Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
A H1N1 hisztéria következő állomása

A H1N1 hisztéria következő állomása

TASZ
Tetszik
0
2010. február 16. kedd, 13:58
egészségügy betegjogok védőoltás Részvényes leszek

Magyarországon ma vannak kötelező védőoltások. Az influenza elleni védőoltás, így az új típusú influenza elleni védőoltás sem kötelező.

A magyar egészségügyi törvény biztosítja a beteg jogát arra, hogy megfelelő, teljes körű és egyéniesített tájékoztatást kapjon. E jog a tájékoztatáshoz minden egészségügyi beavatkozás előtt megilleti a beteget. Tehát akár kötelező, akár nem kötelező védőoltásról van szó, a betegnek megfelelő tájékoztatást kell kapnia a vakcináról, az esetleges kockázatokról, illetve bármiről, amit megkérdez. Ugyanis az egészségügyi törvény azt is rögzíti, hogy joga van kérdéseket feltenni, sőt, válaszokat is kapni rájuk. Az Alkotmánybíróság is elismerte egy korábbi határozatában, hogy a védőoltások érintik a testi integritáshoz való jog gyakorlását – így azok beadása, esetleges kötelezővé tétele esetén kiemelt fontosságúak a garanciák, mint például a jogorvoslat keresés lehetősége.

A H1N1 járvány kitörése óta vita tárgya az, hogy vajon nem túlozta-e el az Egészségügyi Világszervezet annak súlyosságát. Az kijelenthető, hogy már nem arról van szó, hogy egy állítólagos újságírónő micsoda megdönthetetlen bizonyítékokat talált a WHO, jó néhány befolyásos politikus és bankár ellen. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének egyik bizottsága tartotta érdemesnek a kérdést arra, hogy a WHO felelőseit és gyógyszeripari képviselőket hallgasson meg arról, hogy nem túlozták-e el tudatosan a járvány veszélyeit. Eközben az USA-ból olyan hírek jönnek, hogy vége a járványnak, Magyarországon bezárták az oltópontokat. Pontos adatot az új influenza következtében elhunytakról nem találtunk, igaz, aggodalomra ad okot, hogy mintegy harmaduk nem tartozott egyik rizikócsoportba sem.

A TASZ-ban nem dolgoznak epidemiológusok, nem vagyunk orvosok, nincs is ilyen szakértői hátterünk. Mindössze annyi világos, hogy a szakemberek között közel sem teljes az egyetértés abban, hogy a vakcina valóban annyira szükséges, mint ahogy a WHO és mások állították.

Azt viszont tudjuk, hogy a magyar állam 4, 4 milliárd forintért rendelet 4 millió dózist, és még 2 milliót a patikáknak. Azt is tudjuk, hogy ebből eddig 3 milliót adtak be.

Február 2-án megjelent az Egészségügyi Minisztérium honlapján egy rendelettervezet, ami szerint az iskola-egészségügyi szolgálat 200 forintra jogosult minden beadott új influenza ellen oltás után. A tervezet véleményezésére 3 napos határidőt szabtak. Kihirdetést követően azonnal hatályba lép, s visszamenőleg 2009. október 15-ét követő immunizálás esetén kell alkalmazni. Eszerint az iskolák kapnak 200 forintot visszamenőleg is minden oltás után. Magyarországon ma mindenki és minden szervezet a pénztelenségről panaszkodik.

Kérdés az, hogy egy nem kötelező védőoltás esetében, ahol a járvány lecsengeni látszik, viszont 3 millió vakcina úgy tűnik megmarad, valóban elfogadható, hogy az iskolákat pénzszerzési lehetőséggel ösztönözze az állam annak irányába, hogy minél több gyerek kapja meg – a legalábbis vitatott – vakcinát? Vajon a tájékoztatáshoz való jog minden gyermek és szülője esetében maradéktalanul érvényesülni fog?

egészségügy betegjogok védőoltás TASZ 2010. 02. 16. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
  • Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája
  • Miközben rájuk hárítja a felelősséget, csökkenti a kormány az önkormányzatok mozgásterét Miközben rájuk hárítja a felelősséget, csökkenti a kormány az önkormányzatok mozgásterét
  • A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás
  • Mit kell tudniuk az idén érettségizőknek? Mit kell tudniuk az idén érettségizőknek?

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr581763170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

Az elfeledett fegyver - a denevérbomba története A második világháború során számos különös és innovatív fegyverötlet született, ám kevés volt olyan szürreális, mint Lytle S. Adams pennsylvaniai fogorvos elképzelése: a denevérbomba. hi-sztori.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) lmbt (5) LMBT (10) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) TASZ (16) tasz (5) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard