Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint továbbra is tömegintézetekbe kell zárni a fogyatékos embereket, az intézetek megszüntetésére adott EU-forrásokat pedig intézetek építésére kell szánni. Legalábbis erről tanúskodik egy most előkészített törvénycsomag.

Az elmúlt két évben civil és szakmai szervezetek sora sokszor és sokféleképpen igyekezett elmagyarázni a kormánynak, hogy a fogyatékos emberek intézetekben való elzárása

• embertelen, mert durván megsérti az emberi jogokat, megalázza a fogyatékos embereket és családtagjaikat, miközben lerombolja az intézetekben élők személyiségét, és örök gyermekké teszi őket;
• a rendszerváltás előtti Magyarország szégyenletes öröksége, amely Rákosi és Kádár szociálpolitikájának maradványa, és amely nem méltó a jelenkor demokráciáihoz, 
• feleslegesen drága, mert az intézetek fenntartása legalább annyiba kerül, mintha emberhez méltó, személyre szabott szolgáltatásokat hoznánk létre; 
• a kormányzat foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseivel ellentétes, mert a fogyatékos embereket megakadályozza abban, hogy a nyílt munkaerő-piacon helyezkedjenek el, helyette drága és államilag finanszírozott, sokszor értelmetlen munkára kényszeríti őket, 
• az Európai Unió nem a fogyatékos állampolgárok elzárására ad pénzt, hanem az elavult szociálpolitikai rendszerek megújításához.

Sikertelenül. Az Emberi Erőforrok Minisztériuma által közzétett javaslatcsomag szomorú bizonyítéka ennek. 

(A TASZ filmje bepillantást ad az intézetek sokszor embertelen világába és az alternatív lakhatási formák működésébe is.)

A kormány a legmodernebb, nyugatos terminológia mögé bújva támogatott lakhatásnak nevezné az 50 fős tömegintézeteket, amelyeket az európai polgárok pénzéből építene fel, fenntartásukat pedig a magyar adófizetők pénzéből finanszírozná. Egy-egy fogyatékos ember elzárására ezekben az intézményekben ma 1-1,5 millió forintot költünk. Ezt a pénzt költhetnénk normális, emberi körülmények között működtetett lakhatásra is. 

A kormány kiejtette javaslatából az egyetlen konszenzussal támogatott lakhatási formát, amelyet korábban kormányhatározattal fogadott el. Ez lehetővé tette volna, hogy fogyatékos emberek hétköznapi lakásokban, szomszédságunkban is élhessenek.  

A TASZ véleménye a tervezetről: "A tervezet elfogadása hosszú távon veszélyeztetné a fogyatékossággal élő emberek közösségi életvezetését támogató szolgáltatási rendszer kialakulásának megvalósítását. A vázolt szolgáltatási szerkezet a szegregációra épülő, intézménycentrikus ellátási formák továbbélésére jelent biztosítékot." 

A javaslat elfogadása aligha lenne másképpen értelmezhető, mint hogy a kormány végleg búcsút kíván venni a kitagolástól, a rendszerváltás utáni szociálpolitika egyik legfontosabb emberi jogi célkitűzésétől. 

A törvénycsomag indoklása szerint "az előterjesztés összhangban van a Nemzeti Együttműködés Programjának az állam újraépítésére vonatkozó célkitűzéseivel ('Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat!') A demokratikus normák helyreállítása a 'hiteles, őszinte, a választópolgárok bizalmára épülő kormányzás' keretei között 'az erős és hatékony állam, közigazgatás' kiépítése által lehetséges, amelyhez az előterjesztésben foglaltak nagymértékben hozzájárulnak."

Vagyis: szakpolitkai, szociálpolitikai érvek, közgadasági számítások helyett végül arról is tájékoztat minket a kormányelőterjesztés, hogy a fogyatékosok tartós jogfosztására és megalázására a demokratikus normák helyreállítása érdekében van szükség. 

Verdes Tamás