A büntetésipar kudarca

Az USA főügyésze bejelentette, hogy a tömeges bebörtönzésen alapuló büntetőpolitika erkölcsi és gazdasági értelemben is megbukott. Sajnos a magyar büntető-igazságszolgáltatás jelenleg éppen abba a hibás irányba indult el, ahonnan az amerikaiak most menekülni próbálnak.

Eric Holder igazságügyminiszter beszédet tartott hétfőn az Amerikai Ügyvédi Kamara ülésén, és ez a beszéd történelmi fordulópontot jelez az USA büntetőpolitikájában. “Túl sok amerikai kerül túl sok börtönbe túl hosszú időre a büntető-igazságszolgáltatás szempontjából indokolatlanul,” jelentette ki. “Csupán büntetőeljárásokkal és bebörtönzésekkel nem válhatunk biztonságos nemzetté. Bár a szabadságvesztésnek van helye a büntető-igazságszolgáltatási rendszerünkben, a tömeges bebörtönzés nem hatékony és nem fenntartható sem a helyi, sem az állami, sem a szövetségi szinten.”

Az elmúlt évtizedekben, különösen a 80-as évek óta az amerikai börtönnépesség óriási növekedésnek indult: 1980 óta a szövetségi börtönökben fogva tartottak száma 800%-al nőtt. Ezzel az USA börtönnépessége a lakossághoz képesti arányát tekintve a legnagyobb az egész világon: a “szabadság földjén” a fogva tartottak száma a 2000-es évek elejére elérte a kétmilliót, a teljes lakosság mintegy 0,7%-át (Oroszországban 100 ezer lakosból 600 van bebörtönözve, az USA-ban 700!). Ennek a költségei is tetemesek: 2010-ben 80 milliárd dollárba került a büntetés-végrehajtás az Egyesült Államok adófizetőinek. Nem csoda, hogy Nils Christie kriminológus “Büntetésipar” címmel írt könyvet az amerikai büntetőpolitikáról, hiszen a büntetés-végrehajtás az egyik legerősebb gazdasági lobbierővé vált az országban. A költségek közé nem kizárólag a börtönök fenntartása tartozik, tengernyi szakirodalma van annak, hogy milyen káros hatást gyakorolnak a hosszú börtönbüntetések az egyénekre, a családokra és a helyi közösségekre, különösen a szegényekre és kisebbségiekre. Míg az USA lakosságában az afro-amerikaiak aránya 13%, a börtönnépességen belüli arányuk közel 40%.

A hazai jogalkotóknak a leginkább Holder azon kijelentését kellene megfontolniuk, hogy a büntetésipar túlburjánzásával éppen azok az szociális problémák váltak súlyosabbá, amelyeket eredetileg kezelni próbáltak vele, sőt, a büntetésipar a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság forrásává vált. A hazai rendpárti diskurzus gyakran hivatkozik olyan amerikai mintákra (három csapás, zéró-tolerancia), amelyeket a 80-as, 90-es években vezettek be Amerikában, és azóta teljes kudarcot vallottak – de mintha a Répássy and co. törvénygyár nem ismerné az azóta eltelt időszak kriminológiai szakirodalmát. Ha a szakirodalmat nem is olvassák, legalább a főügyész szavaira odafigyelhetnének: “Túl sok amerikai esik bele a nyomor, a bűnözés és a bebörtönzés ördögi körének csapdájába, ami túl sok közösséget gyengít meg. Büntető-igazságszolgáltatási rendszerünk számos tényezője a valóságban súlyosbítja ezt a problémát ahelyett, hogy enyhítene rajta.” 

A büntető-igazságszolgáltatási rendszer reformja az egyes államok szintjén már korábban megkeződött az USA-ban, a Holder-beszéd által jelzett fordulat valószínűleg ezen folyamatok felgyorsulását, szövetségi szintű konvergenciáját fogja eredményezni. Míg az elmúlt évtizedekben töretlen volt a börtönnépesség növekedése, az elmúlt három évben a növekedés megállt és lassú csökkenésnek adta át a helyét. A kötelező minimum börtönbüntetéseket előíró törvények (mandatory minimum laws) megreformálásának céljával idén számos törvényjavaslat kerül a Kongresszus elé, így például a Smarter Sentencing Act 2013 vagy a Justice Safety Valve Act of 2013, amelyek mögött komoly pártoktól független támogatás áll. Az óvatos, felületi reformokat remélhetőleg most komoly strukturális átalakítás fogja felváltani.

Holder reformcsomagjának egyik központi eleme az lesz, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében kizárólag a nagybani, erőszakos terjesztőknél tartják fenn a hosszú börtönbüntetéseket. A 94 szövetségi ügyészt arra utasította, hogy ebben a szellemben dolgozzanak ki helyi szintű útmutatókat. A marihuána-törvények reformja már számos államban gőzerővel folyik, ez önmagában a bebörtönzési arány csökkentését fogja eredményezni. A drogellenes háború ugyanis nagyban hozzájárult a börtönnépesség felduzzasztásához: 1980 óta tizenkétszeresére nőtt a drog miatt bebörtönzöttek száma, a szövetségi börtönökben fogva tartottak több, mint 20%-a kábítószer miatt ül. És mit ért el Amerika a drogellenes háborúval? A kábítószereket kipróbáló fiatalok aránya jóval magasabb, mint a drogfogyasztást dekriminalizáló nyugat-európai országokban, például a coffee shopokat üzemeltető Hollandiában. Az új magyar Büntető Törvénykönyv egyik fő iránya a drogellenes harc szigorítása, a büntetési tételek növelése, a büntetés alternatíváinak szűkítése, ami hosszú távon a csekély jelentőségű bűncselekmények elkövetőinek tömeges bebörtönzését fogja eredményezni.

Azok a magyarországi politikusok, akik jelenleg a Nyugaton már rég elavultnak számító rendpárti szlogenek jegyében a büntetésipar felturbózásán fáradoznak, sokkal nagyobb felelősséget viselnek, mint az amerikai politikustársaik a 80-as években. Hiszen nekik már rendelkezésükre állnak az amerikai társadalom évtizedes tapasztalatai, nagyon is tisztában lehetnek azzal, hogy mi működik és mi nem a büntetéspolitikában. Mégis azt választják, ami bizonyítottan nem működik és káros, tudatosan félrevezetve a közvéleményt, kihasználva és gerjesztve annak zsigeri indulatait. Nils Christie mintha csak a jelenlegi magyar helyzetről írta volna: "A talaj elő van készítve. A média készíti elő éjjel-nappal. A politikusok természetesen kart karba öltve csatlakoznak. Politikai öngyilkosság lenne nem fellépni a bűnözés ellen. A versenyt az nyeri meg, aki a legtöbbet ajánlja. A lakosságot a bűnözéstől megvédeni igazabb ügynek tűnik bármelyik másiknál. Mindeközben a büntetésipar szolgáltatói csak a megrendelésekre várnak. Kapacitás mint a tenger. Korlátok nélkül. A bűnözésmentes társadalom olyan szent cél, hogy még a pénz sem számít. Egy totális háborúban ki érdeklődik a költségek felől?"

Ernest Ducker epidemiológus "A börtönök járványa: a tömeges bebörtönzések epidemiológiája" című könyvében járványhoz hasonlítja az egész Amerikát elöntő bebörtönzési hullámot, aminek a lefolyása éppúgy leírható közegészségügyi terminusokkal, mint egy kolerajárványé. Valóban, a büntetőpolitika aránytalan alkalmazása szociális problémák megoldására a közélet kóros és fertőző jelensége, ami sajnos ma Magyarországon is egyre virulensebb. Szerencsére nem csak a korlátolt politikusoknak állnak rendelkezésére minták arra, hogyan gerjesszék ezt a járványt - az amerikai példából sokat tanulhatunk arról is, hogy mik a járvány megfékezésének módszerei. A szakemberek, jogvédők és aktivisták széleskörű összefogására, a leginkább sérülékeny helyi közösségek megerősítésére, a büntetőipari járvány pusztító hatásainak megjelenítésére és az alternatívák széleskörű megismertetésére van szükség. Erre kell törekednünk, még a jelenlegi kedvezőtlen politikai klímában is. 

Sárosi Péter