Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
A kormány sem állhat a jog felett

A kormány sem állhat a jog felett

Társaság a Szabadságjogokért
Tetszik
0
2020. január 21. kedd, 12:00
jogállam álláspont Részvényes leszek

82822824_10162768595915234_7001403120387358720_o.jpg

A magyar kormány az elmúlt napokban nyíltan helyezkedett szembe jogerős bírósági ítéletekkel, az emberek igazságérzetére hivatkozva. De beszélhetünk-e igazságosságról, ha a hatalom bármikor kinyilváníthatja, hogy a neki nem tetsző ítéleteket nem teljesíti? Van-e még értelme a jogok érvényesítésének? A mi válaszunk: nem hódolhatunk be.

Azért küzdünk, hogy a közhatalom a jognak alávetett legyen. Nem vehetjük tudomásul, hogy a magyar miniszterelnök ki akarja vonni magát a törvények alól, és ha mindvégig tartjuk magunkat ahhoz, hogy a jog rá is vonatkozik, azzal korlátok közé szoríthatjuk hatalmát. Ne a hatalommal rendelkező emberek döntsék el, mit tehetnek meg és mit nem, és azt sem, hogy mit kötelesek megtenni. Ez a jogállam lényege. Amikor az állam és szervei szabadon eldönthetik, hogy a bírói döntéseknek eleget tesznek-e, azzal azt üzenik, hogy a jog felett állnak, bármit megtehetnek. Ez önkényuralom volna.

Mások jogainak megsértése a polgároktól sem fogadható el, a hatalom gyakorlásának viszont egyenesen a jogszerűségen kell alapulnia. Ha nem akarunk önkényuralom alatt élni, akkor vissza kell kényszerítenünk a közhatalmat a jog uralma alá – ebből a munkából pedig mindenkinek ki kell vennie a részét.

A polgárokat arra bátorítjuk, hogy lépjenek fel az őket ért jogsérelmek miatt: ne szegje kedvüket, hogy a kormány ki akar bújni a kötelezettségei alól.

A bírákat arra, hogy ne engedjenek a közhatalom jog alá vetettségéből: ne befolyásolja őket, hogy a kormány relativizálja a jog erejét saját maga felett.

A jogásztársadalmat arra, hogy legjobb szakmai tudásával érje el a jog érvényesítését a közhatalommal szemben: nincs annál nagyobb kihívás, mint az eleve erőfölényben lévő felet rákényszeríteni, hogy tartsa be a saját törvényeit.

A sajtót arra, hogy ne hagyja szó nélkül a közhatalom egyetlen jogtiprását sem: mi más lenne a sajtó feladata, mint a hatalom ellenőrzése a nyilvánosság eszközeivel?

Mindebben különösebben nem is kell együttműködnünk – ha mindenki teszi a dolgát, a polgárok kitartóan pereskednek, a bírák tisztességesen ítélkeznek, a jogászok a szakma szabályait szem előtt tartva érvelnek, a sajtó pedig beszámol az állam jogsértéseiről, akkor visszaterelhetjük az államot a jog uralma alá.

Mi, jogvédők vállaljuk, hogy segítjük a polgárokat jogaik érvényesítésében – a legjobb tudásunkat vetjük be ügyeikben, és tájékoztatjuk a nyilvánosságot arról, ha az állam megsérti jogaikat. Az elmúlt években fontos eszközünk lett a jogszerűség kikényszerítéséhez, hogy a jogsértő állam fizessen a sérelmet szenvedettnek. Kiállunk amellett, hogy a kártérítés fontos része a jogrendszernek, és azzal, hogy több ügyben kérünk ügyfeleinknek kártérítést, azt is nyomon tudjuk követni, hogy a bíróságok visszafogják-e magukat a kormányzati megszólalások és döntések miatt. Ezt nem csak, és nem is elsősorban azért tesszük, hogy az ügyfél anyagi helyzetén segítsünk, hanem azért, hogy ha már a mások jogainak megsértésével járó morális következmények nem nagyon számítanak a közhatalomnak, legyen legalább pénzben kifejezhető ára a jogsértésnek.

jogállam álláspont Társaság a Szabadságjogokért 2020. 01. 21. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Miközben rájuk hárítja a felelősséget, csökkenti a kormány az önkormányzatok mozgásterét Miközben rájuk hárítja a felelősséget, csökkenti a kormány az önkormányzatok mozgásterét
  • A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás A kórházban fekvő beteg nem feláldozható emberi erőforrás
  • Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell
  • Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el? Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el?
  • Munkajogi útmutató koronavírus idejére Munkajogi útmutató koronavírus idejére

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr3815671218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

DZSANGALA - GREGORY FÁJA Szerelmes kamaszként jópáran véstük bele a fákba kedvesünk és saját nevünk kezdőbetűjét, valamint az aktuális dátumot, így kifejezve szerelmünket egy szemmel látható és fogható bizonyíték formájában. Az angliai születésű ausztrál utazó, Gregory bár nem egészen ilyesfajta indíttatásból, de… geogulliver.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard