Nem jelképes ügyek II.

A TASZ nem ért egyet az önkényuralmi jelképek tiltásának újraszabályozásával – lásd múlt heti blogbejegyzésünket –, mi több, szerintünk az nem csak alapjogsértő, hanem még a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az európai minimumot előíró gyakorlatával is ellentétes. Ennek ellenére az Országgyűlés elfogadta az új szabályt, amit a nyáron hatályba lépő új Büntető törvénykönyv is megörököl, ráadásul abban már elzárással büntetik a tiltott szimbólumhasználatot. A szabályozás megváltoztatására a közeljövőben alig van esély, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne mozgástér a szólásszabadság biztosítására, vagy legalább kevésbé korlátozó joggyakorlat kialakítására. Bár a szabály alapvetően elhibázott, de a jogalkalmazó szerveknek – a rendőrségnek, az ügyészségnek és a bíróságoknak – lehetőségük van kialakítani egy olyan jogértelmezési gyakorlatot, ami a törvényszöveg keretei között maradva nem korlátozza olyan mértékben a szabad véleménynyilvánítást, mint a korábbi büntető szabály.

Az EJEB azért marasztalta el Magyarországot a Vajnai-ügyben, mert a magyar bíróságok úgy ítélték el a munkáspárti politikust, hogy nem mérlegelték, milyen körülmények között használta a vörös csillagot. Ezt az akkori törvényszöveg nem is tette lehetővé: ha megjelent a tiltott jelkép, járt a büntetés. Az Alkotmánybíróság is hasonló okból semmisítette meg a tényállást: túl tág volt, nem szabott megfelelő kereteket, hogy mikor büntethető az önkényuralmi jelképek használata. Ennek hatására sokszínű bírói gyakorlat alakult ki Magyarországon. Volt olyan bíróság, amelyik nem mérlegelte az eset körülményeit, hanem a törvény betűjéhez ragaszkodva minden esetben kiszabta a büntetést. Más bírói tanácsok viszont úgy értelmezték a tényállást, hogy csak akkor kell büntetni a szimbólumhasználatot, ha az eléri a társadalomra veszélyesség bizonyos fokát, ennek hiányában felmentették a vádlottat.

A TASZ sem gondolja úgy, hogy minden körülmények között jogszerű lenne önkényuralmi jelképeket használni. Nem tartozik a szabad véleménynyilvánítás körébe, ha valaki arra kényszerít másokat, hogy végighallgassák az ő támadó szavait. Ilyenkor a verbálisan vagy jelképekkel támadott csoport tagjai nem tudnak kitérni a véleménynyilvánítás elől, kötelesek azt végignézni, végighallgatni. Ezt a helyzetet nevezzük foglyul ejtett közönségnek. Ha például szélsőjobboldali csoportok horogkeresztes transzparensek alatt vonulnak fel magyar falvak cigánysorain, a foglyul ejtett közönség tesztjét alkalmazva a rendőrségnek közbe kell lépnie. Azt sem gondoljuk, hogy a félelemkeltést védenie kellene a szólásszabadságnak. Ha az Élet Menetébe bemasírozna egy támadóan fellépő, SS egyenruhába öltözött neonáci csoport, ők nem a szabad véleménynyilvánítás jogát gyakorolnák, hanem mások alapvető jogait sértenék. Ebből is látszik, hogy a hatályos jogszabály hibás, hiszen ugyanezt a hatást érnék el az ellentüntetők, ha Hitler arcképével zavarnák meg a holokauszt-megemlékezést, azt viszont nem tiltja a Btk.

Az új büntető tényállás szerint a rendőrségnek, az ügyészségnek és a bíróságoknak is azt kell szem előtt tartaniuk, hogy az adott magatartás reális és közvetlen veszélyt jelent-e a köznyugalomra. A köznyugalom nem kerül veszélybe, ha egyes emberek érzékenységét sérti egy bizonyos szimbólum használata, sőt akkor sem, ha ennek hatására felháborodnak. A sértés és a megbotránkoztatás beletartozik a véleménynyilvánítás szabadságába. A szólásszabadságnak nem belső, tartalmi korlátai vannak, hanem ott ér véget, ahol mások egyéni alapjogai sérülnek. Az Új Magyar Gárda gyűlésén a hajtókáján horogkeresztet viselő ember nem jelent valós veszélyt sem a köznyugalomra, sem az egyéni alapjogokra. Ugyanígy a Munkáspárt majálisán vörös csillagos kitűzővel szónokló politikus sem forgatja föl a rendezvény rendjét. Ha ezt felismeri a rendőrség, helyes jogértelmezés mellett már a nyomozást sem indítja meg, ezzel is megspórolva a felesleges hercehurcát a törvényes keretek között véleményt nyilvánítóknak.

Továbbra sem tartjuk jónak az új szabályozást, mert alapjogsértő módon korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, de bízunk benne, hogy a jogalkalmazó szervek kihozzák belőle a maximumot, és a lehető legkevesebb szóláskorlátozó ítélet születik. Ahogy az első posztban is kifejtettük: léteznek olyan tényállások, amelyek a szigorú alapjogi teszteknek megfelelően lépnek fel a gyűlölet-bűncselekményekkel szemben, csak a jogalkalmazó szervek rendre mellőzik őket. A cél természetesen az, hogy egy olyan büntetőjogi szabályozás szülessen, ami nem a köznyugalomra és ahhoz hasonló, elvont célokra hivatkozva korlátozza a szólás szabadságát, hanem mások alapvető jogait védi. Azt viszont következetesen és kivétel nélkül.

Dojcsák Dalma