Hogyan lesz állami gondozott egy csecsemő, miközben vannak szülei

Máté élete első tíz hónapjában négy különböző helyen élt, mire a gyermekvédelem gondoskodásából visszakerülhetett saját családjához. A másodfokon eljáró hatóság megállapította, hogy a családot megfelelő indokok nélkül tették ki traumák sorozatának. Egyedi esetről van szó, vagy rendszerszerű hibáról? Esetleg azért történhetett meg mindez, mert Máté cigánynak született? 

Máté első 10 hónapja

Egy Borsod megyei kistelepülésen élő család 2012. szeptember 27-én született gyermekét, Mátét a kórházból való hazajövetelt követő négy nap múltán a helyi elsőfokú gyámhatóság (a jegyző) kiemelte a családjából, szakkifejezéssel élve ideiglenes hatállyal elhelyezte az apa testvérénél, mivel a gyermek családi jogállása rendezetlen volt. Mivel az apa testvére nem vállalta tovább a néhány napos csecsemő gondozását, felügyeletét, tíz nappal később a gyermeket áthelyezték egy száz kilóméterre lévő gyerekotthonba. Konfliktusok előzték meg a gyerekotthonba való áthelyezést, melyeknek következtében a szülők magukhoz vették a gyermeket az ideiglenes gondozást vállaló testvértől – a hatóság szerint; a testvér nem megfelelően gondoskodott, illetve felügyelet nélkül hagyta a picit – a szülők szerint.

A hatóság valósággal összhangban lévő jogi álláspontja szerint a gyermek családi jogállása rendezetlen volt. Az édesanyja csak gondnokával közösen hozhat jogilag érvényes nyilatkozatot, mert enyhe értelmi fogyatékossága miatt minden ügykörre kiterjedően gondnokság alá helyezte a bíróság. Az apa nem tette meg a gyermek születésének időpontjáig az elismerő nyilatkozatot. A szülők pedig nem házasok. Ugyanakkor az édesapa az anya gondnoka, tehát az apai elismerő nyilatkozat elkészültéig is indokolt lett volna a gyermeket a családjában hagyni.

Az apa nem egészen egy hónappal a fia megszületése után, 2012 októberében megtette az apai elismerő nyilatkozatát, novemberben pedig aziránt folyamodott, hogy a kisfiú visszakerüljön a családjába (Máté ekkor két hónapja a IX. számú gyermekvédelmi otthonban volt).

A gyermekvédelmi rendszer általános jellemzője, hogy a jogalkotó mindenekelőtt a gyermek családban történő ellátására törekszik, és a fő cél a családok megerősítése révén a prevenció: a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése. Ezt célozzák mindenekelőtt a család- és gyermektámogatási ellátások: a pénzbeli és/vagy természetbeni ellátások (rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, kiegészítő és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, óvodáztatási támogatás, gyermektartásdíj megelőzése, otthonteremtési támogatás), valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások  (gyermekjóléti alapellátások: gyermekjóléti szolgálat, gyermekek napközbeni ellátása, gyermekek átmeneti gondozása, gyermekvédelmi szakellátások: otthont nyújtó szakellátások, területi gyermekvédelmi szolgáltatás.) Ha a család- és gyermektámogatási ellátások nem vezetnek eredményre, vagy ilyenekre nem is került sor, hatósági úton azonnal intézkedni kell - akár még a szülő akarata ellenére is- a gyermek családból való kiemelése érdekében. Ez esetekben tehát a gyermek már kifejezetten veszélyhelyzetben van, a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődése a családban már nem, illetve csak rendkívüli odafigyelés mellett biztosítható. A veszélyeztetettség mértékétől függően, az intézkedések a következők: védelembe vétel, családba fogadás, ideiglenes hatályú elhelyezés, átmeneti nevelésbe vétel, tartós nevelésbe vétel, utógondozás elrendelése, utógondozási ellátás elrendelése. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.

A gyámhivatal képviselőjének részvétele nélkül zajlott 2013. január 31-én az ún. gyerek-elhelyezési értekezletet, melynek során – vélhetően a helyi családgondozó szilárd és megmásíthatatlan álláspontját és javaslatát is figyelembe véve – a gyermek átmeneti nevelésbe vétele mellett született javaslat (Máté már 4 hónapos volt, még mindig gyerekotthonban). A javaslat alapján a gyámhivatal 2013. március 29-én kelt határozatával elrendelte a gyerek átmeneti nevelésbe vételét és a gyerekotthonból nevelőszülőkhöz helyezte át (ekkor Máté több mint féléves volt).

A TASZ segítségével benyújtott fellebbezés nyomán a megyeszékhely másodfokon eljáró gyámhivatala megsemmisítette a határozatot és új eljárásra kötelezte a városi gyámhivatalt 2013. május 27-én (Máté ekkorra betöltötte a nyolc hónapot). A fellebbezés miatt megismételt eljárásban ugyanaz a városi gyámhivatal megszüntette az átmeneti nevelésbe vételt és Máté 10 hónapos korában hazakerült a családjához.    

A gyermekvédelmi törvény szerint a gyámhivatalnak az ideiglenes hatályú elrendeléstől számított 35 napon belül döntenie kell az átmeneti nevelésbe vételről. A gyámhivatal a korántsem szeszélyből szigorú határidőt első határozata tekintetében közel öt hónappal lépte túl, a megismételt eljárással eltelt idő 9 hónappal haladta meg a törvény által megengedettet.  Máté ezalatt a „rövid”, a személyiségfejlődés szempontjából meghatározó idő alatt négy különböző helyen élt.

Az indokok

A városi gyámhivatal első határozatában azzal indokolta az átmeneti nevelésbe vételt, hogy a család szociális problémákkal küzd; az apának mindenképpen dolgoznia kell, ahhoz hogy a család megéljen, így az idő nagyobb részében az anya gondozná a gyermeket, az anya viszont gondnokság alatt áll. Hivatkozott a határozat „a családban lévő kontroll nélküli nevelésre”, az apa két nagykorú és egy kamasz fiainak „neveltségi szintjére” is.

Az ezt a határozatot megsemmisítő megyei gyámhivatali döntés 8 oldalon keresztül taglalja az elsőfokú eljárás fogyatékosságait, a hatóság tévedéseit. Rámutat arra, hogy a családgondozó szerint „alapvetően a fizikai környezet és az, hogy anyagi problémák vannak a gyermek nevelése, ellátása tekintetében nem jelentkezne komoly hátrányként”. Sőt, az anyáról nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a gyermek körüli teendőket nem tudja ellátni, hiszen maga a korlátozott cselekvőképességet kimondó bírósági ítélet szerint az anya a ház körüli mindennapi teendőket el tudja látni. Megállapítja a másodfokú hatóság, hogy a városi gyámhivatal elmulasztotta alaposan feltárni a család jövedelmi helyzetét, nem veszi figyelembe, hogy a családdal együtt lakik két nagykorú testvér, akik tudnak segíteni a szülőknek a gondozásban, valamint azt, hogy van lehetőség napközbeni ellátás igénybevételére (bölcsőde); nem tisztázta, hogy mire alapozza azt, hogy az apa helytelen nevelési módszereket alkalmazna. Ezenkívül a hatóság nem szerezte be a gyerek anyakönyvi másolatát, a szülők jövedelemigazolását, elmulasztott vagyonleltárt készíteni, nem szabályozta jogszerűen a kapcsolattartási jogot, nem hallgatta meg a nevelőszülőket és a szülőket a gyermek tartózkodási helyével kapcsolatban. A nevelőszülők gyámi tisztsége ellátásának szabályozásával kapcsolatban elkövetett formai hibákat az olvasó figyelmének fenntartása érdekében nem részletezzük. Járulékosan a megyei gyámhivatal világossá teszi a városi számára, hogy a korlátozott cselekvőképesség hatálya alatt a szülői felügyeleti jog szünetel, nem pedig hiányzik; elmagyarázza a hagyományos és a hivatásos nevelőszülő közötti különbséget, felhívja a figyelmet arra, hogy az anyát nem értesítette arról, hogy a gyermekét átmeneti nevelésbe vette.

 Az ismétlés a tudás anyja

A megismételt eljárást követően a városi gyámhivatal idén júliusban hozott határozata szerint a szülők mindvégig kitartottak a gyermek hazagondozása mellett, látogatták őt, érdeklődtek iránta. „Amikor az apa a három másik gyerekét egyedül nevelte, valóban egyedül volt, most azonban van segítsége az anya személyében, aki nem önálló, de utasításokat végrehajt” – fejtegeti az indoklási rész. Továbbá helyesen idézi fel a hosszú éveken át tartó időket, amikor az apa egyedül nevelte fel három gyermekét a mostaninál sokkal mostohább lakáskörülmények között. Az anyára osztott utasítás-végrehajtó szerep a távoli hatósági perspektíva miatt ráadáasul erősen torzít. Amennyiben a családgondozó, de akár a gyámügyi ügyintéző helyszíni látogatásaik alkalmával leültek volna beszélni az anyával – ahogyan mi megtettük – kiderült volna, hogy egyedül vezeti a háztartást, bevásárol, csekkeket fizet be, havonta kétszer elutazott a gyermekét meglátogatni a távoli otthonba, később még messzebbre, a nevelőszülőkhöz, kiválóan tájékozódik ugyanis. Egy kávé mellett elmesélte volna, hogy négy évvel ezelőtt, tizenhét éves korában már született egy gyermeke, akit szintén azonnal elvettek tőle, és a (hol)létéről máig nem tud. Azzal vigasztalódott, hogy testvére és sógornője gyerekeire vigyázott naphosszat, így nem mondható, hogy tapasztalan lenne a gyermekekről való gondoskodásban. Mindezek miatt az édesanya gondnokság alá helyezésének megszüntetése iránt szervezetünk egyébként pert is indított.

Visszatérve a hatósági döntéshez: a gyámhivatal feltételként előírta, hogy az apa menjen GYES-re és a gyermeket írassa be a városi bölcsődébe.  Ez a munkavállalás útja elé meglehetősen masszív torlaszt emelne – a hatóság látszólag elfelejtkezett a márciusi illanó gondolatról, hogy az apának mégiscsak dolgoznia kellene ahhoz, hogy a család megéljen, mert ugyebár, a család „szociális problémákkal küzd”.     

A valódi okok

Máté első tíz hónapját családba fogadó rokonoknál, gyerekotthonban és nevelőszülőknél töltötte úgy, hogy mindvégig volt – csak távol tőle - édesanyja, édesapja és két nagykorú testvére; a településen működik gyámhatóság, gyermekjóléti szolgálat, családsegítő szolgálat, házi segítségnyújtás, van védőnő, házi orvos, a közeli városban pedig bölcsőde, pedagógiai szakszolgálat. Ők elvben mind tudják, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke a saját családban történő nevelkedés. A kérdés önkéntelenül adódik: vajon mennyi erőfeszítés kell ahhoz, hogy ezt tíz hónapon keresztül mindenki elfelejtse?

Persze lehet, hogy az is elég a történet megértéséhez, ha tudjuk, hogy Máté roma származású. De vajon lehet-e szó egyáltalán megértésről, azt is tudva, hogy a szomszéd házakból is elvittek gyerekeket: az édesanya egyik sógornőjétől négyet, a másiktól kettőt.

Egy több, mint fél évtizede zajlott kutatás számításai markánsan bizonyították a kutatók azon előfeltevését, hogy a roma kisebbséghez tartozás nagymértékben kihat a gyermekvédelmi gondoskodásba kerülés valószínűségére. A 2005-ös felmérés adatai szerint országos szinten is jelentős mértékű, több, mint két és félszeres egy roma gyermek bekerülési esélye lakossági arányaihoz képest, de még kirívóbb az esélykülönbség bizonyos megyék esetében. Érdekes módon a roma gyerekek bekerülésének esélye éppen azokban a megyékben a legmagasabb, ahol a romák lakossági aránya nem éri el az országos átlagot. Győr-Moson-Sopron megyében több mint 11-szeres (!) volt a kutatás által lefedett időszakban a roma gyerekek bekerülési esélye, Baranya, Csongrád, Vas, vagy Zala megyékben pedig a többséghez képest 4-5-szörös valószínűség mutatkozott. Ez az aránytalanság olyan markáns jel, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni – szól a kutatás egyik megállapítása.

A különbségek mögött minden bizonnyal szerepet játszanak egy-egy régió, megye, település gazdasági-szociális adottságai, a lakosság demográfiai jellemzői, valamint a hátrányos helyzetű családok lakosságon belüli arányainak eltérései. Az eltérések azonban nem lineárisak, tehát egyáltalán nem mondható, hogy a szociális depriváció, a szegénység, vagy például az adott megye „romasűrűsége” egyenes arányban állna a gyerekek bekerülésének magasabb valószínűségével.

Elemzéseik során a kutatók nem találtak olyan szempontot, ami szerint a roma gyerekek esélyei és a velük kapcsolatos döntések ne különböztek volna nem roma társaikétól. Meglátásaik szerint a társadalmi klíma, a romákkal szemben kialakult és csak nehezen módosítható közfelfogás, amiről számtalan hazai vizsgálat, közvéleménykutatás tanúskodik, teremti meg azt a feltételrendszert a maga struktúrájával és működési mechanizmusaival, ami alapján a gyermekvédelem nem tud kliensei számára származástól független, elfogulatlan bánásmódot biztosítani.[forrás: A kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány a Kapocs 2007. februári számában jelent meg:  Messing Vera és Neményi Mária: Gyermekvédelem és esélyegyenlőség címen (2-19.old.)]

Úgy tűnik tehát, hogy Máté esete nem egyedi. Ez a kisfiú és családja egy diszkriminatív gyakorlat áldozatává vált. A hatóság hibái által okozott károk pedig nem helyrehozhatók. Anyagi kártérítésért folyamodhat a család, ez nyilvánvaló, de a lelki sebeket semmilyen bíróság nem fogja tudni begyógyítani.

Simon Mihály, a TASZ Romaprogramjának munkatársa