Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Fogyatkozó függetlenség, sokasodó aggodalmak a Kúria körül

Fogyatkozó függetlenség, sokasodó aggodalmak a Kúria körül

szaboattila_tasz
Tetszik
0
2018. május 12. szombat, 15:46
választás jogállam Részvényes leszek

justice-2060093_1280.jpg

Több aggasztó jelet is megfigyelhettünk a Kúria körül az elmúlt hetekben. A választási eljárásban hozott egyik döntése miatt a legmagasabb bíróság a politika célkeresztjébe került. Elhangzott olyan állítás is, hogy a Kúria elvett egy mandátumot a Fidesztől. Mindeközben azonban a Kúria egy másik döntésében kifejezetten kedvezményt biztosított a kormány számára. A mérleget megvonva azt látjuk, hogy a Kúria hiába kedvezett a kormánynak a választási időszakban, nem úszta meg a támadásokat.

A sajtóban megjelent, hogy a miniszterelnök sajtófőnöke szerint a Kúria elvett egy mandátumot a Fidesztől. A valóság az, hogy az a mandátum soha nem is volt a Fideszé. Az ügyet már több helyen összefoglalták: a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar választópolgárok levélszavazatainak egy kis részét a Nemzeti Választási Iroda érvénytelennek tekintette, mert a borítékokat nyilvánvalóan felbontották még a számlálás előtt. Ezt onnan lehet tudni, hogy egy biztonsági csík elszíneződik a levélszavazat feladására szolgáló válaszborítékon, ha azt felbontják. A Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyta az eredményt úgy, hogy a 4360  darab, felbontott borítékban érkező levélszavazatot nem számolták meg. Az ügyet végül a Kúria döntötte el jogerősen. A döntés szerint az érintett szavazatokat valóban nem lehet érvényes szavazatként megszámlálni. Igaz, hogy nincsen olyan kifejezett szabály, amely szerint a szavazatokat csak a speciális borítékban lehet visszaküldeni és azt sem mondja ki egyetlen törvényhely sem ebben a formában, hogy a borítékon lévő biztonsági csík nem lehet sérült állapotban. De nincs ebben semmi szokatlan vagy önkényes: a választás tisztaságának törvénybe foglalt alapelvéből mindez következik. A választási eljárás szabályozásának jelentős része ugyanis -- a kormány vagy az önkormányzatok kampányban való részvételének tilalmától a szavazók tömeges szállításának tilalmáig -- mind a vonatkozó törvény alapelveiből vezethető le.  

Ez a döntés valóban kedvezőtlen a Fidesz számára, de azt nem lehet mondani, hogy egy mandátumot a Kúra elvett tőlük.

A Kúria csak helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését azzal, hogy csak e szavazatok érvénytelensége mellett garantálható a választás tisztasága. A Fidesz a tisztességes eljáráshoz való alapjogának sérelme miatt az Alkotmánybírósághoz fordult, de az Alkotmánybíróság visszautasította a panaszt, mondván, egy ténykérdés megállapításáról van szó: érvényes-e az érintett 4360 darab szavazat vagy sem. A ténykérdéseket pedig a Kúria ítéli meg és nem az Alkotmánybíróság. Az ügy részleteit Darák Péter, a Kúria Elnöke el is magyarázta egy interjúban.

A miniszterelnök tehát egy jogerős - a hatályos jogszabályokon alapuló - bírói döntést tekint úgy, mint ami megfosztotta egy mandátumtól a kormánypártot. Nagy a kísértés, hogy belehalljuk, a miniszterelnök szerint a Kúria valójában a kormány vagy a kormánypártok  ellenfele volt a választási eljárásban. De valóban így van-e ez?

Érdemes elővenni egy másik ügyet a tisztánlátáshoz. A Kúria egy végzésében olyan kedvezményt biztosított a kormány számára, amit csak elég nyakatekert módon tudott megindokolni. A választási eljáráshoz kapcsolódó ügyekben ugyanis nincsen arra lehetősége az állítólagos jogsértőnek, hogy elmondhassa az álláspontját a történtekről. A választási szervek e nélkül, a jogsértést jelentő által benyújtott iratok alapján döntik el az ügyet azért, hogy minél gyorsabban tudjanak döntést hozni. Ez esetben viszont a Kúria kifejezetten biztosította a jogsértő kormánynak, hogy elmondhassa az álláspontját.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a Kúria másnak is biztosított-e ilyen kedvezményt a választási eljáráshoz kapcsolódó ügyekben, ezért közérdekű adatigénnyel fordultunk az intézményhez. Sajnos a válaszban arra hivatkozik a Kúria, hogy nem tartja nyilván a kérdés megválaszolásához szükséges adatokat.  

Anélkül, hogy áttanulmányoznánk azt a körülbelül 170 ügyet, amivel a Kúria foglalkozott a 2018-as választási eljárásban, annyit mondhatunk, hogy azokban az ügyekben, amiket mi láttunk, a Kúria a kormányon kívül semmilyen más érintettet számára nem biztosította a nyilatkozattételi jogot. Azaz, a kormányon kívül más jogsértő nem mondhatta el a saját álláspontját ezekben az eljárásokban. Nem az a baj ezzel, hogy bizonyos esetekben a tények tisztázásához a bíróság meghallgatja az állítólagos jogsértőt, hanem az, hogyha ezt csak akkor teszi meg, ha a kormányról van szó.  

A Kúria tehát a miniszterelnöki sajtófőnök vélelmeivel ellentétben inkább a kormánynak kedvezett a választási eljárásban.

Darák Péter megfogalmazása szerint a miniszterelnök csak a véleményét fogalmazta meg erről és a Kúriának ehhez “hozzá kell szoknia”. Valójában a miniszterelnök a bíróságok függetlenségét csökkenti azzal, hogy olyan légkört teremt, amelyben a bírák nem gondolkodhatnak a politikától teljesen függetlenül. És nem, a Kúriának, nem kell ehhez hozzászoknia!

csendesforradalmar_gomb.png

Az elmúlt években a bíróságokkal szemben kialakított légkör olyan félelmeket és frusztrációkat okoz még a legfelsőbb bírói szinteken is, amelyben már nagyon nehéz pártatlannak és függetlennek maradnia a bíráknak, amikor a kormánypárt, a kormány vagy más állami szerv az egyik érintett fél. Nem meglepő, hogy a pszichés nyomás hatására, ahol csak lehet, a bírák ebben a félelemmel teli légkörben kedvezményeket tesznek a kormány számára. Mindez azonban hiábavaló. Tisztán látszik az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy ha egy intézmény megpróbálja megőrizni a függetlenségét, akkor előbb-utóbb úgy is olyan szálka lesz a kormányzat szemében, amit valahogyan ki kell húzni. Erre a helyzetre pedig nem megalkuvás a megfelelő stratégia, hanem a kompromisszumot nem ismerő elkötelezettség a jogállam és az alkotmányosság mellett.

Mindenkinek jobb lenne, ha fel sem merülne, hogy Darák Péternek az Echo TV-ben kell magyarázkondia bírósági döntésekről.   

Szabó Attila

választás jogállam szaboattila_tasz 2018. 05. 12. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
  • Orbán Viktor ravaszul és tudatosan szít cigányellenes hangulatot Orbán Viktor ravaszul és tudatosan szít cigányellenes hangulatot
  • Miközben rájuk hárítja a felelősséget, csökkenti a kormány az önkormányzatok mozgásterét Miközben rájuk hárítja a felelősséget, csökkenti a kormány az önkormányzatok mozgásterét
  • A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás
  • Így változtak a kijárási szabályok a húsvéti hosszúhétvégére Így változtak a kijárási szabályok a húsvéti hosszúhétvégére

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr4313913630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

DZSANGALA - GREGORY FÁJA Szerelmes kamaszként jópáran véstük bele a fákba kedvesünk és saját nevünk kezdőbetűjét, valamint az aktuális dátumot, így kifejezve szerelmünket egy szemmel látható és fogható bizonyíték formájában. Az angliai születésű ausztrál utazó, Gregory bár nem egészen ilyesfajta indíttatásból, de… geogulliver.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard