A rendőrség minden hiányossága kiütközik a droghelyzet kezelésében

Fel kell ismerni és el kell fogadni, hogy a fogyasztók büntetése nem a társadalom mindenek feletti érdeke.

A magyar társadalom továbbra is a maga teremtette csapdában vergődik: egyre szigorúbb és egyre több tiltással lép fel a drogozás ellen, de ezeket egyáltalán nem tudja érvényesíteni. Az 1970-es években kezdődő “narkózás” a rendszerváltás kísérőjelenségeként folyamatosan terjed, egyre nagyobb elhatározások születnek, bármiféle eredmény nélkül. Nyilvánvaló, hogy változtatni kell a módszereken és az eszközökön.

Néhány éve született a hatályos drogstratégiánk, a harmadik az ezredforduló után, de cselekvési terv végrehajtása nem követte, így lassan joggal tekinthetünk erre is „madárijesztőként”.

A büntetőjogi tilalom közhelyszerű indokaként azt szokták felhozni, hogy a drog bűnözést generál, továbbá betegségeket, amelyek terhelik az egészségügyi közkiadásokat. Azonban a tapasztalat inkább az, hogy a tilalom nagyobb kriminális kockázatot jelent mind az elkövetővé, mind az áldozattá válás tekintetében, de a legnagyobb közbiztonsági teher, amit a közvélemény nem is észlel, a szervezett bűnözés táplálása. Nem nehéz belátni, hogy a többszázezres heti rendszerességgel jelentkező fogyasztói igényt csak bűnszervezetek tudják kielégíteni, ez pedig irdatlan illegális profitot eredményez, amelynek feltárásával és elvételével szinte teljes mértékben adós a hazai bűnüldözés. 

Közkeletű a félelem, hogy a tiltás hiánya felszabadítja a gátakat és robbanásszerű drogozást eredményez. Csak hipotetikusan, és ha úgy tetszik, demagóg módon válaszolunk erre a felvetésre: tegyünk próbát, nézzünk körül ismerőseinknél. Azért nem kábítószereznek, mert félnek a büntetéstől? Biztosan nem, számukra az egészség, a tiszta tudat fontos érték. Aki pedig drogozni akar, az minden további nélkül megteheti ma is: könnyen jut anyaghoz, a rendőrkézre kerülés kockázata pedig elhanyagolható.

Mit tesz ebben a helyzetben a rendőrség?

A rendőrség minden hiányossága, problémája szembejön velünk a drogproblémák rendészeti kezelésénél. 

A kábítószeres bűnözésre fordítható személyi, technikai és anyagi kapacitás messze elmarad a valós droghelyzettől. Ennek következtében komoly szerepe van a véletlennek abban, hogy valaki ellen eljárás induljon. A szigorú törvények nyomán a rendvédelmi szervek a saját szerepüket hajlamosak túlértékelni, így nem törekszenek egyenrangú partneri kapcsolatokra a drogszíntér más szereplőivel, orvosokkal, drogambulancián dolgozó szakemberekkel, pedagógusokkal, szociális munkásokkal.

Jellemző, hogy a droggal kapcsolatos rendőri feladatokat értékelő jelentések semmitmondók, a jelentések készítői vagy nem ismerik a valóságot, vagy nem merik azt leírni. A felderítés problémáira mindössze néhány sor jut rendszerint: főleg a prevenciós tevékenységet elemzik. Több mint tanulságos, hogy a javaslatok és feladatok sorában csak képzési és megelőzési feladatok szerepelnek, mintha a fő feladat, a kínálatcsökkentés területén minden a legnagyobb rendben volna. Az ártalomcsökkentésről pedig mintha nem is hallottak volna, ennek a technikái nem kerülnek szóba.

Mindezek nyomán világos, hogy a rendőrség drogügyi tevékenységét először is alaposan át kellene világítani, majd világosan megfogalmazni teendőket - erre főleg a rendőrkapitányságokon van égető szükség. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a rendőri tevékenység elsősorban a fogyasztókra összpontosít. 

A rendőrség sajátos helyzete további problémák forrása - nem állítható, hogy szándékosan, mégis a működésével a devianciát nem enyhíti, hanem ellenkezőleg: megerősíti.  A rendőrség nézetei és sztereotípiái a drogfogyasztókról: rombolnak. A létezőnek vélt, minősítő jelzőkkel leírt társadalmi helyzet a következményeiben ténylegesen valósággá válik. A rendőr, elszigetelt szereplőként a társadalomban, különösen fogékony a tömegtájékoztatás torzított nézeteire, és ez megmutatkozik beszédében, magatartásában, hatalmi helyzetében: leminősít, megaláz, ezáltal a drogfogyasztók elkülönülését fokozza, sőt állandósítja, miáltal a helyzet (a jelenség) kezelése irracionálissá válik.

A modern felfogás szerint a rendőrség akkor tölti be társadalmi szerepét, ha problémaorientált. A drogprobléma azonban csak kevéssé ragadható meg abban, hogy kábítószert használnak, inkább ennek a szociális, oktatási-nevelési és egészségügyi gyökereihez kellene eljutni. A bűnüldözés csak a probléma felületét karcolgatja és miután hatalmas és bővülő kiterjedésű a jelenség, csupán ügykezelésre jut az erejéből, nem érdekli a látencia, a társadalmi valóság, sőt a bűnmegelőzésben sem érdekelt: annál inkább bűnügyek, gyanúsítottak produkálásában. Itt különösen szembeszökő a szervezeti kultúra szorítása, az intézményi önérdek.

Merre tovább?

A kábítószerprobléma lényege tehát csak részben kriminális tartalmú, sokkal inkább nevelési, oktatási, szociális és egészségügyi jellegű. A problémát fokozza, hogy a kábítószerek fogyasztását a magyar társadalom – bármiféle differenciálás nélkül – bűnnek, üldözendőnek tartja. A fokozódó szigor érzékelhetően hatástalan, egyre több költséggel jár, miközben folyamatosan növekszik a drogokkal – különféle intenzitással – kapcsolatba kerülő fiatalok aránya.

A tömeges drogfogyasztással szembeni fellépésre a magyar rendőrség sem személyi, sem tárgyi feltételekkel nem rendelkezik, de a büntető igazságszolgáltatás további intézményei sem tudnak megfelelően reagálni, beleértve a büntetések, és azok végrehajtása körüli problémahalmazt. Mindezt tovább árnyalja, hogy a drogfogyasztó fiatalok nagy többsége Magyarországon nem bűnözői mentalitású, helyzetük rendezésére a büntetőjog túl súlyos eszköz. 

Nincs arról szó, hogy engedélyeznénk az illegális drogok előállítását és másnak való átadását, különösen nem azt javasoljuk, hogy bármilyen formában ösztönözzük a drogok használatát. Mindössze azt vetjük fel, a nemzetközi tendenciákat is figyelembe véve, hogy meg kell fontolni – elsősorban ésszerűségi indokok alapján - hogy az állami büntetőigény érvényesítése helyett nincs-e megfelelőbb, amely a társadalmat megóvná a droghasználat veszélyes következményeitől. Mindezzel a bűnüldözés megszabadulna attól a túlzott tehertől, amelyet a drogfogyasztás terjedésével kapcsolatban visel és erejét valóban a kínálatcsökkentési feladatokra összpontosíthatná.

A drogok ellen küzdeni kell, de emeljük ki még egyszer, a drogok ellen, és nem a velük visszaélő embert kell ellenségnek tekinteni.

(Illusztráció: John Ondreasz / Pixabay)