Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Ezt most miért kellett?

Ezt most miért kellett?

Sarosip
Tetszik
0
2010. március 12. péntek, 9:24
szólásszabadság holokauszttagadás Részvényes leszek

A Köztársasági Elnök aláírta a holokauszt nyilvános tagadásáról szóló törvényt. Ez alapján bárki, aki nyilvánosan tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel a holokausztot, és ezzel a holokauszt áldozatának emberi méltóságát megsérti, akár három év börtönbüntetéssel is büntethető.

A TASZ levélben kérte a Köztársasági Elnököt, hogy ne írja alá a törvényt. Érveink két nagy csoportba sorolhatóak.

Az egyik érvcsoport a tiltás diszfunkcionalitása volt: A TASZ szerint a holokauszt tagadásának tiltása nem éri el a kívánt hatást. A tiltástól nem oldódik meg a rasszizmus, a kirekesztés és az antiszemitizmus problémája Magyarországon.

A holokausztot két okból lehet tagadni. Vagy azért, mert valakinek nincs elegendő információ a birtokában, mert például az iskolában nem tanulta, vagy mert az érettségi tételsor magolása közben csak II. Józsefig jutott el. Ők nem morális alapon tagadják a holokausztot. A másik tagadási forma, amikor valaki tudatosan tagadja a holokausztot. Az ilyen holokauszt tagadóknak célja van: hazugnak, pénzsóvárnak, világuralomra törőnek akarja beállítani az áldozatokat, és ezen keresztül gyűlöletre uszítani. Ha valaki egy neonáci csapat előtt hajtogatja, hogy nem volt holokauszt és ezzel indulatokat szít, arra már eddig is alkalmazható volt a közösség tagja elleni izgatás tényállása.

Másik érvcsoportunk az volt, hogy a törvény pontatlan. Nem határozza meg, hogy ki a holokauszt áldozata. Az aki, maga is túlélte a vészkorszakot, vagy az is, aki külföldre menekült már a II. világháború kitörése előtt, mondjuk éppen a zsidótörvények miatt. Holokauszt áldozata-e a leszármazott, vajon az ő emberi méltóságát sértheti-e egy ilyen beszéd?

Kérdés, hogy vajon a Fidesz, amely minden egyes holokauszt-tagadás kriminalizálási próbálkozáshoz benyújtott egy módosító javaslatot a kommunista bűnök tagadásáról, már júniusban vagy csak ősszel bővíti a kört? És elképzelhető-e, hogy egy kormány később a Gyurcsány kormány bűneinek tagadását is tilossá akarja tenni? Ha egyszer megnyílik a tartalom alapú korlátozás, hol a felsorolás vége?

 

Hab a tortán, hogy az államfőnek döntése indoklásakor sikerült a legabszurdabb módon arra az önkényuralmi jelképek tiltására vonatkozó hazai büntető törvénykönyvi paragrafusra hivatkoznia, amiről a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az a véleménynyilvánítás szabadságának aránytalan korlátozását jelenti.

Sólyom László (még nem a köztársaság elnökeként és már nem az Alkotmánybíróság elnökeként) az önkényuralmi jelképeket tiltását alkotmányosnak kimondó 14/2000 (V. 12.) AB határozattal kapcsolatban 2002-ben a Fundamentum c. emberi jogi folyóiratban még azt írta, hogy az […] Alkotmánybíróság nem megnyugtatóan fejtette ki: az önkényuralmi jelképek használata elnevezésű bűncselekményt alkotmányosnak elismerő határozatában olyan általános kijelentések találhatók, amelyek az alkotmánybíráskodás egész addigi gyakorlatával ellentétesek, s elvileg sem tarthatók.

2010-re viszont már annyira megnyugtató számára a határozat, hogy arra hivatkozva hirdet ki más, alkotmányosan aggályos újabb törvényt.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnök főosztályvezetője azt mondta „Sólyom László szerint ugyanakkor nem volt helyes, hogy ezt a törvényt az Országgyűlés a választási kampányban hozta meg. Az államfő szerint a kampány ideje nem alkalmas ilyen súlyú kérdések higgadt megvitatására.”

E helyütt örömmel jegyezzük meg, az idézett kijelentés utolsó mondatával teljes mértékben egyetértünk, szomorúak csak azért vagyunk, mert ezzel a lépésével az államfő, is aktív részese lett a kampánynak.

Simon Éva

TASZ
 

szólásszabadság holokauszttagadás Sarosip 2010. 03. 12. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • „Egyenlők és egyenlőbbek” – jelentésünk a 2019-es választásokról „Egyenlők és egyenlőbbek” – jelentésünk a 2019-es választásokról
  • Nem büntetheti meg az állam azt, aki dudálással nyilvánít véleményt Nem büntetheti meg az állam azt, aki dudálással nyilvánít véleményt
  • A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás
  • Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell
  • Megbéníthatják a szerkesztőségeket, ha nem hisznek az államnak Megbéníthatják a szerkesztőségeket, ha nem hisznek az államnak

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr301833445

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A TASZ és az ostobaság bűne 2010.03.13. 13:23:03

 „Nem lehet minden hülye mellé paragrafust állítani.” Valóban nem, paragrafusból csak egy van. A hülyék majd szépen felsorakoznak mögé. Az elmúlt hónapban került politikai terítékre a nyilvános holokauszt-tagadás büntethetőségének kérd...

Trackback: Paranoid jelképhisztéria 2010.03.13. 12:34:44

Látens fasizmus a fogkrémben és a villanyoszlopokon is? A holokauszttagadás büntethetősége ügyében elfogadott törvény őrültségét és a vele kapcsolatos vívódásokat jól szemlélteti Lanndie írótársam engedelmével ide feltett írása. Hiszen nem Simicska óta...

Trackback: Vészkorszak a jogalkotásban? 2010.03.13. 09:37:49

„Az Alkotmánybíróság 2000-ben a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használata kapcsán hozott határozataival kivételesen lehetővé tette, hogy szűken meghatározott, szimbolikus ügyekben, a politikai szükségességre hivatkozva, bizonyos v…

Trackback: Viktimológia 2010.03.13. 08:55:53

„Részben az áldozatok is felelősek azért, hogy a kommunizmus áldozataivá váltak”- nyilatkozta Herényi úr és ebben legott megtalálta a kommunizmus és a nemzeti szocializmus, illetve ezek áldozatai közötti különbséget. Amíg a kommunizmus vál...

Trackback: Egy mondat, amivel nem bír a blogvilág 2010.03.13. 08:55:23

A mondat, amivel nem bír a blogvilág, a minap módosított 1978. évi IV. törvényben, közkeletűen a BTK-ban van. Illetve oda került. A köznyugalom elleni bűncselekményeken belül a közösség elleni izgatás tényállását bővítették.   Közösség elleni iz...

Trackback: Három év börtön elkúrástagadásért! 2010.03.12. 21:39:13

A Tudtad blog önálló indítványa   2010. évi … törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról   1.§   A Btk. a következő 269/D. §-sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki:   Az elk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) lmbt (5) LMBT (10) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard