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot

Idén augusztusban a belgiumi Antwerpenben idén harmadszorra rendezték a World Outgames-t, az LMBT+ közösségek olimpiájának számító sportrendezvényét. Az előző két eseményhez hasonlóan, a sportversenyek mellett kulturális események és egy emberi jogi konferencia is része volt a rendezvénynek. A "From safe harbours to equality", azaz "Biztonságos kikötőkből az egyenlőség felé" címmel rendezett konferencián az előző évek pozitív témai, mint a azonos neműek házasság és az örökbefogadás helyett idén szomorúbb aktualitások kaptak főszerepet. A nyíltan homofób oroszországi törvények, illetve a homoszexualitást börtön vagy akár halálbüntetéssel fenyegető afrikai országokban kialakult helyzet miatti LMBT+ specifikus migráció volt az egyik legfontosabb, szinte minden panelban visszatérő téma.

Bár a világ különböző részein élő LMBT+ közösségek jogai és életminősége területén óriásiak az eltérések, van egy közös pont. Akár a nyugat-európai demokráciák teljes jogegyenlősében élő, akár az oroszországi neonácik által üldözött és megkínzott LMBT+ közösségekről legyen szó, úgy látszik nem szívesen beszélnek, vagy legalábbis nem szívesen azonosulnak a HIV/AIDS kérdéssel, tágabb értelemben pedig az egészség kérdéskörével.

Az elzárkózás a HIV-kérdéstől bizonyos szempontból érthető. Amikor a járvány a 80-as évek elején elkezdődött és még nem tudták, hogy a HIV (HIV=human immunodeficiency virus, azaz emberi immunhiányt okozó vírus) okozza, először azt hitték, hogy kizárólag a melegeket érintő betegségről van szó. Ennek oka az volt, hogy San Francisco és New York meleg közösségeiben sorra betegedtek és haltak meg különböző fertőzésekben vagy daganatos megbetegedésben fiatal és középkorú férfiak, akiknél valamilyen megmagyarázhatatlan immunhiány állt a halálozások hátterében. Az AIDS első elnevezése, a "gay-related immune-deficiency" azaz "melegekkel összefüggő immunhiány" is erre utalt. Hamarosan kiderült azonban, hogy nem csak meleg férfiakat, hanem heteroszexuálisokat, nőket és gyerekeket is érinthet ez a betegség, és a vírus felfedezése után egyértelművé vált, hogy egy vér útján vagy testnedvekkel (hüvelyváladék, ondó, anyatej) terjedő vírusról van szó, amely nem válogat nem vagy szexuális orientáció szerint és nem érdekli sem az egyén kora vagy társadalmi helyezte.

A HIV-aktivizmus korai szakaszában jelentős szerepe volt az LMBT+ közösségeknek. A közösség tagjai, főként a leszbikus nők ápolták, gondozták, majd temették el a meleg férfiak majdnem egy teljes generációját a HIV-járvány első évtizedében. Az LMBT+ szervezetek voltak, akik folyamatos demonstrációkkal nyomást gyakoroltak az amerikai és más nyugati kormányokra, hogy fejlesszenek gyógyszereket a kór leküzdésére és a már fertőzöttek mielőbb részt vehessenek a gyógyszerkísérletekben, hogy esélyt kapjanak a túlélésre. Az ő kezdeti aktivizmusuk eredménye az, hogy ma már az AIDS nem egy halálos ítélet, hanem a rendelkezésre álló gyógyszeres terápiának köszönhetően egy a cukorbetegséghez hasonlítható, megfelelő odafigyeléssel és gyógyszerszedéssel jól karbantartható állapottá vált.

Az LMBT+ mozgalom jelképének számító szivárvány zászló hagyományosan 6 színből áll. A szivárvány zászló egyik változataként, a közösség AIDS-ben elhunyt tagjait szimbolizáló fekete sáv került a zászló aljára.

Az LMBT+ közösségek kulcsfontosságúak voltak a megelőzésben is, az első prevenciós kampányok, az óvszer használatának propagálása szintén tőlük indult ki, később az állami támogatással szervezett prevenciós programok is főleg az MSM-közösséget vagy más, a megelőzés szempontjából kulcsfontosságú közösségeket (injektáló szerhasználók, szexmunkások) céloztak meg. Az általános lakosságnak szóló kampányok teljes hiányának egyik eredménye az lett, hogy a sokan mai napig a „melegek” betegségének tartják a HIV-fertőzést és nem gondolják magukat veszélyeztetettnek. Ennek éppen az ellenkezője figyelhető meg például Afrikában, ahol a járvány korai időszakában szinte csak heteroszexuális úton terjedt a vírus. Itt a prevenciós kampányokban a heteroszexuális kapcsolatok veszélyére hívják fel a figyelmet, a kiadványokban illetve posztereken heteroszexuális párok szerepelnek, ezért a köztudatban elterjedt az a tévhit, hogy a HIV-et csak heteroszexuális úton lehet elkapni, sok biszexuális férfi például kizárólag női partnereivel használ óvszert, a nőket tekintik potenciális fertőzőforrásnak. Nem meglepő, hogy ma már az afrikai meleg közösségekben is terjed a vírus, egyre nagyobb ütemben.

A korai kampányok egyik mellékterméke a rizikócsoport kifejezés is. A célzottan egy társadalmi csoportnak szánt kampányok kialakították ezt a fogalmat. A rizikócsoport meghatározással több súlyos probléma is van. Egyrészt a csoporthoz való tartozás által definiálja a kockázatot, amely szemben a kockázatos viselkedéssel, nem változtatható meg. A definíció szerint tehát ha valaki egy rizikócsoport tagja, függetlenül a viselkedésétől, fokozott kockázatnak van kitéve. Másrészt, aki nem tartozik a rizikócsoporthoz, vagy nem sorolja oda magát, abban a tévhitben élhet, hogy viselkedésétől függetlenül nincs semmilyen kockázatnak kitéve. Emellett a kifejezés erősen stigmatizál is. A HIV esetén ez pontosan azt jelenti, ami ellen az LMBT+ közösség tiltakozik, a társadalom nagy része a mai napig úgy gondolja, hogy a HIV egyedül a meleg közösségek betegsége és problémája.

A HIV egyfajta mumus az LMBT+ közösségek szemében. A jogegyenlőségért és a társadalmi elfogadottságért való küzdelem közben folyamatosan jelen van egy járvány, amellyel szemben ráadásul a társadalom nagy részének súlyos előítéletei vannak ezért hajlamosak az egész meleg közösséget, tágabb értelemben az LMBT+ közösséget e morális és ideológiai nézetek alapján megítélni. Ennek következtében az egyenlőségért és elfogadásért küzdő LMBT+ közösségekben is elterjedt az a nézet, hogy a HIV egy kisebbség problémája, azoké, akik 30 év prevenciós munkája ellenére megfertőződnek. Álláspontjuk, hogy aki megfertőződött, járjon el rendszeresen az orvoshoz, szedje a gyógyszereit és kutya baja, minek erről beszélni és rossz színben feltüntetni a közösséget, mikor már csak karnyújtásnyira a kívánt cél: az egyenlőség. A HIV-vel élő meleg biszexuális vagy transzneműek tehát hasonló előítéletek és kirekesztés áldozatai lehetnek az LMBT+ közösségen belül, mint az LMBT+ emberek a többségi társadalomban.

Az LMBT+ mozgalom, amennyiben nem foglalkozik súlyának megfelelően a HIV-kérdéssel, magára hagyja a jelenlegi és jövőbeli HIV-vel élő tagjait, akik kirekesztett kisebbség lesznek egy kisebbségen belül. A járvány terjedésének fokozódásához egy ilyen helyzet kiváló táptalajt biztosít. A HIV járvány mögött húzódó társadalmi és pszichológiai problémák feltárásával és kezelésével nem csak a HIV-vel élők, hanem hosszútávon az egész LMBT+ közösség is csak nyerhet. A UNAIDS által kitűzött cél - zéró új HIV-fertőzés, zéró AIDS okozta elhalálozás és zéró diszkrimináció - csak az LMBT+ közösségek felelős és az állam által is elismert és támogatott részvételével valósulhat meg. Nélkülük a HIV-járvány minden tudományos haladás és felfedezés ellenére újra felfokozódik, amelynek jelei már most láthatóak mind a nemzetközi, mind a magyarországi statisztikákon.

Bagyinszky Ferenc - a TASZ HIV/AIDS programvezetője