Amikor 2010-ben, a XVIII. Nemzetközi AIDS Konferenciával egyidejűleg bejelentették, hogy az amerikai kormány megszünteti a HIV-vel élőket sújtó beutazási tilalmat, az egész világ kitörő örömmel fogadta ezt a jelentős lépést. Utoljára 1990-ben tartottak világkonferenciát az USA-ban, akkor San Franciscóban, ahol tombolt a járvány, a ma már rendelkezésünkre álló gyógyszerek teljesen hiányoztak, amikor egy HIV-pozitív teszteredmény egyet jelentett a halálos ítélettel.

2012-ben a Nemzetközi AIDS Társaság (IAS - International AIDS Society) újra az Egyesült Államokban rendezte meg az AIDS2012 konferenciát, most a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben, ami tökéletes lehetőséget nyújtott az amerikai aktivisták részére, hogy az egész világnak bemutassák, milyen gondokkal küzdenek az amerikai HIV-vel élők és a HIV által leginkább érintett közösségek. Az előadások és a demonstrációk is amerikai témákra voltak kiélezve: a megszüntetett beutazási tilalom ellenére a konferencia szexmunkások és szerhasználók nélkül zajlott. Őket még mindig bűnözőknek tekinti az amerikai rendszer, ezért nem léphetnek be az országba, így nem jöhettek el a konferenciára sem.

Aktivisták zavarták meg a rendezvény nyitó sajtótájékoztatóját az ellen tiltakozva, hogy droghasználók és szexmunkások nem vehettek részt a konferencián.

Azt gondolhatnánk, hogy a világ egyik vezető hatalma és gazdasága hatékonyan tudja kezelni a felmerülő problémákat, köztük a HIV-járványt is, de az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával itt is súlyos problémák vannak: az amerikai HIV-járvány a szegények körében szedi leginkább az áldozatait, ők azok, akiket nem céloznak prevenciós programok, lakhatási és oktatási problémákkal küzdenek, és az egyébként magas szintű egészségügyi ellátórendszerből is teljesen kiestek. A latin-amerikai és afroamerikai közösségek ezért különösen érintettek, évről évre emelkednek mind az új fertőzések, mind az AIDS okozta megbetegedések és halálesetek száma.

Az egyesült államokbeli témák túlsúlya miatt, az európai problémák, bár nem kevésbé súlyosabbak, sőt, ha a kelet-európai helyzetet nézzük, jóval komolyabbak, mint Észak-Amerikában, jóval kisebb hangsúlyt kaptak. A volt Szovjetunió tagállamaiban a HIV-járvány elképesztő mértékben növekszik. A főként az injektáló szerhasználók közösségeiben terjedő járvány, a teljesen elhanyagolt illetve tiltott ártalomcsökkentő programok hiánya miatt a HIV mára általános járvánnyá nőtte ki magát, a teljes lakosságot nézve a HIV-fertőzés előfordulási aránya meghaladta az 1 százalékot. Hasonlóan az afrikai járványhoz, ma már főként heteroszexuális úton, illetve anyáról gyermekre terjed, emellett jelentős növekedést mutat a férfiak közti szexuális úton való fertőzés is. Ilyen léptékű járványok mellett az alacsony fertőzöttségű területek, köztük Magyarország és Közép-Európa országai egyáltalán nem szerepelnek a nemzetközi napirenden.

A UNAIDS, az ENSZ AIDS kérdésekkel foglalkozó szervezetének legfrissebb, a konferenciával egyidejűleg megjelentett dokumentumában, alig találunk utalást a Magyarországra is jellemző alacsony fertőzöttségű régiók prevenciós és kezelési stratégiáira. A legjobb esetben is a nyugat-európai régióval együtt említenek minket, holott a HIV-helyzet Közép- és Délkelet-Európában teljesen más jellemzőket mutat.

Michel Kazatchkine, a Globális Alap volt igazgatója, az ENSZ újonnan kinevezett különmegbízottja beszélt arról, hogyan erősíti fel a HIV-járvány terjedését a kriminalizáló drogpolitika.

Tekintse meg a washingtoni AIDS konferencián készült további filmjeinket (angol nyelvű tartalom) a Drogriporteren>>

A 2011 nyarán alakult NeLP - Network of Low HIV-Prevalence Countries tagjai által létrehozott Budapesti Nyilatkozat rámutat az alacsony fertőzöttségű országokra jellemző problémákra. Mind a prevenciós és szűrési programok, mind a kezelés és az ideális esetben erre épülő komplex gondozási programok - szexuális és reprodukciós szolgáltatások, mentális támogatás, társfertőzések kezelése - messze elmaradnak a nyugat-európai normáktól. Ugyanakkor a társadalomban élő előítéletek, a fertőzéssel kapcsolatos téves információk és félelmek miatt a stigma, és ennek következtében a hátrányos megkülönböztetések az amúgy is nehéz helyzetben lévő és gyakran magukra maradt HIV-vel élők mindennapjait nehezítik még tovább.

A fentebb említett okok miatt a politikusok és a nemzetközi donorok is hajlamosak megfeledkezni erről a régióról, és magukra hagyják az amúgy is - már csak a HIV-vel élők viszonylag kevés számának köszönhetően is - nehéz helyzetben lévő közösségeket. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a régiónkban amúgy is hátrányosan megkülönböztetett, vagy éppen kriminalizált társadalmi csoportok a legérintettebbek a HIV-járvány szempontjából. A politikai vagy ideológiai alapon megtagadott prevenciós programok azonban előbb-utóbb általános járvánnyá fokozzák a jelenleg még kedvező helyzetet. Ezért a HIV által jelenleg legjobban érintett közösségeknek is a feladata, hogy erre folyamatosan emlékeztesse az egészségüggyel foglalkozó politikusokat, és mindent megtegyenek azért, hogy a kormányzatok teljesítsék a nemzetközi egyezményekben és nyilatkozatokban vállalt kötelezettségeiket: naprakész AIDS-stratégiát és rendszeresen megújuló kezelési protokollokat hozzanak létre, illetve a civil szervezetek bevonásával megvalósítsák azokat.

Ahhoz, hogy a jelenleg még kedvező és kezelhető helyzetet megőrizhessük a jövő számára, nekünk, a HIV által leginkább érintett közösségeknek – LMBTQI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, interszexuális), szerhasználók, fiatalok, nők - és végül, de nem utolsó sorban HIV-vel élőknek össze kell fognunk, hogy magunkon és egymáson segíteni tudjunk, kiálljunk magunkért és egymásért, és közösen emlékeztessük az egészségpolitikát alakító szakembereket, hogy megfordíthatjuk a HIV-járvány alakulását, és elérhetjük a UNAIDS 2011-2015 időszakra vonatkozó stratégiájának célkitűzéseit: zéró új fertőzés, zéró AIDS-okozta haláleset és zéró diszkrimináció.

Bagyinszky Ferenc, a TASZ HIV/AIDS Program vezetője