Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Súlyos csúsztatások a Miniszterelnökség levelében

Súlyos csúsztatások a Miniszterelnökség levelében

TASZ
Tetszik
0
2012. november 19. hétfő, 14:46
választás választójog Részvényes leszek

válreg200.jpegA demokrácia alapját jelentő választójogot minden olyan szabály sérti, ami akár csak a legkisebb mértékben is, de szükségtelenül korlátozza annak gyakorlását. Márpedig ott, ahol létezik általános személyiadat- és lakcímnyilvántartás, amiből automatikusan össze lehet állítani a választói névjegyzéket, minden olyan szabály, ami a választópolgár személyes közreműködését igényli, szükségtelen.

Feltehetően Ön is választópolgár, és talán Ön is megkapta a Miniszterelnöki Titkárság válaszát a választói regisztráció bevezetése miatti tiltakozó levelére, amit még a TASZ felhívására írt a kormányfőnek és a Fidesz frakcióvezetőjének. A miniszterelnöki titkárság azzal a szándékkal ragadott tollat, hogy megnyugtassa Önt. Ám a válasz korántsem megnyugtató. Új érveket nem ad hozzá az eddig elhangzottakhoz, csak szajkózza azt, amivel a kormánypártok nap mint nap megpróbálják igazolni az igazolhatatlant.

From: Titkarság (ME)
Date: 2012/11/8
Subject: Válasz, tájékoztatás
To: Török Kristóf

 

Tisztelt Szavazópolgár!

 

Köszönettel fogadtuk Miniszterelnök úrnak címzett, a szavazói regisztrációval kapcsolatos észrevételeit tartalmazó elektronikus levelét.

 

Az előzetes szavazói regisztrációval kapcsolatban szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a bevezetett módosítás a választás alapjogát nem érinti, ezért nem minősül a választójog gyakorlására vonatkozó korlátozásnak.

 

Figyelembe kell vennünk, hogy az új választási törvény miatt mintegy egymillió választó problémájára kellett intézményes megoldást találnunk, ugyanis ők a korábban érvényes szabályozás szerint nem tudtak volna szavazni. Egy részük olyan magyar állampolgár, aki sohasem élt Magyarországon. Ide tartoznak a Kárpát-medencében élő határontúli magyarok, de e kategóriába kell sorolnunk az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába, Ausztráliába vagy Izraelbe elszármazott honfitársainkat és magyar identitással is rendelkező leszármazottaikat. Ők a hatályos törvények szerint bár választójoggal rendelkeznek, nem szerepelnek – nem is szerepelhetnek – a hazai népesség-nyilvántartásban, így a magyar állam választási adminisztrációja számára pillanatnyilag láthatatlanok. Ugyancsak ide tartoznak az Európai Unió valamely másik országában élő és dolgozó magyar állampolgárok, akik magyar értesítési címüket nem használják, és feltehetőleg 2014-ben sem fogják.

 

A regisztrációs eljárás semmiféle korlátozást nem tartalmaz, mindössze egy jóhiszemű előírást, mely kimerül abban, hogy négyévente egyszer egyértelműen jelezni kell a részvételi szándékot. A bevezetett módosítás nem köti személyes megjelenéshez az eljárást, ugyanis az állandó magyarországi lakcímmel rendelkezők számára biztosítja az elektronikus, a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők számára pedig a levélben történő ügyintézés lehetőségét.

 

A szavazói regisztráció tartalmi megközelítésében sem érinti a demokratikus jogokat, hisz az Európai Unió két alapító tagállamában (Belgiumban és Luxemburgban), valamint a világ számos más országában működik már nagyon régóta a regisztráció intézménye, mégsem kérdőjelezi meg senki ezen országok berendezkedésének demokratikus voltát. A legtöbb ilyen országban ráadásul – ellentétben a hazai tervekkel – jóval szigorúbb keretek közt történik a regisztráció, hisz esetenként büntetés is jár annak, aki elmulasztja. E tekintetben tehát a regisztráció célja mindössze az, hogy az eljárást ellenőrizhetővé tegye, csökkentse a választási visszaélések lehetőségét, és intézményesen biztosítsa a választópolgári tudatosságot, ezzel is erősítve a választás demokratikusságát.

 

Arday Géza osztályvezető úr megbízásából,

 

üdvözlettel:

 

Török Kristóf
közkapcsolati munkatárs
www.kormany.hu

Hogy ne maradjanak kiigazítás nélkül a válaszlevél csúsztatásai és hamis állításai, vegyük őket sorra!

A válaszlevél írója jóhiszeműnek nevezi azt az előírást, mely szerint négyévente jelezni kell a választáson való részvételi szándékot. Sajnos azonban semmi okunk arra, hogy higgyünk a jogalkotó jóhiszeműségében. Nemcsak azért, mert a levélíró nem támasztja alá semmivel a jóhiszeműséget, hanem azért sem, mert amit a kormánypártok jelenleg is művelnek a választási eljárási törvényjavaslat parlamenti vitájában, egyértelműen a rosszhiszeműségükről árulkodik. Elég csak arra utalni, ahogyan visszatáncoltak attól, hogy az Alkotmánybíróságtól kérjék az elfogadott törvény előzetes normakontrollját. Ehelyett beleírták az Alaptörvénybe azt a szabályt, mely szerint a regisztráció elmulasztásának az a következménye, hogy négy éven keresztül egyetlen választáson, sem országgyűlési, sem önkormányzati, sem európai parlamenti választáson nem vehet részt a polgár.

Még kevésbé hihetünk a válaszlevélnek akkor, amikor arról győzköd az írója, hogy az új szabály nem köti személyes megjelenéshez az eljárást, mert ez nem igaz. Hiába van ugyanis lehetőség arra, hogy a polgár elektronikus úton is regisztrálja magát, az elektronikus út (az ügyfélkapu) igénybevételére csak a személyazonosság személyes igazolása után van lehetőség (az okmányirodán, kormányhivatalban, adóhatóságnál, vagy külképviseleten). Hogy a jogalkotó nem jóhiszeműen vezette be az új szabályt, az is mutatja, hogy a levélben történő regisztráció lehetőségét csak az ország területén kívül élő polgárok számára nyitotta meg, a magyarországi lakóhellyel rendelkezők elől elzárta. Ezzel ugyanis mind a magyarországi lakosokat, mind azokat kizárja a levélben történő regisztráció lehetőségéből, akiknek van magyarországi lakóhelyük, de külföldön élnek, és akikről a levélíró azt állítja, hogy „magyar értesítési címüket nem használják, és feltehetőleg 2014-ben sem fogják”. A válaszlevél mélyen hallgat erről a diszkriminációról. Ez nem véletlen – nyilvánvalóan nincs ésszerű indoka egy ilyen megkülönböztetésnek. Annál valószínűbb viszont, hogy ennek súlyos következményei lesznek majd a magyar politikai közösség jövőjére nézve.

A külhoni és a hazai választópolgárok közti megkülönböztetésről pedig annál inkább kellene mondaniuk valamit a kormánypártoknak, hogy a fő érvük az, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogának gyakorlását biztosítsák. Ahogy a válaszlevél fogalmaz: az ország területén kívül élő választópolgárok „a magyar állam választási adminisztrációja számára pillanatnyilag láthatatlanok”. Nos, az általános személyiadat- és lakcímnyilvántartásban a külföldi magyar állampolgárok valóban nem szerepelnek. A levél írója csak azt nem említi meg, hogy ezt a helyzetet a jelenlegi választási rendszer kezeli is: az a választójoggal rendelkező magyar állampolgár, aki az általános személyiadat- és lakcímnyilvántartásban nem szerepel, kérheti a felvételét a választói névjegyzékbe. Annak tehát, aki nem szerepel a nyilvántartásban, de választójoggal rendelkezik, jelenleg is külön kérnie kell a választói névjegyzékbe való felvételét. Arra vonatkozóan, hogy ez a szisztéma miért ne volna működőképes a továbbiakban is, mindeddig nem hangzott el nyilvános érv.

A magyar állampolgárság kiterjesztésével a külföldön élő választópolgárok száma megnőtt, ez kétségtelen. Fogadjuk el a válaszlevél azon állítását, hogy az ország területén kívül élő választópolgárok száma egymillió. Kétségtelenül nagyobb adminisztrációs teherrel járna a megnövekedett létszámú külföldön élő választópolgárnak a regisztrációja. Messze nem akkorával azonban, mint amennyi többlet-adminisztrációt a regisztráció főszabállyá tétele megkövetel majd. De a mennyiségektől eltekintve, önmagában az a tény, hogy a külföldön élők választójogának biztosítása többlet-terhet jelent az államnak, nem elég indok arra, hogy felszámolják a főszabályt, és a kivételt terjesszék ki a választópolgárok nyolcszor nagyobb létszámú, Magyarországon lakó csoportjára. Alapjog-korlátozást az adminisztratív terhek növekedése nem indokolhat.

Mindezek alapján hamis a válaszlevélnek az az állítása, hogy „a bevezetett módosítás a választás alapjogát nem érinti, ezért nem minősül a választójog gyakorlására vonatkozó korlátozásnak.” De igen, annak minősül. Illegitim korlátozásnak. A regisztráció bevezetése akkor sem volna alkotmányos, ha történetesen már most mindenkinek, minden egyes választójoggal rendelkező állampolgárnak volna ügyfélkapu-hozzáférése. A demokrácia alapját jelentő választójogot minden olyan szabály sérti, ami akár csak a legkisebb mértékben is, de szükségtelenül korlátozza annak gyakorlását. Márpedig ott, ahol létezik általános személyiadat- és lakcímnyilvántartás, amiből automatikusan össze lehet állítani a választói névjegyzéket, minden olyan szabály, ami a választópolgár személyes közreműködését igényli, szükségtelen.

Nem menti a helyzetet az, hogy máshol is van önkéntes regisztráció. A regisztráció legitimitását mindenhol az adja, hogy a választások tisztaságának megőrzése (a visszaélések megelőzése, az eljárás ellenőrizhetősége) a választójoggal rendelkező állampolgárok személyazonosságának igazolását teszi szükségessé. Ahol nincs általános személyiadat- és lakcímnyilvántartás, ott a választói névjegyzék összeállításában a választópolgároknak valóban közre kell működniük. Ahol viszont van ilyen nyilvántartás, ott indokolatlan erre kötelezni a polgárt, mert csak terhesebbé teszi számára a joggyakorlást.

Mindezek után a választópolgári tudatosság és a választás demokratikussága erősítésével érvelni nevetséges. Az új szabályok éppen ellentétes hatással járnak majd: választópolgárokat fognak hosszú évekre kizárni választójoguk gyakorlásából. Tudatosságot és demokratikusságot nem akadályok gördítésével, hanem ösztönző szabályokkal lehet növelni. A választási eljárás parlamenti vitáját elnézve azonban ez esze ágában sincs a kormányoldalnak.

 

Hegyi Szabolcs, a TASZ Politikai Szabadságjogok Program vezetője

választás választójog TASZ 2012. 11. 19. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk? Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
  • Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája
  • Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt
  • Megbéníthatják a szerkesztőségeket, ha nem hisznek az államnak Megbéníthatják a szerkesztőségeket, ha nem hisznek az államnak
  • Munkajogi útmutató koronavírus idejére Munkajogi útmutató koronavírus idejére

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr354914654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

DZSANGALA - GREGORY FÁJA Szerelmes kamaszként jópáran véstük bele a fákba kedvesünk és saját nevünk kezdőbetűjét, valamint az aktuális dátumot, így kifejezve szerelmünket egy szemmel látható és fogható bizonyíték formájában. Az angliai születésű ausztrál utazó, Gregory bár nem egészen ilyesfajta indíttatásból, de… geogulliver.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) lmbt (5) LMBT (10) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) TASZ (16) tasz (5) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard