Az Alaptörvénybe írt választójogi korlátozás után a új Polgári Törvénykönyv tervezete is szomorú bizonyítéka annak, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere magasról tesz a fogyatékossággal élő magyarok állampolgári jogaira. A jelenlegi szabályozás a fogyatékos állampolgárok kirekesztésének legfontosabb törvényes tartópillére, amelynek átfogó reformja nélkül e népesség helyzetében igazi javulás nem fog bekövetkezni. A Fidesz-KDNP tervezete megőrizné a jogfosztó struktúrát.

Mi a baj a gondnoksági rendszerrel?

Ma a polgári törvénykönyv a fogyatékosságot elsősorban egyéni sorstragédiaként értelemezi, és olyan betegségként fogja fel, amelyért a fogyatékos személy felelős. A fogyatékos ember életproblémáit csak és kizárólag az egyén jogainak korlátozásával képes kezelni. Például ha egy személy értelmi fogyatékossága miatt nem tud bánni a pénzzel, akkor megfosztja attól a jogától, hogy anyagi ügyeiben döntést hozzon, és egy a fogyatékos személy fölé rendelt gondnokra bízza a döntést és az ellenőrzést. A jogszabály ma csak ezt a megoldást ismeri, holott tehetné azt is, hogy nem korlátozza az érintett személy jogait, de a szükséges védelmet azzal adja meg neki, hogy egy támogató személyt rendel mellé, akivel az bizalmi viszonyban áll, és segít neki jó döntést hozni.

Ebből következik, hogy a gondnokság alá helyezés - a hazai pszichiátria klaszikus irodalma szerint is - ellentétes a rehabilitáció folyamatával; röviden: ahelyett, hogy építené, lebontja a személyiséget, függőséget hoz létre, és mesterségesen gyermeki státusba kényszeríti a felnőtt embert. Annak ellenére is, hogy az nem gyerek, hanem felnőt, akinek élete egy részében vagy egészében segítségre van szüksége.

A gondnokság alá helyezés végtelenül kiszolgáltatott helyzetbe sodor. Szimbolikus, hogy a törvény ma lehetőséget ad rá, hogy a gondnok beleszóljon a születendő gyermek nevének megválasztásába (lásd a 14. § (6) 3/c pontját). A névadás a szülők és gyermekük egyik legintimebb belső ügye, az ebbe való felesleges és durva beleszólásra szóló felhatalmazás talán érzékelteti azt a korlátlan és otromba hatamat, amellyel a gondnok rendelkezik. A kizáró gondnokság alá helyezett emberrel gondnoka azt tehet, amit akar: egészségügyi beavatkozásra, akár abortuszra is kényszerítheti, intézetbe utalhatja, megfoszthatja a munkavállalástól vagy általa nem kívánt munkára kényerítheti.

És – végül – ellentétes a nemzetközi joggal: Magyarország 2007-ben csatlakozott az ENSZ fogyatékosügyi egyezményéhez. Az egyezmény értelmében a gondnokság alá helyezés jogfosztást jelent: a Fogyatékos emberek jogaival foglalkozó bizottság a közelmúltban Spanyolországot és Tunéziát is elmarasztalta a magyarországihoz hasonló gondnoksági rendszerek alkalmazásáért.

A legfontosabb reform elmarad

Tudomásom szerint nincs olyan komolyan vehető civil és szakmai szervezet, tudományos műhely, amely vitatná a reform szükségességét. Sőt, e téma kivételes abban a tekintetben is, hogy az elmúlt tíz évben végig lett vitatva, egyeztetve. A megegyezés eredménye kész koncepció volt, amelyet 2009 szeptemberében az akkori új polgári törvénykönybe illesztve az Országgyűlés elfogadott. A jogszabály végül nem lépett hatályba. Mikor Sólyom László visszakülte megfontolásra az Országgyűlésnek, jelezte: lépését azért is fájlalja, mert a gondnoksági reform kifejezetten progresszív eleme a jogszabálynak.

E lehetséges és szükséges reform minimális és konszenzuális elemei az alábbiak (voltak):

• a végletes jogfosztással járó, joghalálnak nevezett teljes cselekvőképtelenség és a kizáró gondnokság lehetőségének megszüntetése;
• a korlátozó gondnokság, vagyis a részleges cselekvőképtelenség lehetőségének korlátok közé szorítása, fokozatos kivezetése a jogrendszerből;
• a cselekvőképesség korlátozásának gyors és szigorú tiltása egyes területeken, például a tartózkodási hely megválasztása, a munkaválallás és az intézeti elhelyezésről szóló döntések esetében;
• a támogatott döntéshozatal fokozatos bevezetése: e jogintézmény a gondnokság intézményének alternatívája, amely a cselekvőképesség intakt megőrzésével együtt ad személyre szabott segítséget és támogatást a rászoruló fogyatékos személynek, és amelynek függetlennek kell lennie a gondnoksági rendszert működtető adminisztratív-bürokratikus hivatali apparátustól;
• a támogatási szükséglet és  a belátási képesség felmérése sokféle szakmacsoportot képviselő team kompetenciájába kerül (az elmeorvosi szakértő kompetenciája helyett), nem csak a képességhiányra és a deficitre koncentrálnak, hanem elsősorban a támogatási szükséglet felmérésére.

Reform helyett: ignorálás és jogfosztás

A Nemzeti Együttműködés Rendszere semmibe vette a fogyatékos állampolgároknak tett egyetlen konkrét ígéretét: az együttműködést. Tagadhatatlan, hogy a magyar és az európai parlamenti frakcióban is helyett kapott egy-egy hallássérült képviselő, de mindez jottányit sem változtat azon a tényen, hogy a kormány semmibe veszi az érdekvédelmi és szakmai szervezeteknek a gondnokság és a támogatott döntéshozatal ügyében tett javaslatait, a fenti – hatályba nem lépett – jogszabály lényegi tartalmi elemeivel ugyanis a jelentősnek tekintett civil szervezetek többsége egyetértett, többek között az Autisták Országos Szövetsége, a Down Alapítvány, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Kézenfogva Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Mental Disability Advocacy Center, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Társaság a Szabadságjogokért. A fogyatékos embereket tömörítő szervezetek egyértelműen kiálltak a reform mellett, amelyet a FIDESZ-KDNP javaslata most félretolt.

(2010 júliusában civil és szakmai szervezetek szólaltak meg a hatályba nem lépett polgári törvénykönyv kapcsán a gondnokság és cselekvőképesség refofmjának szükségessége melett. Erről bővebben itt olvashat.)

Ez a javaslat megtartja a cselekvőképesség és a gondnokság alá helyezés régi rendszerét. A “cselekvőképesség korlátozását” a “cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokságra”, míg a “cselekvőképesség kizárását”  a “cselekvőképesség teljes korlátozására” keresztelték át. A cselekvőképességében teljesen korlátozott személyek esetében csak tíz évente kell felülvizsgálni a bíróság ítéletét az eddigi öt helyett. A tervezetben helyett kapott egy támogatot döntéshozatalnak keresztelt jogintézmény. Ez azonban csak nevében azonos a fogyatékosságügyi mozgalmak elveivel és az ENSZ egyezmény értelmezésével összhangban álló megoldással: a tervezetben a támogatót nem a fogyatékos személy, hanem a gyámhivatal választja, kirendelésére a támogatott személy egyetértése nélkül is lehetőség van – éppen a bizalmi viszonyt ignorálja tehát a tervezet, e megoldás legfontosabb elemét. A támogatott döntéshozatal a tervezetben nem a gondnokság alá helyezés alternatívájának, hanem kiegészítőjének tűnik. Röviden: a javaslat egészében semmit sem változtatna a meglévő és jogfosztó stuktúrán.

Verdes Tamás