Emlékszem, hogy belépek az ajtón, és egyből megcsap a jellegzetes szag, ami évig belengte a házunkat. A kórházakéhoz hasonló, elvegyülve a saját otthonunk megszokott illatával. Sűrű, állott levegő, betegségre emlékeztet. Valószínűleg az a szobavécé okozta, ami egy idő után már a nappalink közepén állt, miután nagymamám már sem a mosdóig, sem a hálószobáig nem tudott elmenni. Ebben az időszakban lettem egyetemista, ezért elköltöztem otthonról, és csak hétvégén jártam haza. Így már nem kellett részt vennem a napi gondozási feladatokban, de pont ezért rettegtem, hogy mit találok majd otthont, ha hazamegyek. Minden hétvégén kötelességtudóan hazamentem, és minden hétvégén görcs volt a gyomromban. De ez semmi ahhoz képest, amit édesanyámnak át kellett élnie, miközben látta, és egyszerűen nem akarta elhinni, hogy napról napra, a szeme előtt épül le a saját anyja.

Mennyi ideig tart ma jogot érvényesíteni az Alkotmánybíróságon? Nagyon sokáig. Az alkotmányjogi panaszok elintézésének nincs határideje, ami miatt sokszor évekig semmi nem történik egy-egy ügyben. Amíg pedig a testület nem dönt, addig fennmarad a jogsérelem. Az Alkotmánybíróság döntése csak megszüntetheti a jogsértő helyzetet, ellentételezni nem tudja, ezért különösen fontos lenne, hogy észszerű időn belül lehessen számítani a döntésére. Az alábbaikban kiderül, hogy nem nagyon lehet.  

Éva négy évvel ezelőtt vesztette el a jobb lábát, és azóta teljesen megváltozott az élete, de nem csak a betegség miatt. Főállású aktivista lett, sikerült Orosházára hívnia az angol nagykövetet, és kiharcolta egy uszoda akadálymentesítését. Korábban egyáltalán nem érdekelte a fogyatékkal élők és más hátrányos helyzetű csoportok élete, most viszont szinte teljesen ennek szenteli magát. Még rengeteg terve van, de a megvalósításukhoz az kellene, hogy ne legyen teljesen magára, illetve tinédzserkorú lányára utalva a mindennapokban.

Évának 41 éves korában kellett amputálni a jobb lábát, de mindez nem akadályozza meg abban, hogy hihetetlenül aktív életet éljen. Habár munkáját elveszítette, talán még több a tennivalója, mint korábban. Minden idejét lefoglalja az, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők, illetve más, marginalizált csoportok helyzetére, és ahogy csak tud, tegyen másokért. Ezért vállalta azt, amit valószínűleg kevesen tettek volna meg a helyében: a több mint 30 fokos melegben, hajnalban kelve utazott el Orosházáról Budapestre vonattal, hogy életében először részt vegyen a Budapest Pride felvonuláson. Csak azért, mert fontosnak tartja, hogy ő is kiálljon az LMBTQ emberek jogaiért. Egy Go Prót is hozott magával, hogy megörökítse, mekkora kínlódás egy kerekesszékkel közlekedő ember számára egy ilyen út, hiszen minden eszközzel igyekszik ráirányítani a figyelmet a mozgáskorlátozott emberek problémáira. 

„Nem vagyunk szemmagasságban”

Éva amputációja óta kénytelen kerekesszékkel közlekedni otthon és az utcán is. Az elmúlt négy évben megtapasztalta, mennyire másként kezelik az emberek ezért. Ez nem is maga miatt, hanem elsősorban azok miatt a mozgássérültek miatt zavarja, akik félnek a kíváncsi, szánakozó tekintetektől, így inkább a négy fal között maradnak. Korábban Évát is bántotta, ha megnézték, de nem hajlandó visszavonultan élni.

Például rendszeresen jár úszni, igaz, ehhez az kellett, hogy kiharcolja, akadálymentesítsék a gyopárosfürdői tanuszodát. Már a jobb lába elvesztése után, tavaly tanult meg úszni, majd hónapokig levelezett az uszoda vezetésével az akadálymentesítés miatt. Mindig azt a választ kapta, hogy erre nincs elég pénz. Éva azonban nem hagyta magát leszerelni, kinézte, hogy mennyibe kerül egy mobilrámpa, majd személyesen megkereste a polgármestert, és közölte vele, hogy mindössze 50 ezer forintból meg lehetne oldani, hogy a kerekesszékkel közlekedők is eljuthassanak a medencéhez. Ezek után egyszer csak kapott egy levelet arról, hogy mehet megnézni az akadálymentesítési terveket. Az akadálymentesítés meg is valósult, persze nem 50 ezer forintból, amit azóta is mindig Éva orra alá dörgöl a főigazgató, ha összetalálkoznak. „Én azt gondolom, hogy a 21. században alapvetőnek kellene lennie, hogy egy fürdő akadálymentes legyen” – mondja erről Éva, akit nem lehet ilyesmivel megfélemlíteni. Még annak is utánanézett, milyen uniós előírások vonatkoznak a fürdőkre.

Számára ugyanis nagyon fontos, hogy minél önállóbban élhessen, és nagyon zavarja, ha ki van szolgáltatva másoknak, még akkor is, ha alapvetően nem szégyell segítséget kérni. Éva szerint oda kellene figyelni arra, hogy azért, mert valaki kerekesszékbe kerül, ne veszítse el az önállóságát és az önrendelkezéshez való jogát.

Mert így érezzük magunkat embernek.

„Akkor szembesültem a falakkal”

Éva Orosházán nőtt fel és a mai napig ott él, ezért jól ismerik a városban, mégis úgy érzi, hogy kevésbé veszik emberszámba, mióta – ahogy ő fogalmaz – nincs szemmagasságban. „Ez azért zavar, mert más megijed ettől. Inkább bezárkózik és nem megy emberek közé” – mondja.

Decemberben lesz négy éve, hogy amputálni kellett a lábát, és először természetesen ő is elkeseredett, főleg azért, mert az ismerősei, barátai elmaradtak mellőle. Teljesen a vele együtt élő, legkisebb lányára volt utalva, aki akkor még csak 12 éves volt. Miután hazakerült a kórházból, az önkormányzatnál közölték Évával, hogy várólistára teszik a házi segítségnyújtáshoz, ami minimális segítséget nyújtana az otthoni feladatokban. Mindezt úgy, hogy frissen műtötték, illetve az újonnan megtapasztalt mozgáskorlátozottsága miatt nem tudta ellátni magát. Az nem derült ki, hogy mennyit kellett volna várni a házi segítségnyújtásra, mert Éva inkább úgy döntött, megoldanak mindent ketten, a lányával együtt. Így aztán soha nem is vett igénybe semmilyen szociális szolgáltatást, amelyeket egyébként kötelezően kellene biztosítania az önkormányzatoknak.

Lánya segített neki enni, tisztálkodni és vécézni is, emellett ő vitte levegőzni – rengetegszóval tennivaló feladat rá hárult, ami a mindennapi élet része. Ez természetesen nem egy 12 éves, iskolás lánynak való feladat, amivel Éva is tisztában van, de nem volt más választása. „Mindig mondom neki, hogy arra lennék kíváncsi, hogy ő hogy élte meg ezt, de nem hajlandó beszélni róla” – mondja. Mivel lánya azóta Szegeden tanul gimnáziumban, Éva teljesen magára maradt a napi feladatokkal. De nem bánja, mert azt látja, hogy a lánya jól érzi magát a kollégiumban.

Úgy voltam vele, hogy ő rengeteg szart végigcsinált mellettem, szó szerint, és hátha ezzel vissza tudom adni valamennyire a tinikorát.

Éva most már teljesen el tudja látni magát, de az utazáshoz továbbra is fontos lenne neki a segítség. A Budapest Pride-ra is úgy tudott eljönni, hogy lánya vele tartott.

Éva szerint az is nagy baj, hogy a mozgáskorlátozott emberek sokszor nincsenek tisztában a saját jogaikkal. „Folyamatosan jöttem rá az elmúlt négy évben, hogy milyen jogaim vannak, mire vagyok jogosult, és hogyan tudom azt elérni” – mondja. Mikor elkezdett ennek utánajárni, akkor döbbent rá, mennyi hátrány éri a fogyatékkal élőket a mindennapokban.

„Merek nagyot álmodni”

Saját bevallása szerint Évát egészen addig nem érdekelte a fogyatékkal élők helyzete, amíg maga nem került ilyen helyzetbe. Azóta azonban igyekszik segíteni, ahol tud, számos szervezetnél vállal aktivista vagy önkéntes feladatokat, például a Rehab Critical Massnál vagy a Magyar Rett Szindróma Alapítványnál. Emellett négy éve szervezi Orosházán a Fogadj el! napot, ami egy összfogyatékossági rendezvény. Erre minden évben meghív egy vagy két ismert embert, plusz érintettet családokat. „Őszinte, sírva nevetős beszélgetéseink vannak arról, hogy hogyan éljük meg ezt a létet” – mondja.

A rendezvény ötlete onnan jött, hogy Éva az amputáció után megtapasztalta, a fogyatékosság kérdése még mindig tabu. Ezért igyekezett mindenféle érintetti csoportot megszólítani és egy asztalhoz ültetni, hogy mindenki beszélhessen a saját nehézségeiről. Tavaly az a megtiszteltetés érte, hogy két vendég is ellátogatott Orosházára a Fogadj el! nap kapcsán: Sors Tamás, paralimpikon úszó és az angol nagykövet, Iain Lindsay. „Én csodálkoztam a legjobban, mikor jött a követségtől az e-mail, hogy köszönik szépen, elfogadják a meghívást” – mondja Éva az angol nagykövet orosházi látogatásáról. Azóta is hatalmas elragadtatással beszél a nagykövetről, aki végre egyenrangú félként beszélt vele.Évának rengeteg terve van a jövőre is, és bár nagyon önálló, neki is kell ezek megvalósításához segítség. Szerinte nagyon sok múlik az oktatáson és az érzékenyítő programokon. Leginkább azt szeretné, ha felnőne egy olyan generáció, amelyik már kicsi korától hozzászokott, hogy fogyatékkal élők is élnek a társadalmunkban, és hogy segítenünk kell őket. Ezért egy szemléletváltó kezdeményezésben is részt vesz, a Szociális Hackathonban.

Én is természetesnek vettem, hogy az embernek két keze, két lába van, odamegy, ahova akar, hogy él… de egy ilyen dolog után átértékelődik az emberben sok minden.

Segíteni szerettek volna, de az ügyészség szerint bűnsegéddé is válhattak azok a civilek, akik részt vettek a tűcsere programokban. Erre a problémára hívta fel a figyelmet egy radikális, önfeljelentő akcióval egy fiatal pszichológus munkatársunk 2005-ben. A tűcsere programokban részt vevők jogi helyzetét két évvel később törvénymódosítással rendezték, de magát a programot azóta szisztematikusan elsorvasztotta az állam a budapesti önkormányzatokkal karöltve. 

Áder János tegnap aláírta a köznevelési törvény módosítását. A törvénycsomag a maradék szabadságot is igyekszik kiszorítani a rendszerből – gyakorlatilag államosítják a gyerekeket. Fontos kiemelni, hogy ez nem csak egy szűk réteg problémája: ez a közoktatási ámokfutás mindenkit érint. Nincs azonban veszve minden! Készítettünk nektek egy összefoglalót, amiben összeszedtük, hogyan tudtok élni a még megmaradt lehetőségekkel, és fellépni az egyes korlátozásokkal szemben. Az útmutatót teljes hosszában itt találjátok.

Az útmutatóban található érvekkel felvértezve bátran vágjatok bele a jogi eljárásokba – de ha kérdésetek van, vagy jogi segítségre lenne szükségetek, keressétek a jogsegélyszolgálatunkat bizalommal!   

 Nem akarom, hogy 4 évesen óvodába kerüljön a gyerekem!

Sok szülőnek van lehetősége az óvodakezdésnél tovább otthon maradni gyermekével, ami a legtöbb esetben a gyermek érdeke is. A kormány ezt a döntési szabadságot vette el a szülőktől azzal, hogy kötelezővé tette az óvodába járást már 4 éves kortól. Ha te sem szeretnéd még óvodába adni a gyermeked, de a törvény kötelez erre, összefoglalónk első pontjában találod lehetséges megoldásokat. 

Nem akarom, hogy 6 évesen kezdjen iskolába járni a gyerekem!

Sok gyerek 6 évesen már készen áll az iskolakezdésre, de van olyan is, aki nem. Mások meg éppenséggel hamarabb lesznek iskolaérettek. A szülő ismeri a legjobban a gyerekét, ezért fontos lenne, hogy döntő befolyása legyen arra, hogy mikor kezdi az iskolát a gyereke. Ehhez képest 2020. január elsejétől a szülőnek a törvény szinte egyáltalán nem ad lehetőséget erre, mivel 6 éves kortól mindenkinek kötelező lesz iskolába mennie. Ha te is abba a helyzetbe kerültél, hogy úgy érzed, gyermekednek korai lenne az iskolakezdés már 6 évesen, keresd az útmutatónk második pontját, ahol segítünk abban, hogy milyen lépéseket tehetsz ebben a helyzetben. 

Magántanuló vagy egyéni munkarend?

Rengeteg okból lehet valaki magántanuló, illetve lehetett, ugyanis 2019. szeptember 1-jétől Magyarországon megszűnik a magántanulóság intézménye. Helyébe az ún. „egyéni munkarend” lép majd. Hogy milyen esetekben kérelmezhető az egyéni munkarend? Kit és hogyan érint az átállás a magántanulóságról az egyéni munkarendre? Milyen lehetőségeink vannak, ha gyermekünknek nem kedvező döntés született? Ha ezekre a kérdésekre keresed a választ, az útmutatónk harmadik pontjában biztosan megtalálod. 

A köznevelési törvény módosítása nemhogy nem oldja meg a borzasztó állapotban lévő oktatási rendszer problémáit, hanem tovább is ront rajtuk, de ne adjátok fel a reményt!  A törvénynek sok pontjával fel lehet, és a gyerekek védelmében fel is kell venni a küzdelmet. Mi mellettetek állunk és mindenben segíteni fogunk azoknak, akik ki szeretnék harcolni, hogy a gyerekük egy szabadabb rendszerben tanulhasson. Keressetek minket bizalommal, ha kérdésetek van, vagy jogi segítségre van szükségetek!  

Asbóth Márton

Az állami gyermekvédelmi rendszer veszélyezteti a rábízott fiatalokat - derül ki az ombudsman legfrissebb jelentéséből. Rendszerbántalmazás ugyanis az, amikor egy olyan állami intézmény, közpolitika okoz károkat a gyermekeknek, melyeknek éppen, hogy védelmet és támogatást kellene nyújtaniuk.

Nehéz megmondani, hogy a történelemben mikor és hol jó jogvédőnek lenni, mert a műfaj velejárója, hogy a mindenkori hatalommal szemben állsz annak érdekében, hogy az embereknek még több lehetősége legyen a méltó, egyenlő élethez. Az viszont biztos, hogy teljesen más eszköztára és közönsége van egy nemzeti és egy európai szintű jogvédő szervezetnek. Dénes Balázs, a TASZ korábbi elnöke, a Liberties mostani vezetője mesél arról, miben mások a kihívások a belföldi és a nemzetközi terepen.

Ma megszűnik a maradék szabadság is a közoktatásban. Elfogadták azt a köznevelési törvénycsomagot, amivel te is rosszul fogsz járni, ha csak egy kicsit is érdekel, ki, mit és hogyan tanít a gyerekednek az iskolában. Hogy kellően cinikus legyen: mindezt azokra a gyerekekre hivatkozva találta ki a kormány, akik épp a kormány nemtörődömsége miatt kerültek kilátástalan helyzetbe. Megszűnő magántanulóság, lehetetlen helyzetbe hozott alternatív iskolák, kézivezérelt igazgatók: most átnézzük, pontosan mi is változik az új törvénnyel. A mai nap a haragé és a felháborodásé, de lehet és kell is tenni az új szabályok ellen.

Áprilisban a rendőrség három alkalommal razziázott a budapesti Fészek Kulturális Központban. Az, hogy mindhárom alkalommal sikerült kábítószer-fogyasztókat találni, nem a rendőrségi akciók sikerét, sokkal inkább kudarcát jelzi. Hiába ugyanis az ismételt rendőri fellépés, a droghasználat még időlegesen sem szűnik meg egy adott szórakozóhelyen.

Hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a rendőrség pusztán erőfitogtatás miatt tart véletlenszerű razziákat a szórakozóhelyeken, hogy a zavarosban halászva felmutasson néhány drogfogyasztót, szökőévente pedig egy-egy drogterjesztőt. Pedig a gyakorlatot nem a kapitányságok félhomályában merengő rendőrök találták ki, hanem benne van a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló kormányhatározat foglalja össze, hogy milyen intézkedésekkel kell a rendőrségnek a bűnelkövetés különböző formáit visszaszorítania. Magyarországon 2012 óta nem csak a kábítószerek tartása és beszerzése, de fogyasztása is bűncselekmény, és ennek megelőzésére a stratégia a szórakozóhelyek fokozott ellenőrzését tartja az egyik legfontosabb eszköznek.

Ez nem meglepő, hiszen  a razziák ennél többre nem is alkalmasak. A rendelet szerint a razziák sikerességét a „feltárt esetek száma, kirótt bírságok összege” határozza meg. Ha innen nézzük, akkor a Fészekben tartott razziák sikeresek voltak, hiszen minden alkalommal sikerült újabb fogyasztókat találni. A tágabb kép azonban azt mutatja, hogy ezek az intézkedések tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy a kábítószerek használata visszaszoruljon, mert az ismételt razziák ellenére is folytatódott a szerhasználat a szórakozóhelyen. Ha pedig hozzávesszük, hogy minden ötödik fiatal kipróbált már valamilyen illegális szert, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a rendőrség tetszőleges helyen akciózva is hasonló eredményeket tudna felmutatni.

Drogmentesség helyett biztonságos szórakozást

Túl azon, hogy kifejezetten károsak is lehetnek – erről bővebben lásd a Drogriporter nemrég megjelent írását –, a razziák elvonják a figyelmünket a valódi problémáról: a szórakozóhelyről jelentett rosszullétekről, amit karhatalmi eszközökkel kezelni nem, csak súlyosbítani lehet. Azt még a korszerűnek nem nevezhető, 2020-ra drogmentes társadalmat vizionáló Drogellenes Stratégia is helyesen látja, hogy a biztonságos szórakozás megteremtéséhez nem a rendőrségi akciókon át vezet az út.

„A megelőzés, az ártalomcsökkentés és a kínálatcsökkentés egyaránt fontos elemeként a zenés, táncos szórakozóhelyek bevonása és érdekeltté tétele a fiatalok biztonságosabb szórakoztatásában, a biztonságos szórakozás feltételeinek megteremtése a szórakozóhelyek személyzetének képzésével, a szórakozóhelyeken támogató szolgáltatások biztosításával, valamint az ezzel kapcsolatos követelmények következetes ellenőrzése.”

(Nemzeti Drogellenes Stratégia 2013-2020)

Kétségtelen, hogy a razziák bizonyos esetekben indokoltak lehetnek – például veszélyes összetételű drogok piacra kerülése esetén – önmagukban azonban nem segítik elő a biztonságos szórakozást. Ehhez az éjszakai élet szereplői, a civilek, a helyi döntéshozók és a kormányzat együttműködésére volna szükség közösen kialakított irányelvekkel és azok folyamatos ellenőrzésével. 

A kormánynak be kellene végre látnia, hogy a droghasználat évtizedek óta szerves részét képezi a szórakozási formáknak, és ezen a törvények szigorítása sem változtatott. A szigorú felelősségre vonás ráadásul anélkül eredményez kockázatosabb fogyasztási szokásokat, hogy a szerhasználat csökkenne. Az lenne a minimum, hogy az állam a megelőzés sikerét ne az elindított eljárások számában, hanem a biztonságossá tett szórakozóhelyekben mérje.

A TASZ az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesület tagjaként többször is kampányolt a biztonságos szórakozás feltételeinek megteremtéséért. Csak remélni tudjuk, hogy a most felálló Fővárosi Kábítószerügyi Fórum is kiemelt feladatának fogja tekinti ezt.

Mi továbbra is küzdünk azért, hogy szemléletváltozás történjen a bűnmegelőzésben. Közérdekűadat-igénylésben kértük ki a három rendőrségi akció személyi és anyagi ráfordításait, hogy lássuk, mennyi adóforintot költ az állam kirakatakciókra ahelyett, hogy ugyanezt a szórakozás biztonságosabbá tételére fordítaná. Emellett, ahogy évek óta mindig, most is ingyenes jogsegélyt ajánlottunk a razziák érintettjeinek.

Kardos Tamás

Tavalyi sikeres gyűjtésünk után megígértük, hogy legalább 40 iskolába elvisszük a MONDO-t. Hogy azóta hogy halad ez a folyamat, arról két önkéntesünk írt remek összefoglalót. Olvassátok el ezeket ti is!