Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Ártalomcsökkentés elutasítva

Ártalomcsökkentés elutasítva

kardostamas
Tetszik
0
2016. november 1. kedd, 10:10
drog ártalomcsökkentés Részvényes leszek

Október 18-án ülésezett a Kábítószerügyi Tanács, ami egyeztetési pontot biztosít drogterület civil szervezetei és az az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) között.

tucsere.JPG

Röviden összefoglalva a következők történtek az ülésen.

  • Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár eddigi gyakorlatától eltérően részt vett az ülésen, így végre közvetlenül lehetett visszajelezni a minisztériumnak.
  • A szakmai ajánlás rendszerének bevezetése óta a drogprevenciós szolgáltatók kiszorulnak az iskolákból, de évről-évre többen nyerik el az ajánlást. Számuk azonban messze nem fedi le az országos igényt, így sokan ajánlás nélkül folytatják tevékenységüket.
  • Friss felmérés szerint pár év alatt harmadára esett vissza az becserélt tűk száma, miközben az intravénás szerhasználók száma nem csökkent, ahogy a körükben mért ~80%-os HCV fertőzöttségi arány sem.
  • A kormány ennek dacára nemkívánatosnak tartja az ártalomcsökkentést és nem hajtja végre a Nemzeti Drogellenes Stratégiában ezzel kapcsolatban tett vállalásait.
  • A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület javaslatai megjelentek az aktuális cselekvési tervben, így bővült a támogatott tevékenységek köre és helyenként a felhasználható források is emelkedtek.

Szomorú, de korántsem meglepő, hogy a legnagyobb ártalomcsökkentő szolgáltatók bezárása óta meredeken visszaesett a kiadott és becserélt tűk száma, holott a steril tűk igénye tovább nőtt. 2015-ben az intravénás szerhasználók már 80%-a használ új pszichoaktív szereket (dizájner drogokat), amiket gyakrabban szúrnak a klasszikus szereknél, ezért a fertőzésveszély megelőzése több steril tűt igényel. 2010 és 2014 között megkétszereződött az aktív használók Hepatitis C fertőzöttség aránya, ami 2015-re ugyanolyan magas maradt. Óvintézkedések helyett azonban tovább csökkent a kiadott tűk száma, 2011-hez képest már a harmadára esett vissza.

A lesújtó adatok ismertetése után bizarr volt szembesülni a drogstratégia 2016-2017-es időszakra összeállított cselekvési tervével – újabb nevén a szakpolitikai programmal – ami hírből sem hallott ártalomcsökkentésről. A kifejezést még a program ismertetéskor is kerülte a minisztérium és „bizonyos elemekként” utalt rá, melyeket ki kellett hagyni a végső dokumentumból.

Nyitrai Imre hozzátette, hogy az ártalomcsökkentő programok támogatása nagyrészt az önkormányzatok döntésén múlik, és minthogy újabban pártállástól függetlenül ellenzik, a minisztérium a mobiltűcserékben gondolkodik, amikből hármat is támogattak az elmúlt egy évben. Ez azonban közel sem tudja helyettesíteni a fix helyű szolgáltatást, ahol a használó bizalmat tud kiépíteni a személyzettel és további szolgáltatásokat vehet igénybe.

Értsük jól, hogy mindez akkor történik, amikor az intravénás szerhasználóknak a legnagyobb igénye lenne a steril tűkre és a puszta tűcserén túlmutató, magasabb küszöbű programok irányába motiváló szolgáltatásokra. A legtöbb rejtőzködő intravénás szerhasználónak a fix helyen végzett szolgáltatás jelenti az egyetlen egészségügyi és szociális kapcsolatot a társadalommal.

Mindezek mellett nem feledkezhetünk meg a szakmai programban megjelent pozitív változásokról sem. Korábbi kritikánkat megfogadva a 2017-2018-ra szóló szakpolitikai program már forrásokat is rendel a tevékenységekhez, tehát pontosan látható, hogy melyik tevékenységre mekkora összeget szán a kormány. Az elmúlt évvel összehasonlítva a 2016-2017-re kidolgozott cselekvési terv nagyobb mennyiségű Uniós forrásból gazdálkodik és tartalmazza a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testületnek általunk is helyeselt korábbi javaslatainak többségét. Ártalomcsökkentés híján azonban nem várhatjuk tőle a legproblémásabb szerhasználói csoport ellátását és a fertőzésveszély csökkentését.

Részletes beszámolóért kattints a honlapunkra. 

Kardos Tamás

 

drog ártalomcsökkentés kardostamas 2016. 11. 01. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
  • Miközben rájuk hárítja a felelősséget, csökkenti a kormány az önkormányzatok mozgásterét Miközben rájuk hárítja a felelősséget, csökkenti a kormány az önkormányzatok mozgásterét
  • Mire kell figyelned, hogy ne legyél „rémhírterjesztő”? Mire kell figyelned, hogy ne legyél „rémhírterjesztő”?
  • Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el? Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el?
  • Megbéníthatják a szerkesztőségeket, ha nem hisznek az államnak Megbéníthatják a szerkesztőségeket, ha nem hisznek az államnak

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr9311829223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard